A hajó hét hónapra a két magyar artista otthonává vált, ráadásul elmondásuk szerint a személyzeti szállások között kifejezetten jó elhelyezést kaptak.
Fontos, hogy komfortosan érezzük magunk a kabinban, hiszen hónapokon át itt élünk. A szomszédok szerint ez az arany élet, mert nekünk csúcskategóriás, egyszemélyes kabinokban volt lehetőségünk berendezkedni. Még mindig nem tudjuk felfogni, hogy itt vagyunk
– mesélte Kevin.
Bár a tempó feszített, hiszen egyetlen héten akár nyolc előadásuk is lehet, a két artista élvezi a munkát és a hajón töltött mindennapokat.
Amíg az ember élvezi a munkát, addig csinálja. A szabadidőnkben a legszívesebben az edzőtermet látogatjuk, gyakorolunk, más gyakorlatokat is kipróbálunk, vagy a kikötések alkalmával a tengerpartokat is felfedezzük.
A hajón hét medence található, köztük a Royal Bay, amely jelenleg a legnagyobb tengeri medence. A családokat külön gyermekzónák, vízi játszóterek és családi negyedek várják, míg a felnőttek számára külön pihenőtereket és kizárólag nagykorúak számára fenntartott részeket alakítottak ki. A fedélzeten egy Central Park nevű park is helyet kapott, amely mintegy 30 ezer élő növénynek ad otthont, így az utasok akár egy esti sétára is indulhatnak anélkül, hogy elhagynák a hajót.
A két magyar artista a fedélzet más produkcióit is rendszeresen megnézi.
Itt minden show lenyűgöző. Mindenkinek ajánljuk a színházban látható Charlie és a csokoládégyár című musicalt, szintén nagy kedvencünk az AquaTheater ShockWave című vízi show. Mindig előre ülünk, aztán kapjuk a fröcskölést izomból. A toronyugrók produkciói szakmai szemmel is lélegzetelállítóak. Ha pedig gasztronómiáról van szó, egyértelmű a választásunk az AquaDome Marketplace kínálatából a palacsinta, az a best
– fogalmazott Nitas Kevin.
A Legend of the Seas július 4-én indult első kereskedelmi útjára. Jelenleg a Földközi-tengeren hajózik, útvonalán többek között Rómát és Barcelonát is érinti. Nitas Kevin és Donnert Ferdinand produkciója 2027 januárjának végéig látható a fedélzeten.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!