Seres Gerda először arról kérdezte a képzőművészt, hogy szerinte létezik-e olyan, amit nem lehet lerajzolni? Cakó Ferenc erre visszakérdezett, hogy az újságíró például hogyan tudná lerajzolni a hazaszeretetet? – Az elvont fogalmakat, érzéseket nehéz képbe fogalmazni. A rajzolásnál lényeges, hogy egy irodalmi vagy zenei anyag képi világát meg lehessen ragadni. Az illusztrátori feladatoknál ez különösen fontos. Közben pedig persze mindent lehet, absztrakt világban élünk, tíz kiállításból nyolc nonfiguratív. Ezekbe bármit bele lehet magyarázni – jelentette ki a grafikus.
Az interjúban szó esett az improvizáció jelentőségéről is, hisz Cakó homokanimációi „élőben” készülnek.
– Természetesen be kellett adni egy filmtervet, gyártásba vették, hónapokig dolgoztunk rajta a kollégákkal, volt egy struktúrája, dramaturgiája. De a báb, a gyurma, a homok mind a kamera előtt készült, tehát rengeteg lehetőséget adott az improvizációra, amit – különösen a homokanimációs filmek esetében – mindig kihasználtam. Bizonyos értelemben kiszúrtam magammal, mert sok anyagot ki kellett dobni, de a végeredmény rendkívül friss lett – mesélte az animációs filmrendező.
A riporter feltette azt a kérdést is az alkotónak, hogy vajon művei mennyire lesznek maradandóak, amire Cakó Ferenc azt válaszolta, hogy a filmek esetében ez egy bizony nagy kérdés.
– Az én első filmjeim már az ötödik adathordozó eszközre kerültek át, mindig át- és átírják. Az animáció esetében – a technológiai részletekből – nagyjából öt év pontossággal meg lehet mondani, melyik alkotás mikor készült. Kortársként nagyjából negyven-ötven évre tudok visszatekinteni. Ha megnézzük a régi táblaképeket vagy az 1100-1200 táján készült kora gótikus képeket, úgy érezzük, mintha három művész festette volna az összeset. Több száz év távlatából ezek összemosódnak. Fogjuk mi nézni ezeket a filmeket háromszáz év múlva? Szerintem a kutya sem – jegyezte meg némi iróniával a képzőművész.
A Cakó Ferenccel készült teljes interjút a Kultúra.hu oldalán olvashatják el.
