Szepes első írásos említése az 1235-ös Váradi Regestrumban található. A váradi püspök bevételei és a pápai tizedjegyzékek alapján gazdag, nagy összeggel adózó település volt, amelynek János nevű papja esperesi ranggal rendelkezett. A XIV. század közepén már 330 lelkes falut végül 1594-ben a krími tatárok pusztították el.
A leletek szerint a település fénykora a XV. századra tehető
A Déri Múzeum közleménye szerint a rendkívül gazdag leletanyag zömét a kerámiatöredékek teszik ki: ép edények főként a kutakból kerültek elő. Az egykori lakóházak tüzelőberendezéseire a feltárt kályhaszemekből, díszes kályhacsempékből lehet következtetni. A különböző szerszámok és eszközök – sarlók, kapák, ollók, balták, fejszék, fúrók, vésők, ekevas, kengyelek, zablák, patkók, béklyólakat, kézimalmok, kések, szegek, szekérvasalások – a középkori ember gazdálkodásába, mindennapjaiba engednek bepillantást.
Az egykori épületekből számos ajtóvasalás, lakat és kulcs maradt fenn. Gyakoriak a lelőhelyen a szépen kidolgozott láda- és könyvveretek. Az egykori viseletből leginkább díszes csatok, gombok, gyűrűk és ruhaveretek maradtak ránk.
A feltárt nagy mennyiségű állatcsontból jól kirajzolódnak a szepesiek állattartási és húsfogyasztási szokásai. A középkori ember kikapcsolódását, szórakozását szolgálhatták az előkerült hangszerek, sípok, furulyák és egy vasdoromb.
A békés hétköznapok eszközei mellett feltűnik a leletanyagban a háború, a hatalmaskodások nyoma, nagyon sok muskétagolyó, nyílhegy, lándzsahegy, kard méretű parasztkés, buzogányfej, fokos, fegyverként is használható kisebb balta került elő.
Az eddig feltárt több mint 400 érme sok új információt hordoz a falu lakóinak vagyoni helyzetéről, kereskedelmi kapcsolatairól és a kor pénzgazdálkodásáról.
A távolsági kereskedelem bizonyítékai, a külföldi pénzek mellett, a szép számban előkerült posztóbárcák is. A lelőhely egyik különlegessége, hogy az eddig feltárt 2051 régészeti objektumból több mint 300 kút volt.
A leletanyag alapján a falu az írott forrásoknál évtizedekkel korábban, már a XII. század második felében létezett. A település fénykora a XV. századra tehető. Az 1594-es pusztulását követően már csak tanyaszerű szórványos megtelepedés észlelhető a területén, egészen a XX. század elejéig. A század nagy történelmi viharai is nyomot hagytak földjén, mivel a megtalált leletek ebből az időszakból a második világháborús lövészárkok és katonasírok voltak. A gazdag lelőhelyen a múzeum további feltárásokat is tervez a közeljövőben.
A projekt gazdája, vezetője és koordinátora az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete volt. A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Nemzeti Múzeum a magyar régészeti örökségvédelem jogszabályban kijelölt szervezete, így ennek a beruházásnak is vezetője a szükséges régészeti beavatkozásai során.
