A világ a könnyező oroszlánokat siratta

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A 84. részben az 1990-es olaszországi világbajnokság epikus negyeddöntőjét idézzük fel. Azt a meccset, amelyen Kamerun csaknem kiejtette Angliát.

Francois Omam Biyik, Stephen Tataw és Roger Milla megköszönik a közönség biztatását az 1990-es vb negyeddöntője után Fotó: GEORGES GOBET Forrás: AFP

Furcsa volt látni, amikor a 120. percben lefújt összecsapás után a vesztes csapat, azaz Kamerun futott tiszteletkört a nápolyi stadionban. Az arénában helyet foglaló összes semleges (azaz többnyire olasz) néző Kamerunnak drukkolt, ezt köszönte meg a vereséget szenvedett alakulat. A másnap megjelenő olasz lapok szerzői is felültek a sajnálkozás vonatára. „Búcsúzik a vb-től Kamerun, milyen kár” – ezt írta az egyik olasz újság, s ez a cím mindennél többet mondott. Az amúgy nem túl színvonalas és kevéssé emlékezetes világbajnokságot kétségtelenül feldobta Kamerun jelenléte. „Mintha a régi Brazíliát láttam volna” – nyilatkozta Nils Liedholm, az Olaszországban rendkívül népszerű svéd edző. Ugyancsak a brazil játékfelfogáshoz hasonlította a kameruniakat Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter. 

Kamerun végül nem tudta legyőzni az 1966-os világbajnokot, a labdarúgás tanítómestereit. Miért nem?

Mert hitt abban, hogy az őszinte futball győzedelmeskedhet a rafinéria, az időhúzás és olykor más, meg nem engedett eszközök felett.

Az olasz sportlapok kedvesen a „naiv” jelzőt használták. Igen, mert Kamerunnak meg kellett (volna) tanulnia egyet s mást, a stikliket, a ritmus széttördelését – csakhogy mindez idegen volt a játékos, látványos afrikai futballtól. „Minden lehetségest elkövettünk a győzelem érdekében. Ám, úgy látszik, a sors így rendelte” – nyilatkozta utólag Milla. A hátvéd Kunde nem a sorssal érvelt, hanem arra utalt, hogy Afrikában a labdarúgást, a labdarúgók státusát ugyanolyan elismertetésben kellene részesíteni, mint Európában. Ebben az esetben törhet be Afrika valóban a futballvilágba. „Kamerun szereplése a végén azt jelzi, hogy jó úton járunk” – folytatta Kunde. 

Anglia nem akart hinni a szemének

„Volt egy pillanat, amikor azt hittem, hazamegyünk. Bár Kamerun támadásban jobban játszott nálunk, a meccs végig kiegyenlített volt. Az utolsó pillanatban sikerült eljutni az elődöntőbe, megcsináltunk, de nem tudom, hogyan.” Bobby Robsonnak, az angol csapat szövetségi kapitányának szavai mindennél többet mondanak. A két tizenegyest is értékesítő Gary Lineker szavai is érdekesek: „A vb előtt és a meccsek között is újra és újra egyetlen dolgot csináltam: tizenegyeseket gyakoroltam. 

Úgy voltam vele, hátha nekünk ítélnek egy-egy büntetőt, s akkor azt nem kellene elhibázni. A Kamerun elleni meccs előtt, az edzésen a lelátón, gyakoroltam egy másik fajta büntetőrúgást is, amit eszem ágában sem volt elvégezni. Direkt csináltam, hogy ezzel tévesszem meg az ellenfelet.

 A második tizenegyesnél ezt vettem elő. Kockáztattam és bejött, bár a kameruni kapus majdnem megfogta a labdát.”

Omam Biyik és Des Walker csatája (Fotó: AFP/STAFF)

Kamerun kiesése azért is okozott végtelen szomorúságot, mert ezen a világbajnokságon szinte csak ők akartak játszani. Azaz úgy futballozni, ahogy az az emberek, a drukkerek hagymázassá vált álmaiban mindig is ott volt. A sportág egyetlen háromszoros világbajnoka, 

Pelé nem véletlenül ragadtatta el magát, amikor azt mondta: nincs már messze az az idő, amikor Afrika vb-érmes csapatot állít ki egy vb-n.

A brazilok futballistene ebben tévedett, mert Afrika azóta sem tudott egyetlen érmet sem nyerni, s Kamerun mellett csak Marokkó volt az a csapat, amely négy közé tudott jutni a világ legnépszerűbb sporteseményén.

2024-re az emlékek alaposan megfakulnak, a fekete-fehér képek is színessé válnak. Roger Milla fejében talán pontosan ez játszódott le, amikor két évvel ezelőtt azt mondta, hogy a kameruni csapat képes lett volna megnyerni az 1990-es labdarúgó-világbajnokságot. Milla 34 év elteltével soha vissza nem térő lehetőségnek nevezte azt, amit Kamerun végül elrontott. 

A nápolyi mérkőzés végén az afrikai oroszlánok (a Szelídíthetetlen Oroszlánok) könnyeztek, az angolok meg hálát rebegtek, hogy valahogy túljutottak a világbajnokság meglepetéscsapatán. Ám ezzel Anglia számára véget ért a diadalmenet, mert Bobby Robson csapata két vereséggel zárta a tornát és a negyedik helyen végzett. Kamerun? Soha többé nem tudta megismételni az 1990-es vb-n elért nagyszerű játékát, sőt a következő világbajnokságon úgy esett ki a csoportból, hogy a svédektől, a braziloktól és az orosz csapattól összesen 11 gólt kapott.