A Kárpát-medencébe szerelmes magyar építész

Ritkán fordul elő, hogy olyan könyv kerül a kezünkbe, amin megrendülünk. A Szűcs Endre építészetét bemutató kötet ilyen. Nehéz és egyben felemelő egy nemrégiben elhunyt korszakos zseni, magyar örökséget továbbvivő építész kendőzetlenül őszinte gondolatait olvasni. A Szűcs Bandi könyve című kötetből, amelynek nemrég jelent meg a második, bővített kiadása, megismerhetjük ars poeticáját, történeteit gyerekkoráról és hozzáállását magyarságához, illetve az örökségünkhöz, amely az épített világban is megmutatkozik.

Szűcs Endre építész Csopakon, a Szent Donát Borház előtt

Szűcs Endre Ybl- és Pro Architektura-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagja ritka kincse volt ennek a nemzetnek. Felismerte a valódi értéket, és azt választotta a talmi csillogás helyett.

Szűcs Endre építész saját portáján

Ars poeticájában így fogalmaz: 

Hálát adok a Jóistennek, hogy a föld ezen szép tájékára teremtett. Megajándékozott egy gyönyörű, gazdag nyelvvel, egy párját ritkító zenei kinccsel, de megajándékozott egy csodálatos formavilággal is, a nagyszentmiklósi, rakamazi leletek keleties burjánzásától a középkori templomaink bájos freskótüneményein, a Felvidék virágos reneszánsz sgrafitto díszein, erdélyi erődtemplomainak mesevilágán át a nagy szikla alatt megbúvó Torockó hófehér menyasszonyi ruhába öltöztetett díszletéig, a gyimesi patakfalvak boronafal-kerítés költeményéig, a dunántúli tornácok lomha, hullámzó dallamvilágáig és a vakolatdíszek madárcsicsergéséig

– hát így gondolkodott és érzett ő széles hazájáról, a Kárpát-medencéről. Látta és élete útjai során magába is szívta mindezen kincseket. Megtalálta azokat a helyeket, ahol kell és érdemes értékmentő munkát végezni, majd munkához látott.

 

Alkotásai a Balaton-felvidéken sűrűsödnek, ahol főleg présházak és parasztházak, valamint kúriák felújítási, illetve revitalizálási terveit készítette el. De új házakat is épített, amelyek az ő kezei alatt a tájhoz illeszkedő, szívet melengető hajlékokká váltak. Elmondható, hogy házaival iskolát teremtett a Balaton-felvidéken, Szentbékkálla, Csopak, Dörgicse, Salföld, Szigliget, Köveskál, Hegymagas, Pécsely, Felsőörs, Aszófő, Kővágóörs és Füle településeken. 

Életútja elején, az egyetemi oktatás szinte szürreálisnak tetsző, Bauhaus-mániás tanárait hallgatva nem volt biztos benne, hogy valóban építész akar lenni. Ezeken a kezdeti nehézségeken – ahogy fogalmaz – egy bajuszos, kopaszodó, furcsán szigorú gyakorlatvezetője segítette át, aki már akkor varázslatos házakat tervezett. Ő volt Makovecz Imre. Innen datálható a két építészzseni barátsága, amely – ahogy Szűcs írja – „addig ismeretlen ablakokat nyitott meg a világra”, és a fiatal építészpalántát a műemlékvédelem felé fordította. 

Szűcs Endre építész nemcsak az Anyaországban végzett értékmentő munkát

 

Szerette Kis-Magyarországot és szerette Nagy-Magyarországot. Csodálatos értékmentő munkát végzett a Gyimesekben, amit ő a könyvben egyszerűen csak a földi paradicsomnak nevez. Zakariás Attila sepsiszentgyörgyi építész barátjával megpályáztak egy ösztöndíjat a Magyar Tudományos Akadémiánál, aminek köszönhetően 1993 és 1996 között az egész gyimesi tájat bejárták, és mintegy száz épületről felméréseket és fotókat készítettek. Mint a mester fogalmaz: 

A rohamosan fogyó öreg házakat látva jutott eszünkbe, hogy ezeket nemcsak rajzolni és fényképezni kéne, hanem meg is lehetne menteni.

Mindez azért lehetséges, mert a gyimesi boronafalú faházakat szét lehet szedni, majd ugyanúgy össze is lehet rakni egy másik helyen. Így építettek fel az évek során egy mára 18 házból álló skanzent Gyimesközéplokon, amelybe csak a tájegységre jellemző házakat telepítettek. 

Gyimesi boronafalú faházak

A kötet végén írásokat találunk tanítványaitól, melyben leírják, ők hogyan látják mesterük munkásságát. Érezhető a szeretet, ami ezekből a sorokból árad. Szelíd és kedves emberként jellemzik, aki utálta a modernitást annak lélektelensége miatt. Határtalan volt a gyűjtőszenvedélye, így régi bútorokat, cserépkályhákat, szőtteseket halmozott fel az otthonában. Azonban ezeknek a tárgyaknak az összevisszasága, ez a gyűjtemény mégse vált giccses halmazzá. Hogy miért? Erre egyik tanítványa, Kováts Ábel építész írásában találjuk meg a megfejtést. Ő taglalja a posztmodern felfogást, szellemi irányzatot, melyben az emberi környezet egészét, így az építészetet is egyfajta nyelvként fogták föl, amelyben a különböző elemek között működik egy kölcsönhatás, egy erőtér.

A posztmodern megközelítés legnagyobb nehézsége, hogy az, hogy a töredékek között létrejön-e a párbeszéd, nagymértékben a közvetítőn múlik

 – írja, majd hozzáteszi, hogy mestere tökéletes médium volt, ezért lehetséges, hogy a tárgyak összevisszaságában megtalálta és megteremtette az egyensúlyt. 

Ehhez azonban teljes önazonosság és lelki nyugalom kell, kíváncsisággal és akarással megfűszerezve. Ez az a tudás, ami Szűcs Endre munkáin, így az ebben a kötetben megjelent írásain is átsejlik. Ami arra ösztönzi az olvasót, hogy örüljön annak, hogy magyarként alkotott. Szűcs ugyan már eltávozott közülünk, ám tanítványai továbbviszik az örökséget, és itt maradnak nekünk az épületei, híven tükrözve, hogy mély a kút, melyben magyarságunk gyökerei találhatók, és melyből mindig kell és érdemes is merítenünk. 

Szűcs Bandi könyve című kötet borítója

A könyv kivitelezése méltó az építész örökségéhez. Borítóját simogatni olyan érzés, mintha egy frissen meszelt parasztházat érintenénk. A 2024-ben kiadott bővített kiadásban minden nagyobb fejezet végére egy összegzés került angol nyelven, ezzel is megmutatva Szűcs Endre gondolatiságát és munkásságát a szélesebb közönségnek.

(Szűcs Bandi könyve. Kiadó: Kós Károly Alapítvány, 2024. 125 oldal. Ár: 12000 Ft.)