Díjat érő 438 perc – Tokióban is elismerik minden idők leghosszabb magyar filmjének alkotóját

Tarr Béla filmrendező életműdíjat kap az október 28-án megnyíló 37. Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) – jelentették be hétfőn a szervezők.

Forrás: MTI2024. 10. 21. 15:58
Tarr Béla Fotó: Gordon Eszter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jellegzetes filmes stílusáról ismert rendező a nemzetközi elismertséget a 438 perces Sátántangó (1994) című filmjével vívta ki, amelyért a Berlinalén díjazták

– idézte fel a közleményt ismertető Variety.com. 

Sátántangó (1994). Fotó: Wikipédia

A TIFF honlapján (2024.tiff-jp.net/en) megemlítették még a rendező Werckmeister harmóniák című filmjét, amelyet 2000-ben Cannes-ban a Rendezők két hetében vetítettek, valamint A torinói ló (2011) című alkotását, amely a Berlinalén elnyerte a zsűri Ezüst Medve Nagydíját és a FIPRESCI-díjat is.

Tarr Béla tavaly decemberben az Európai Filmdíjak átadásán megkapta az Európai Filmakadémia elnökének és igazgatótanácsának Tiszteletbeli díját, 2022-ben pedig a Kairói Filmfesztiválon tüntették ki életműdíjjal. 

A torinói ló után bejelentette visszavonulását a filmkészítéstől, és azóta a következő filmes generációk nevelésével foglalkozik, mesterkurzusokat tart világszerte, és 2012-ben filmes iskolát is alapított Szarajevóban. A fesztivál honlapja arról is beszámolt, hogy a tokiói filmmustrán bemutatják azokat a rövidfilmeket, amelyek Tarr vezetésével készültek a rendező Fukusima prefektúrában idén februárban tartott legutóbbi mesterkurzusán.

Közönségtalálkozót is rendeznek majd Tarr Béla részvételével, akinek november 1-jén nyújtják át a TIFF életműdíját a tokiói díjátadó ünnepségen. Sozo Icsijama, a TIFF programigazgatója Tarr pályafutását méltatva kiemelte, hogy 

„a hét és fél órás Sátántangó bemutatása az 1995-ös Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon filmtörténeti jelentőségű esemény volt”, 

és „a hagyományos filmes elbeszélésmódtól eltérő, egyedi stílusú film magával ragadta a fesztiválközönséget”. 

A Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál a világ filmművészetéhez való jelentős hozzájárulása elismeréseként, filmrendezői és oktatói munkásságáért szeretné Tarr Bélának adományozni az életműdíjat

– fogalmazott a programigazgató. 

A Tokiói Nemzetközi Filmfesztivált október 28. és november 6. között rendezik meg.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.