Szűcs Endre építész nemcsak az Anyaországban végzett értékmentő munkát
Szerette Kis-Magyarországot és szerette Nagy-Magyarországot. Csodálatos értékmentő munkát végzett a Gyimesekben, amit ő a könyvben egyszerűen csak a földi paradicsomnak nevez. Zakariás Attila sepsiszentgyörgyi építész barátjával megpályáztak egy ösztöndíjat a Magyar Tudományos Akadémiánál, aminek köszönhetően 1993 és 1996 között az egész gyimesi tájat bejárták, és mintegy száz épületről felméréseket és fotókat készítettek. Mint a mester fogalmaz:
A rohamosan fogyó öreg házakat látva jutott eszünkbe, hogy ezeket nemcsak rajzolni és fényképezni kéne, hanem meg is lehetne menteni.
Mindez azért lehetséges, mert a gyimesi boronafalú faházakat szét lehet szedni, majd ugyanúgy össze is lehet rakni egy másik helyen. Így építettek fel az évek során egy mára 18 házból álló skanzent Gyimesközéplokon, amelybe csak a tájegységre jellemző házakat telepítettek.
A kötet végén írásokat találunk tanítványaitól, melyben leírják, ők hogyan látják mesterük munkásságát. Érezhető a szeretet, ami ezekből a sorokból árad. Szelíd és kedves emberként jellemzik, aki utálta a modernitást annak lélektelensége miatt. Határtalan volt a gyűjtőszenvedélye, így régi bútorokat, cserépkályhákat, szőtteseket halmozott fel az otthonában. Azonban ezeknek a tárgyaknak az összevisszasága, ez a gyűjtemény mégse vált giccses halmazzá. Hogy miért? Erre egyik tanítványa, Kováts Ábel építész írásában találjuk meg a megfejtést. Ő taglalja a posztmodern felfogást, szellemi irányzatot, melyben az emberi környezet egészét, így az építészetet is egyfajta nyelvként fogták föl, amelyben a különböző elemek között működik egy kölcsönhatás, egy erőtér.
A posztmodern megközelítés legnagyobb nehézsége, hogy az, hogy a töredékek között létrejön-e a párbeszéd, nagymértékben a közvetítőn múlik
– írja, majd hozzáteszi, hogy mestere tökéletes médium volt, ezért lehetséges, hogy a tárgyak összevisszaságában megtalálta és megteremtette az egyensúlyt.
Ehhez azonban teljes önazonosság és lelki nyugalom kell, kíváncsisággal és akarással megfűszerezve. Ez az a tudás, ami Szűcs Endre munkáin, így az ebben a kötetben megjelent írásain is átsejlik. Ami arra ösztönzi az olvasót, hogy örüljön annak, hogy magyarként alkotott. Szűcs ugyan már eltávozott közülünk, ám tanítványai továbbviszik az örökséget, és itt maradnak nekünk az épületei, híven tükrözve, hogy mély a kút, melyben magyarságunk gyökerei találhatók, és melyből mindig kell és érdemes is merítenünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!