A Vásárhelyi Művészeti Díjat olyan magánszemélyek és közösségek kaphatják, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtottak. Az elismeréseket hagyományosan a magyar kultúra napjához közeli időpontban rendezett gálaműsoron adják át. Az idei ünnepségen többen is felléptek az elismerést – illetve elődjét, a Bessenyei-díjat – korábban elnyert művészek és együttesek közül. A hódmezővásárhelyi önkormányzat az állami normatíván felül, saját forrásból 600 millió forintot fordít kulturális célokra, emellett a beruházások jelentős része is ezt a területet segíti.
A Vásárhelyi Művészeti Díj nyertesei
Földesi Gyula pályája néptáncosként indult. 1955-ben tér haza Budapestről Hódmezővásárhelyre, ahol Steiner Bélával és Lutor Gyulával megalapították a Vásárhelyi Népi Együttest. Földesi Gyula több mint 10 évig a Déryné Színpadot is irányította.
1970-től a hódmezővásárhelyi mérleggyár fémöntödéjét vezette, az általa tervezett köztéri lámpák ma is a város díszei, de megtalálhatók Európa és más földrészek településein is.
Szerzőtársával, Földvári Lászlóval megírta a Petőfi Sándor Művelődési Központ, illetve a hódmezővásárhelyi labdarúgás történetét. Életében a legfontosabb helyen viszont mindig a tánc állt.
1993-ban, Lutor Gyula halálát követően új alapokra helyezte a hódmezővásárhelyi táncoktatást, neve összeforrt a diákbálokkal, több mint 40 ezer tanítvánnyal büszkélkedhet. Koreográfusként, táncpedagógusként dolgozott a Szépkorúak tánccsoportjával és az Árendás Néptáncegyüttessel, 2011-ben pedig felújította a Subavásár című táncjátékot.
Fonay Tibor 1987. szeptember 27-én született Hódmezővásárhelyen, zenei tanulmányait a helyi Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte, majd a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskola növendéke lett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén 2011-ben előadóművészi, 2013-ban mesterdiplomát szerzett.
Fonay Tibor basszusgitáros és bőgős, az egyik legtöbb formációban játszó magyar dzsesszmuzsikus. Tehetségét és szorgalmát 2014-ben Junior Prima-díjjal ismerték el, 2020-ban a Sárik Péter Trióval, 2022-ben a Subtones-szal nyert Fonogram-díjat.