Burhan Qurbani a Berlin, Alexanderplatz című, 2020-as feldolgozásban is ezzel próbálkozik, de nem arat maradéktalan sikert. Bár azt meg kell hagyni, hogy egészen izgalmas beállításokat és kameramozgásokat láthat a néző, művészi értékük mégis vitatható, inkább öncélúak, mert nem tud a rendező, operatőr és világosító az egész filmre jellemző egységes képi világot teremteni. Ettől függetlenül sok kép beég az ember emlékezetébe. Viszont vannak filmek – és Burhan Qurbani alkotása is ilyen –, amelyek olyan mértékű negatív energiát sugároznak, amely túl sok egy nézőnek. Ez után a film után muszáj beszélgetni valakivel, az élményt nem szabad feldolgozatlanul hagyni. Az alkotás – nagyon leegyszerűsítve – arról szól, hogy háromszor próbál meg egy menekült jó ember lenni. Fassbindernél gyilkosság után szabadul a börtönből egy hétköznapi ember, itt is van gyilkosság, amit fel kell dolgoznia a menekültnek.
Fotó: Mozinet
Ám kezdhet-e új életet egy ember, aki gyilkolt? Lehet-e a pénz uralta világban valós morális alapok nélkül erkölcsös életet élni? Végezhet-e erkölcstelen munkát egy ember – dolgozhat-e az alvilágnak –, miközben ő jó akar lenni, ha úgy tetszik, kívülálló? Ahogy József Attila (és itt egészen tudatosan meg lehet őt idézni) írja: „ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”. Tudjuk, látjuk – a film felétől viszont inkább nem látnánk. Azért megterhelő a film, mert rá akarják húzni az alkotók azt a gondolatot, hogy ilyen a világ, és a benne élő emberek kegyetlenek. A néző pedig a film felétől tiltakozni kezd: nem ilyen a világ, nem ilyen az ember, mindig van más út. Az alvilág ilyen: a pokol.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!