Az Eleven Költők Társasága dalban adja vissza a vers hangulatát

Kortárs költőink verseit dolgozza fel dalok formájában az Eleven Költők Társasága. A magát nyitott zenei-irodalmi műhelyként meghatározó formáció két tagjával, Keleti Andrással és Kohánszky Royjal a program részleteiről, a megzenésítendő versek kiválasztásának szempontjairól és arról is beszélgettünk, hogy az újraalkotás során mekkora alkotói szabadság megengedett.

2021. 05. 03. 6:18
null
Keleti András progresszívebb világát Kohánszky Roy hagyományosabb beállítottságával elegyítik Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szentmártoni János költő és Gréger Zsolt dalszerző 2011-ben dalokat kezdtek írni eleinte a maguk örömére, így indult az Eleven Költők Társasága projekt. Aztán néhány évvel később felkeresték Keleti Andrást, a Colorstar zenekar frontemberét, a Budapest Bár énekesét, hogy volna-e kedve a szerzeményekkel producerként foglalkozni. Végül Kohánszky Roy csatlakozott énekesként a projekthez, akit a közönség elsősorban a Roy és Ádám formációból ismerhet. – Tudtam, hogy remek zenész, nagyon jól álltak neki a dalok, egyre jobban életre keltek általa – emlékezett vissza a közös munka kezdeteire Keleti András. Kezdett kialakulni a hangszerelésében és hangzásában is valami sajátos és mai, egyre egységesedni látszó hangulat és stílusvilág, ugyanakkor érezték, hogy valami még hiányzik az elképzelésből. Aztán 2018 végén jött az ötlet, hogy Szentmártoni Jánoson kívül más kortárs költők műveivel is lehetne foglalkozni, így vált teljessé elképzelésük.

– Biztos voltam benne, hogy egy értékes, minőségi zenei produkciónak lehetek a részese. Izgalmas kalandnak ígérkezett Keleti András progresszívebb elektronikus zenei világát az én hagyományosabb, populárisabb rockzenei beállítottságommal elegyíteni – vette át a szót Kohánszky Roy, aki azt is elárulta, hogy már kisiskolás kora óta nagyon közel állnak hozzá a versek. József Attila, Kosztolányi Dezső mellett a beatköltők, köztük Bob Dylan és Allen Ginsberg is nagy hatással volt rá.

Keleti András progresszívebb világát Kohánszky Roy hagyományosabb beállítottságával elegyítik
Fotó: Mirkó István

Amikor elindult a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatóságának a KMI 12 elnevezésű, kortárs alkotókat népszerűsítő programja, négy junior költő verséből készült dal. Emellett ritmusjátéknak nevezett extra feldolgozások is születtek. Keleti Andrástól megtudtuk, hogy a megzenésítendő verseket két fő szempont alapján választják ki: az egyik a szöveg ritmikai adottságai, a másik pedig, hogy mennyi lehetőséget kínál a képi és hangulati elemeinek zenei, hangzásbeli megfogalmazására. Ezt példázza a napokban debütált daluk, az Örökre Nagy Leától, amelynek ritmikája lehetőséget kínált a vonatzakatolós zenei zsáner Eleven Költők Társasága-féle megfejtésére. – A legnagyobb kihívást egy-egy kortárs vers megzenésítésénél, majd előadásánál az jelenti, hogy a zene és az ének minél jobban visszaadja a vers hangulatát. A megszokott dalszövegekkel ellentétben a kortárs költemények olykor kevésbé szabályosak formailag. Ilyen például az Örökre című szabadvers is, amelyben eltérő hosszúságú sorokat és verstani szerkezetet találunk. Rá­adásul nincs refrénje, ezért egy pop­slágerhez képest nehezebb a dallamokat megjegyezni – hangsúlyozta Kohánszky Roy.

– A vers zenei feldolgozása egyben újraalkotása is, amelynek során annyi alkotói szabadság megengedett, amennyit a költő jóváhagy – vallja Keleti András. Nemrég például Szálinger Balázs két, a verseskötetében egymás után következő költeményét fűzték össze egy dallá, és természetesen erről is megkérdezték a szerzőt, hogy mit szól hozzá. Előfordulhat, hogy a zenét gördülékenyebbé teszi egy-egy apró változtatás, de ilyenkor sem az alkotói szabadságról van szó, hanem a zene nyelvének kötöttségeiről, amelyek megszabják, hogy az adott tempóba és ritmikába mi illik bele. – Mindenesetre van egy fontos alapelvünk, mégpedig az, hogy a vers az első. Úgy kezeljük a zenében, ahogy a filmezésben a forgatókönyvet. Ez az elsődleges sorvezető – szögezte le.

Eddig Regős Mátyás Első levél és a már említett Nagy Lea Örökre című versét tették közzé, de mint megtudtuk, elég sok daluk van már félkész vagy éppen kilencvenszázalékos állapotban. – Több dal csak arra vár, hogy felénekeljem – mondta Kohánszky Roy. Elkészült már Bék Timur és Marcsák Gergely egy-egy versének zenei feldolgozása, a KMI 12 programban szerepel továbbá öt szenior költő, Iancu Laura, Kürti László, Lövétei Lázár László, Szálinger Balázs és Zsille Gábor – már az ő dalaikon is javában dolgoznak.

A megzenésített verseket folyamatosan közzéteszik az Eleven Költők Társasága YouTube-csatornáján, így nyárra elkészül az a kilenc dalból álló zenei anyag, amely az alkotók reményei szerint nemcsak a közönség tetszését nyeri el, de az olvasók érdeklődését is felkelti egy-egy verseskötet iránt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.