Ma este gyilkolunk – Színészlegendák egy filmben

Igazi sztárparádé az október 31-én mozikba kerülő Ma este gyilkolunk, ugyanis a négy nagyágyú, Kern András, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula és Jordán Tamás mellett Pogány Judit, Bánsági Ildikó és Takács Kati is szerepel a filmben.

2024. 08. 28. 13:00
Képkocka a Ma este gyilkolunk című filmből Fotó: Filmpositive
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összekerült öt csibész

Fotó: Filmpositive

„Ez egy derűs társaság. A film is pont ilyen akar lenni: vidám, kedves, szórakoztató. Nem a bajokról beszélünk, hanem arról, hogy az élet szép, élni jó, és még akarunk egy kicsit élni"

– mondta Bálint András a Ma este gyilkolunk című krimikomédiáról, amely idén ősszel, október 31-én kerül a mozikba. A filmben egy sor színészlegenda – Kern András, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, valamint Pogány Judit, Bánsági Ildikó és Takács Kati – kapott szerepet, akiket közös színházi és filmes munkák, sőt évtizedes barátság köt össze. Nem véletlen, hogy többen egy jól sikerült érettségi találkozóhoz hasonlították a forgatást. 

Összekerült legalább öt olyan csibész, akik állandóan sztorizgattak, anekdotáztak, egymás szájából vették ki a szót, mi meg boldogan ültünk körülöttük, és nagyokat röhögtünk

– mondta Pogány Judit a Ma este gyilkolunk forgatásáról. A film jeleneteit 2023 nyarán 37 nap alatt 5 helyszínen – főként a ráckeresztúri Brauch-kastélyban és annak kertjében – vették fel, méghozzá nagyszerű hangulatban.

A Ma este gyilkolunk című krimikomédiában a nézők egy mellőzött, idős színészt követhetnek nyomon, akit annak idején egy Poirot-szerű szerep tett híressé. Nem sokkal azután, hogy kénytelen beköltözni egy mindentől távol eső színészotthonba, különös események történnek, így egy utolsó szerep erejéig újra felcsap detektívnek, sorban kihallgatva a gyanúsítottakat.

A fordulatos krimi-vígjátékban valódi színészlegendák játszanak. A főszereplőt Kern András alakítja, aki mellett Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, valamint a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között Hermányi Mariann, Bánki Gergely és Stefanovics Angéla kapott szerepet a filmben. 

„Öt perc múlva már kacagtunk”

„Amikor nem forgott a kamera, anekdota anekdotát követett, és rettentő sokat röhögtünk: régi történetekről, bakikról, színházi eseményekről sztoriztunk. Ez egy derűs társaság. A film is pont ilyen akar lenni: vidám, kedves, szórakoztató. Nem a bajokról beszélünk, hanem arról, hogy az élet szép, élni jó, és még akarunk egy kicsit élni” – mondta a színészotthon orvosát alakító Bálint András. Jordán Tamás pedig azt állította: olyan volt a forgatás, mint egy jól sikerült érettségi találkozó. 

Bálint és Jordán több mint 70 éve ismeri egymást, általános iskolásként osztálytársak, gimnazistaként évfolyamtársak voltak, így hétéves koruk óta tartó barátságukról közös irodalmi estet is összeállítottak. 

Fotó: Filmpositive

A Ma este gyilkolunkban szereplő többi színészt is számtalan filmes és színházi munka, sőt évtizedes barátság köti össze: Bálint András a Radnóti Színház igazgatójaként évekig dolgozott együtt Takács Katival (sokszor játszottak férj-feleség párost), de játszott Pogány Judittal is, Kern Andrással pedig régóta barátok, sőt egy időben szinte szomszédok voltak. 

Kernt és Koltai Róbertet is számos közös filmes és színházi munka köti össze – a legismertebb alighanem az 1997-es közönségkedvenc vígjáték, A miniszter félrelép, amelynek nemcsak főszereplői, hanem rendezői és forgatókönyvírói is voltak. „Igazi öröm volt minden pillanat, amit a Ma este gyilkolunk forgatásán töltöttünk” – mondta Koltai Róbert, hozzátéve: nagyon jó élmény volt újra Kern Andrással dolgozni. „Volt, hogy bejött az öltözőmbe, kicsit leült, és öt perc múlva már kacagtunk” – idézte fel a forgatás hangulatát.

Bodrogi Gyula: „Ha dolgozom, elfelejtem a koromat”

Amikor a szereposztást elolvastam, azt mondtam magamnak: ebből biztosan lesz valami jó

– mondta a Ma este gyilkolunk stábjának legidősebb tagja, az idén 90 éves Bodrogi Gyula. 

A filmben szereplő kollégái szerint – akik közül sokan példaképüknek tekintik a többek között a Házasságból elégséges című vígjátékban, a Linda vagy az Angyalbőrben című sorozatban is közönségsikert arató színművészt – korát meghazudtoló módon csinálta végig a sokszor 10-12 órás forgatási napokat. „Ha dolgozom, elfelejtem a koromat. Ha egy színész úgy érzi, hogy megöregedett, lehet, hogy jobb, ha abbahagyja a munkát. Mert a színpadnak van egy olyan tulajdonsága, hogy elmúlnak a fájdalmak. A színpad egy más helyzet, az játék. A fiam mondta nekem kiskorában: könnyű nektek, mindig játszani mentek” – árulta el fiatalságának titkát Bodrogi Gyula.

A Ma este gyilkolunk című krimikomédia 2024. október 31-én kerül majd mozikba. 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.