Világsztárok előtt a színpadon

A közelmúltban háromszor is telt házas koncertet adott a budapesti Arénában Music of the Spheres című turnéjával a világot járó Coldplay. Minden este előttük léphetett föl Szigeti Zsófi Solére, aki a felkérés hallatán eleinte azt gondolta, hogy valami félreértés történt. Alig merte elhinni, hogy ilyen komoly lehetőséget kapott.

2024. 06. 22. 17:30
Solére és zenészei a backstage-ben. Balról jobbra: Varga Tamás „WaTa”, Doór Mátyás, Kovács Miklós
Solére és zenészei a backstage-ben. Balról jobbra: Varga Tamás „WaTa”, Doór Mátyás, Kovács Miklós Fotó: Rajó Zita
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megkeresés hihetetlenségéről így nyilatkozott: „szürreális élmény. Szürreális, és mégis valóság, amit onnan tudok, hogy érzem: hozzáér a lábam a színpadhoz, hallom a hangom a mikrofonban, és látom a több ezer embert magam előtt.” Ugyanakkor azt is elmondta a Kultúra.hu újságírójának, hogy szereti a kihívásokat és azt, ha egy koncertnek nagy tétje van. 

Olyankor úgy érzem magam, mint az a bika, amely előtt ellendítették a vörös kendőt: bekapcsol a versenyszellemem – ezt a gyerekkoromból hozom.

Az énekesnő ugyanis versenyszerűen sportolt gyermekkorában, és a stressz hatására a legjobbat akarja kihozni magából. 

Két évtizede képzem magam és dolgozom azon, hogy magabiztosan álljak a színpadon ilyen helyzetben. Ez a három koncert nem csak úgy az ölembe hullott. Ebben húsz év meló van

– magyarázta, hozzátéve: folyamatosan dolgozik az álmai elérése érdekében, és a szintlépéseket valóra váló álmokként éli meg. 
Az interjú során szóba kerül az is, milyen élmények érték az énekesnőt a backstage-ben és persze az is, hogy milyen élményekkel lett gazdagabb a koncerteknek köszönhetően. 

 

A Coldplay világszerte elismert tagjai őszinte, tiszta, kedves, nyugodt, megértő, elfogadó emberek. Az ilyen mentalitást egyedülállónak, követendőnek tartom, és megerősítő volt látni, hogy igen, ezt nagyban is meg lehet valósítani

– mondta világsztárokról. 
És természetesen az is kiderül a beszélgetésből, hogy Szigeti Zsófi Solére a nyár folyamán fellép majd a Szigeten, a Művészetek völgyében, a Szegedi Ifjúsági Napokon, a Random Trip egyik koncertjén. Akik a Coldplay koncertjén nem látták, ezeken a rendezvényeken megnézhetik, meghallgathatják. 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.