A világon elsőként dolgozta ki az élő homokanimációs előadás ötletét, most megnézheti a Magyar Zene Házában

Az élőszavas mesemondás hagyományát a kortárs jazz jelenidejűségével ötvözi Palágyi Ildikó A csodakert című előadása, amit október 22-én a Magyar Zene Házában a Kossuth-díjas Cakó Ferenc élő homokanimációjával mutatnak be. A különleges program erősen merít azokból az időkből, amikor a mesélés még a tűz körül zajlott, és egyedülálló összművészeti élményen keresztül idézi fel, hogy a mesék mindannyiunkról és mindannyiunkhoz szólnak.

2024. 10. 18. 5:42
Palágyi Ildikó előadását Cakó Ferenc homokanimációja teszi különlegessé Fotó: Magyar Zene Háza
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zene- és meseterápia

Palágyi Ildikó jazzénekes, dalszerző, sokszínű alkotóművész, aki zeneakadémiai tanulmányaival párhuzamosan gyógypedagógus, majd Boldizsár Ildikó tanítványaként metamorphoses meseterapeuta végzettséget szerzett, 2024-ben pedig a Pécsi Tudományegyetemen zeneterapeutaként diplomázott. Zenei és oktatói pályája mellett zene- és meseterapeutaként is dolgozik. Három szerzői lemeze után egyedülálló projektben folytatja útját, amelyben egységbe rendeződik az a sokszínűség, amit a szakmai élete során alkotóként, pedagógusként és segítő szakemberként megél.

Cakó Ferenc alkalmazott grafikus, animációs filmrendező egyik művével. Fotó: Béres Attila

A mesékkel való első mélyebb találkozásom után fogalmazódott meg bennem egy olyan koncertműsor ötlete, ahol az élőszavas mesemondás hagyománya a pillanatot megragadó zenei attitűddel fonódik össze. Így a történetmesélésen túl zeneileg is kibontásra kerülnek a mesei motívumok, ezáltal segítve a hallgatókat a belső képi világ megteremtésében. Talán soha nem volt ennyire szükségünk az élő interakcióra, mint ma, amikor életünk egy jelentős része az online térben zajlik, és nap mint nap ömlik ránk a rengeteg információ. Számomra ez a műsor találkozás az itt és mostban, áramlás a történet, a zene, a vizualitás és a közönség között

– meséli Ildikó. 

Eredetileg felnőttműfaj

Mára már sokan tudják, hogy a mese eredetileg felnőttműfaj, mely ősi tudást hordoz. 

Ezen a különleges, elsősorban felnőtteknek szóló estén a népmese és a zene egyenrangú, egymásra ható társak lesznek. 

A műsorban elhangzó, A csodakert című kazah népmese releváns és időszerű tartalmakat, értékeket közvetít. Mesei képekben beszél a minket körülvevő világ – benne a környezetünk és embertársaink – iránti tiszteletről, felelősségvállalásról, valamint a generációkat összekötő kapocsról. Mindezt mély rétegekben, erős belső képek megteremtésével teszi. Palágyi Ildikónak ebben a projektben négy magas kvalitású hangszeres zenész, Oláh Krisztián zongorista, Gyémánt Bálint gitáros, Bögöthy Ádám bőgős és Szabó Dániel Ferenc dobos lesznek a zenésztársai. 

Élő homokanimáció

A megkomponált és improvizatív zenei részek szövetként ölelik majd körbe az élőszóban elhangzó mesét. Ebbe a láncolatba kapcsolódik be Cakó Ferenc, aki művészi, élő homokanimációjával teszi teljessé az itt és most élményét. 

A homokanimáció ugyanis illékonyságával különleges atmoszféra megteremtésére képes, vizuális elemként kapaszkodót nyújt a mesei motívumokhoz. Mindezt anélkül, hogy túlságosan konkrét képi elemekkel szabna gátat a belső képek megteremtésének. A homok megjelenése, mivel kazah mese hangzik el, emellett szimbolikus erővel is bír.

A műsor összművészeti jellege és innovatív formátuma miatt mindazok számára érdekes lehet, akik nyitottak az improvizatív, jazzmegszólalásra és a megírt, könnyen énekelhető, dallamos zenei témákra. Megtalálhatják magukat benne azok is, akik egy koncertélményben az emberi kapcsolódást keresik, és akik nyitottak az önismeretre, valamint arra, hogy magukról és a világról gondolkodjanak. 

A csodakert október 22-én látható a Magyar Zene Házában. 

Közreműködnek: 

Palágyi Ildikó – mesemondás, ének

Oláh Krisztián – zongora

Gyémánt Bálint – gitár

Bögöthy Ádám – nagybőgő

Szabó Dániel Ferenc – dob

Vendég: Cakó Ferenc – homokanimáció

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.