Félő, hogy lassan elsüllyedünk a langymeleg puhaságban

Székelyföldön a járvány miatt annyira súlyossá vált a barlanglakói helyzet, hogy az már kész dráma.

2020. 06. 21. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Másik példa. Újabban a Rigó Jancsi sütis bolt is házhoz megy, mert a régi vendégek már nem akarnak cukrászdába járni, pedig ez már lehetséges. Kihangosítva gyönyörű dal hangzik az autóból, ahogy végigmegy a falvak utcáin: Jaj de jó a habos sütemény. Erre a régi, közkedvelt slágerre sem lágyul meg senkinek a szíve, pedig olyan bájos a helyzet, mint a háború után lehetett. Kukucskálnak az ablakból az emberek, majd lemondanak az élvezetről, mert az veszélyes, és különben is két hónapja már ezt teszik.

Ágyból hallgatott ige

A papok is elkeseredtek. Nyájukat nehéz összeterelni, egyrészt a törvények miatt, másrészt mert úgy ellustultak az emberek, hogy a pizsamát már le sem akarják vetni. Bűntudat nélkül vallják meg bűnös vágyaikat, hogy milyen jó lenne, ha továbbra is lehetne otthonról hallgatni az istentiszteletet vagy a misét, mert közben tudná végezni a dolgát, ebédet főzni, rántást keverni, vasalni, miegymást. Azt is bevallották a drága hívek, hogy sokkal könnyebb, ha nem kell felöltözni, kiöltözni, hanem ébredés után kényelmesen az ágyból lehet hallgatni az igét, míg elkortyolgatják a reggeli kávécskájukat.

Szóval, most már minden házhoz megy, minden kiszolgálja az embert. A legtöbb dologért már nem kell erőfeszítést tenni. Bármit megrendelhetsz, mindent megkapsz. Tulajdonképpen nincs is szükséged a külvilágra. Két hónapig barátok nélkül is kibírtad, most minek is találkozz bárkivel?

Mindezekről valahogy újból a puliszka jutott eszembe, az, hogy a világ valószínű átvette ezt a furcsa hagyományt, és nem akar robbanni. Nem akar felrobbanni.

A te gyermeked mi lesz?

Azt is mondhatnám, hogy mindegy a felnőtteknek, ők már úgyis bepuliszkásodtak, s csak pufognak, nekik már annyi.

De mi lesz a gyermekeinkkel? A lábuk elcsökevényesedik, ujjaik összenőnek, szemük kisül a sok képernyőnézéstől. Sárgák lesznek, petyhüdtek és ráncosak, mint az idegen bolygókról szóló filmekben vizionált zombik.

Ó, Dávid szobra, ó, európai szépség, csodás alak! Mivé fogsz silányulni?

Szomszédom gyermeke mondja, tudós lesz a barlangjában, autókat tervez a franciaágyában, az alkatrészeket megrendeli és kihozzák neki.

Barátnőm lánya író lesz – ahhoz sem kell kimenni, otthonról gépelve fejlődik.

A te gyermeked mi lesz, ha elsorvadnak az izmai az ágyban fekvéstől? Ágyban fekvő guru, aki neten irányítja a világot?

Szóval, gyerekek, tudom, hogy kényelmes, hogy most már mindent az ajtódig szállítanak, a leglehetetlenebb dolgokat is elviszik neked, csak ne mozdulj ki otthonról, de a végén olyan puhány leszel, hogy nem tudod megvédeni a hazádat, a házadat.

Barlanglakóvá vált puliszkanépség, menj ki a fényre, nézz szét, ismerkedj, sétálj, autózz, hívj meg engem gyermekelőadást tartani a szabadba (ez itt a reklám helye). Focizz, tollasozz, csónakázz, mindegy, csak mozogj!

Ne legyetek puliszkák, mert a puliszka csak enni jó!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.