Így még biztosan nem hallotta a Boci, boci tarkát

Bogányi Gergelytől nem áll távol a határfeszegetés, legyen szó komponálásról vagy hangszerfejlesztésről. Interjúnkban egyebek mellett arról kérdeztük a Kossuth-díjas zongoristát, milyen megfontolásból született a Boci, boci… című gyerekmondókára épülő új kompozíciója, hogy mit jelent a struktúrába zárt szabadság, de szó esett arról is, milyen művek állnak jól a Bogányi-zongorának, s hogy milyen a hangszer reputációja.

Fotó: Szollosi Matyas

– Min múlik a tökéletes egyensúly, az, hogy meglegyen a harmónia egy kompozíción belül?

– Ez egy nagy stiláris érzékenységet igényel, ami az egész komponálás fundamentuma. Elengedhetetlen az arányérzék, és mindennek a legmélyén a már említett lelki-zenei érzékenység áll.

– Ez alkalommal is a saját maga által fejlesztett zongorán fog játszani. Mi volt az a belső igény, ami indukálta ennek a hangszernek a megszületését?

– Elsősorban a hang minőségének az igénye. Másrészt a stabilitás. 

A tradicionális hangszerek rendkívül sérülékenyek, elrepedeznek, tönkremennek, ennél a zongoránál nincs így, hiszen kevesebb karbantartást igényel az elődeinél.

Ez a két szempont volt a fő hajtóerő. A munkánk eredményeképp pedig egy olyan hangszer született, amely erőteljes, tiszta, egyenes hangon szól, nagyon gazdag a felhangrendszere, és a hang lecsengési ideje is megnőtt.

– Ennek a zongorának a romantikus és még inkább az impresszionista repertoár, valamint a jazz áll a legjobban, mert sokkal jobban zeng, nagyobb és csengőbb a hangja, mint a hagyományos zongoráknak – írták egy cikkben, hozzátéve: ez ugyanakkor hátrány lehet az 1800 előtt született műveknél.

– Az első megállapítás helytálló, arra pedig, hogy az 1800 előtti zenék lejátszására kevésbé alkalmas ez a hangszer, azt tudom mondani, hogy ez zongoristafüggő. A zongora nem játszik magától, kell hozzá egy művész, aki érzékeny, akinek van stílusismerete és hangszerkezelési technikája. Ez ennyire egyszerű. A többől kevesebbet könnyű csinálni, a kevesebből viszont nem lehet több. Hogyha egy hangszer gazdagon és nagyot tud szólni, akkor kevesebbet mindig könnyű játszani, de ha nem tud egy bizonyos szint fölött énekelve vagy szépen csengeni, akkor ott van egy határ. Ez szubjektív, de én jobban szeretek Bachot és egyéb, az 1800-as évek előtt komponált zeneműveket is ezen a hangszeren játszani, mert szebben szól, a rövid hangokat könnyű játszani rajta, kevesebb pedált használni, vagy az engedést egy picit visszafogni, szintén könnyű, ugyanakkor megvan benne az a „lóerő”, ami jólesik és jól is áll, még a korábbi zenéknek is.

– Milyen a Bogányi-zongora reputációja, és kik a vásárlóközönség?

– Rendkívül jó a reputációja. Én nem tudok úgy játszani rajta, hogy ne a hangszer vigye el a nagyobb sikert. És ezzel mások is így vannak, akik koncerteztek az új zongorán. Persze vannak kritikus hangok, amelyek egy része igaz is. Ez mégiscsak egy folyamat. 

Nem azt mondtuk, hogy mostantól kezdve itt a tökéletes, és ennél nem lehet jobb. Ebben a hangszerben is vannak filcek, amelyek kopó alkatrészek, de nem is az volt a szándékunk, hogy megfosszuk a zongoratechnikusokat a munkájuktól, csak hogy megkönnyítsük azt.

A vásárlóközönség pedig nagyon vegyes, van hangszerünk Nigériában, vannak jachtokon, tendenciózusan pedig talán az Egyesült Államok a legnyitottabb erre a zongorára.

– A technológia mellett az esztétikum, a dizájn is sokat nyomhat a latban egy-egy vásárláskor. 

– Ez egész biztosan így van. Nem titkolom, nagyon szeretem, ha valami szép és elegáns, ha úgy modern, hogy közben klasszikus értékeket képvisel. Feltétlenül szerettem volna a hangszert egy új köntösbe is öltöztetni, nemcsak a hangját és a struktúráját, hanem a külső megjelenését is újjávarázsolni. Örülök, ha van olyan, aki a külseje miatt szeretné megvásárolni, persze a kettő együtt működik a legtökéletesebben, mert a technológia és a kivitelezés egymást erősítik. Nemrég voltam Kínában egy zongoramúzeumban, ahol láttam néhány olyan hangszert, amely kizárólag a látvány miatt született. Visszatetsző volt… Egy régi zongorára ráhúzni egy teljesen modern, tetszetős köntöst? Nekem ez sántít, ez maximum egy érdekesség tud lenni, amire az ember ránéz, 15 másodpercig érdekli, aztán továbbmegy. Nálunk nem így van, 

a hang és a konstrukció volt az elsődleges, minden más csak ezután következett. 

Persze a dizájn is fontos volt, nem beszélve arról, hogy ez is a hangnak lett alárendelve, hiszen a tető és a lábak kialakítása is hozzájárul a hangminőséghez.

– Koncertjein a zeneirodalom legnagyobb remekműveit, nehéz, komplex darabokat játszik. Folyamatosan a csúcson kell lenni, már ami a gyakorlást illeti. Ez napi hány óra játékot igényel?

– Sokat, és ez nem könnyebb, ahogy halad az idő. Úgy fogalmaznék, hogy egy kicsit másképp nehéz, mint régen, és egy kicsit másképp könnyű, mint régen. Ami nem változik, hogy ugyanúgy „bele kell tenni kilométert”. Ma már gyakoroltam két órát, és a beszélgetésünk után megyek is vissza. Ezek a művek igénylik a maximális felkészültséget. És ez még mindig kevés. De az már lelki ügy, hogy mennyire tud az ember mélyen azonosulni az adott művel vagy újrateremteni azt.