Az alvilág ilyen: a pokol

Színházakban sokszor volt látható a Berlin, Alexanderplatz az elmúlt években, a filmművészetben Alfred Döblin 1929-ben megjelent regényére Rainer Werner Fassbinder 1980-ban készült, tizenöt és fél órás tévésorozata hívta fel a figyelmet. A 2020-as, háromórás mozifeldolgozás, amelyet Burhan Qurbani rendezett, nagyon sokban eltér az eredeti műtől. És nemcsak azért, mert egy menekült a főszereplő.

A Berlin Alexanderplatz 2020-as feldolgozásának főszereplője egy menekült Fotó: Mozinet

A Berlin, Alexanderplatz cím – Alfred Döblin 1929-ben megjelent regényében – eredetileg egy olyan helyszínre utal, amely a proletárok élettere. A mű nem afféle szegényromantikus szomorkodás, sokkal inkább valóságosan és keményen mutatja be az egyszerű emberek világát. Azt a világot, ahol van jó és rossz ember, ahol van, aki képes szeretni, van, aki nem. Nem a társadalmi osztály vagy réteg ábrázolása állt a mű középpontjában, hanem az, mennyire kiszolgáltatott és kegyetlen tud lenni az ember. Ez a kegyetlenség és kiszolgáltatottság talán még plasztikusabban jelenik meg Rainer Werner Fassbinder 1980-ban rendezett tévésorozatában, amelyben az egyszerű emberek butaságát, félelmeit is ábrázolta. Egy olyan morális értékrendszer nélküli világot, ahol Isten helyét a pénz vette át, az viszont egyáltalán nem elegendő az emberek zsebében, sarkítva azt is mondhatjuk, hogy nincsen. Istent tehát egy olyan bálványra cserélték, ami nincs. Fassbinder alkotása egy pillanatig nem mondja azt, hogy ez a csere jó így, nem mondja azt, hogy morális értékrendszer nélkül lehet élni.

Rainer Werner Fassbinder a német újfilm legismertebb alkotója volt. A hatvanas évek közepére az európai új hullámok megszűntek, bár hatásuk a mai napig élénken kitart. Tíz évet kellett várni a következő mozgalom jellegű filmes stílusirányzatra, ez volt a német újfilm (és hozzá képest húsz évet az eddigi utolsóra, a Dogma 95 stílusirányzatra). A német újfilm érdekessége, hogy bár fontosnak tartották a művészi kifejezésmódot, de azt vallották, hogy a kultúra inkább kiegészítője, semmint ellentéte az iparnak. Leegyszerűsítve közönségbarát művészfilmet kívántak készíteni a német újfilm alkotói, olyat, amivel a producer is elégedett, amit sokan néznek meg. Thomas Elsaesser A német újfilm című szakirodalmában az „Einstellung” által mutatja be, hogyan próbáltak szórakoztató művészfilmet készíteni a stílusirányzat alkotói. A kifejezés nemcsak beállítást jelent, ami a filmgyártás lényege, lelke, maga a titok, hanem beállítódást is, vagyis Thomas Elsaesser szerint az azonosulás lehetősége nem a motivált karakter által, hanem a kameramozgás és vágások révén jön létre a német újfilm alkotásaiban.

Burhan Qurbani a Berlin, Alexanderplatz című, 2020-as feldolgozásban is ezzel próbálkozik, de nem arat maradéktalan sikert. Bár azt meg kell hagyni, hogy egészen izgalmas beállításokat és kameramozgásokat láthat a néző, művészi értékük mégis vitatható, inkább öncélúak, mert nem tud a rendező, operatőr és világosító az egész filmre jellemző egységes képi világot teremteni. Ettől függetlenül sok kép beég az ember emlékezetébe. Viszont vannak filmek – és Burhan Qurbani alkotása is ilyen –, amelyek olyan mértékű negatív energiát sugároznak, amely túl sok egy nézőnek. Ez után a film után muszáj beszélgetni valakivel, az élményt nem szabad feldolgozatlanul hagyni. Az alkotás – nagyon leegyszerűsítve – arról szól, hogy háromszor próbál meg egy menekült jó ember lenni. Fassbindernél gyilkosság után szabadul a börtönből egy hétköznapi ember, itt is van gyilkosság, amit fel kell dolgoznia a menekültnek.

A Berlin, Alexanderplatz 2020-as feldolgozásának főszereplője egy menekült, aki háromszor próbál meg jó ember lenni
Fotó: Mozinet

Ám kezdhet-e új életet egy ember, aki gyilkolt? Lehet-e a pénz uralta világban valós morális alapok nélkül erkölcsös életet élni? Végezhet-e erkölcstelen munkát egy ember – dolgozhat-e az alvilágnak –, miközben ő jó akar lenni, ha úgy tetszik, kívülálló? Ahogy József Attila (és itt egészen tudatosan meg lehet őt idézni) írja: „ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”. Tudjuk, látjuk – a film felétől viszont inkább nem látnánk. Azért megterhelő a film, mert rá akarják húzni az alkotók azt a gondolatot, hogy ilyen a világ, és a benne élő emberek kegyetlenek. A néző pedig a film felétől tiltakozni kezd: nem ilyen a világ, nem ilyen az ember, mindig van más út. Az alvilág ilyen: a pokol.