A könyvsorozat célja, hogy nemzetközi szinten is megismertethesse az olvasóközönséggel az egyik legizgalmasabb történelmi korszakot, és benne az ősi Árpád-házat – olvasható az ELKH szerdai közleményében.
A sorozat első része, Weisz Boglárka Markets and Staples in the Medieval Hungarian Kingdom (Arpadiana 1.) című kötete a középkori magyar kereskedelem színterei közül a vásárokat és a lerakatokat vizsgálja, beleértve azok fejlődését és változását, valamint a közöttük lévő kölcsönhatásokat. A kötet a szerző Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban című könyvének bővített és átdolgozott változata.
A második kötet, Bagi Dániel Divisio Regni (Arpadiana 2.) című munkája, az Árpád-kori dinasztikus vetélkedésekről mesél izgalmas formában. Az összegzés szerint a könyv főcímét adó „divisio regni” széles körben elterjedt kifejezés volt a középkorban, amely a Bibliából származik, és a középkor folyamán kétféle értelmezése volt. Egyszerre jelentette az ország megosztását és a trónviszályokat, valamint az országon belüli széthúzást, azaz azoknak a vitáit, akik a trónért folytatott harcokban részt vettek. E könyv is ebből a két szempontból elemzi a XI. századi dinasztikus konfliktusokat, részletesen tárgyalva az országmegosztások eredetét, kezdetét, a területi különkormányzatok összehasonlíthatóságának kérdését, illetve azokat a társadalomtörténeti viszonyrendszereket, amelyeknek keretében a források a trónharcokat értelmezték.
A disszertáció magyarul a Divisio regni – Országmegosztás, trónviszály és dinasztikus történetírás az Árpádok, Piastok és Premyslidák birodalmában a XI. és a korai XII. században címmel olvasható.
Gál Judit Dalmatia and the Exercise of Royal Authority in the Árpád-Era Kingdom of Hungary (Arpadiana 3.) című értekezése a dalmáciai városokkal foglalkozik, és magyar nyelven Dalmácia helye az Árpád-kori Magyar Királyságban – A magyar királyi hatalomgyakorlás dalmáciai jellemzői címmel jelent meg.
A kötet a magyar–horvát államközösség kezdeteire koncentrálva az Árpád-kor uralkodóinak hatalomgyakorlásán keresztül mutatja be Dalmácia helyét a magyar államban. A városok és a királyi udvar kapcsolatainak számos aspektusát bemutatja, megvizsgálva az egyházszervezeti változások jelentőségét, a magyar főpapok és az egyházi adományok szerepét a magyar uralom fenntartásában, a magyar hatalom dalmáciai képviselőit, valamint az uralkodói reprezentáció elemeit is.