Mintegy hétszázötven évvel ezelőtt egy ismeretlen scriptor magyar szöveget másolt írópultjánál egy latin nyelvű kódexbe. Gótikus, franciás betűi az egyik legbecsesebb magyar nyelvemléket őrizték meg a pergamenen: az első írásban fennmaradt magyar verset, az Ómagyar Mária-siralmat.
A könyv később Leuveni Kódex (kiejtés: lőveni) néven vált ismertté. Törzsanyagát középkori prédikációk, legendák és elmélkedések alkotják. Keletkezésének pontos helyét nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy a 13. században, valamikor 1250 és 1275 között másolták valamelyik domonkos kolostorban. Sokáig, több mint száz évig használatban lehetett. A szövegeket eredetileg két kötet tartalmazta, ezeket 1400 körül kötötték egybe Szlovéniában, Pettau domonkos kolostorában (ma: Ptuj, Szlovénia). Ez a 15. századi vöröses rózsaszín bőrkötés borítja ma is. Szlovénia IV. Béla alatt Magyarországhoz tartozott, a kolostorban azonban nem éltek magyarok, tehát a kötet anyagainak máshonnét kellett idekerülniük. Pettau a régi római Borostyánkő út mentén fekszik, ez volt a legforgalmasabb út Magyarország és Itália között. Sok domonkos barát megfordulhatott erre. Valamelyikük magával vihette az eredeti, megkopott köteteket, és gondoskodott egybekötésükről. A kódex ezután évszázadokra eltűnt.

Fotó: oszk.hu /digitális képtár
Hosszas kallódás után 1910-ben Toszkánában bukkant fel újra. Egy német antikvárius talált rá egy régiségboltban Sermones (Prédikációk) címmel. Megvette, Münchenbe vitte, aztán 1922-ben eladta a német Jóvátételi Bizottságnak. Ez a bizottság akkoriban könyvészeti ritkaságokat keresett a német állam részére, hogy kárpótolhassák a belga Leuveni Katolikus Egyetem könyvtárát az első világháborús veszteségekért. Átadás előtt a németek szerencsére több filológusnak is megmutatták a különleges prédikációs gyűjteményt, köztük a Berlinben tanító magyar Gragger Róbertnek is, mivel látták, hogy magyar nyelvű beírásokat is tartalmaz. Az értékes kézirat az irodalomtörténész és hungarológus, Gragger személyében a lehető legjobb kezekbe került. Gragger a régi, elmosódott írás megfejtéséhez segítséget kért a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárának vezetőjétől, a nyelvtörténész Jakobuvich Emiltől. Közös munkával értelmezték a kódex magyar bejegyzéseit, és rádöbbentek, hogy felbecsülhetetlen értékű ómagyar kori nyelvemléket találtak. A felfedezést Gragger 1923-ban tette közzé a Magyar Nyelv című folyóiratban. Közben a kódexet Leuvenben egy vastag falaktól védett páncélszekrénybe helyezték. Ennek köszönhető, hogy átvészelte a következő háborút is, amelyben a könyvtár szinte teljes anyaga porig égett. Mivel 1922-től a Leuveni Egyetemi Könyvtár tulajdonában volt, Leuveni Kódexnek nevezték el.