
Az őszi-téli programszezon számos újdonságot is tartogat, Magyarországon még nem járt előadók, frissen alakult formációk és új bemutatók képében.
A japán historikus mozgalomban élen járó Bach Collegium Japan és az alapító fia, Masato Suzuki karmester a Brandenburgi versenyekkel mutatkozik be a Müpa közönségének, a magyar népzene három meghatározó énekesnője, Bognár Szilvia, Magyar Bori és Szalóki Ági az együtt éneklés örömét helyezi középpontba új produkciójában, de először kap ízelítőt
a hazai közönség a francia énekesnő, Rosemary Standley és a brazil csellista, Dom La Nena kamarazenekari duója, a Birds on a Wire a barokktól Leonard Cohenen át John Lennonig ívelő repertoárjából is.
A Müpában mutatja be új műsorát a Talamba, Dózsa Györgyre és a mohácsi hősökre emlékezik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, és színpadra kerül a Petőfi Sándor népszerű balladájából készült matinéelőadás, a János vitéz is.
A Wagner-napok basszbaritonja, a Liszt Ferenc-díjas Bretz Gábor az évad művészeként több alkalommal is színpadra lép majd – első koncertje a német romantika utolsó nagy költője, Heinrich Heine versei köré épül. A Pécsi Balett 65 évvel ezelőtt az ország első modern balettegyütteseként paradigmaváltást idézett elő a magyar táncéletben.
Ezt a szemléletet viszik tovább az évad együtteseként bemutatott VIVO-val is, amely a görög Andonisz Foniadakisz táncódája a barokkhoz, a kort jellemző vitalitással, sebességgel és robbanásszerű kifejezőerővel.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!