Grandpierre Atilla: Úgy tombolok a színpadon, mint a hunok

– Vágtázó Halottkémeknek neveztem el a zenekart, mert a mai világban már csak egy szikraként pislákol az emberekben az élet lángja, és mi azért zenélünk, hogy ezt a szikrát hatalmas, égig érő lánggá szítsuk. Csak így élhetjük azt az életet, amire születtünk, így felelhetünk meg a bennünk élő kozmikus teremtő erőnek – mondta Grandpierre Atilla zenész, csillagász, író, a Vágtázó Halottkémek énekese. A zenekar holnap és péntek este két nagyon különböző koncertet tart az A38-as hajón, 45. évfordulójuk alkalmából. Erről a tombolásról és a Hunok csatájáról is beszélgettünk.

Éberling András Fotó: Éberling András

Eleve furcsa lehet a Vágtázó Halottkémek (VHK) rajongóinak, hogy maszkban kell majd végigtombolniuk a koncertet, mert a VHK koncerteken bizony ez történik: tombolás. Nem zenehallgatás vagy úri álldogálás, hisz ez a zene olyan elemi erőket szabadít fel az emberekben, hogy lehetetlen nem végigtáncolni vagy ugrálni az egész koncertet. Aki nem így tesz, az igazából ott sem volt. Grandpierre Atilla elárulta, hogy az idén 45 éves VHK zenekar már az év eleje óta tervezte kettős koncertjét, amit a járvány miatt folyamatosan el kellett halasztaniuk, ám most végre tető alá hozták. Némi vigasz lehet, hogy lehet majd vásárolni VHK-maszkot. Holnap este a zenekar legütősebb dalaival lehet vágtázni, péntek estére viszont egészen mást, valami különlegeset terveztek.

– Egy estébe lehetetlen belesűríteni a VHK 45 éves történetét, a csütörtök esti koncert a kirobbanó energia, az életösztön korlátlan kitörése jegyében zajlik. A péntek este pedig a spontán zeneteremtésé, legalábbis ezzel indul, így zenélünk hosszú ideig, de hogy utána mi lesz, azt még mi sem tudjuk – mondta Grandpierre Atilla.

Fotó: Éberling András

Ez pedig igen jó jel, hisz a VHK zenéje mindig is zabolátlanságáról volt híres. Nyugati koncertjeiken is olyan energiák szabadultak fel az emberekből, hogy sokszor tombolni kezdett a német vagy holland közönség – ami lássuk csak be, elég veretes teljesítmény. Sokan elgondolkodtak már azon, hogy mi lehet ennek a zenének a titka, de elég felidézni a VHK egyik legelső, 1976-os fellépését, ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz: az I. István gimnáziumban tartott koncertjük el sem kezdődött igazán, máris leállították a szervezők.

– Ijedtükben felrohantak a színpadra, mert nem gondolták, hogy ilyesmi előfordulhat az 1970-es évek zenei állóvízében: a közönség megvadult, betört egy-két ablak, pedig még csak húsz perce zenéltünk. Zenénk hatására valami olyasmi szabadulhat fel az emberekben, ami ott lappang a közös tudatalattiban, ami a tudattalanba van eltemetve, az emberiségben élő legnagyszerűbb erő kezd el működni ilyenkor. A mai tetszhalott világban szunnyadó életösztönt ébresztjük fel, mert a modern, nyugatizált világban már annyira elidegenedtünk tőle, hogy sokan egész életen át bele se szagolnak ebbe az őserejű világba. Pedig a kozmikus életösztön egy végtelen, égig érő láng, mindent áthat, és arra ösztönöz, hogy mi is úgy éljünk: mutatja az irányt, erőt ad. Sok minden nemcsak genetikusan, hanem kulturálisan is átöröklődik. Ez a kozmikus életösztön a mi legszemélyesebb erőnk – mondta az énekes.

Grandpierre Atilla arról is beszélt, hogy annak idején nagy megdöbbenést keltett, ha egy táncos helyen megjelent és elkezdett tombolni, mert akkoriban senki sem mozgott úgy, ahogy ő.

– Amikor elkap a zene hatalmas ereje, ösztönösen tör ki belőlem a zene élményét kifejező, minden kötöttségtől szabad mozgás, de olyan erővel, hogy az inkább tombolás, mint tánc. Érdekes, mert Zolnay László történész egyik könyvében olvastam, hogy ómagyar nyelven tombolásnak nevezték a jellegzetes, eksztatikus magyar táncot. A magyar virtust jól kifejező tombolás szót azóta eltemette a ránk rakódott nyugatizálódás. A tánc (német tanzen) átvett kifejezés, pedig lelki, szellemi önazonosságunk abban rejlik, amilyenek akkor voltunk, mikor önmagunk voltunk, elidegenedés nélkül, teljes emberek. Ezért még jobban örülök annak, hogy sokszor úgy tombolok a színpadon, mint a hunok – tette hozzá Grandpierre Atilla.

A VHK egyik legjobb dala, a Hunok csatája igazi kultusz számmá vált a nyugati világban is, és mindmáig rengeteg zenekar feldolgozza – legutóbb a Crippled Black Phoenix készített egy kiváló változatot – sőt, nemrég Grandpierre Csihar Attila black metál énekessel közösen is elénekelte. Mi lehet a szám titka, a holland rajongóktól kezdve a black metálos táborig miért hat ilyen felkavaróan az emberekre?

– A történelmi veretessége, a férfias ereje miatt, ami annyira eredeti és hiányzik a mai világból – válaszolta erre Grandpierre Attila. – Azért is, mert a dallama, az érzése benne van a kollektív tudatalattiban, és ami ott van, az könnyebben át tud törni. Egyszer azt mondták nekem, hogy Amerikában mindenki olyan életerős, vad és hiteles zenét szeretne játszani, mint mi, de nem tudnak, mert ott nincs meg hozzá a szellemi, történelmi örökség. A Hunok csatájának a török népzenében is van egy változata, de én úgy fedeztem fel, hogy a Magyar Állami Népi Együttes játszotta a dallamát az Őseink idézése című 1984-es koncertjén. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fognak énekelni, mert tudtam, hogy a népzene leginkább az énekben maradt fenn, de éppen erre az egyre nem volt semmi ének, ami eleve gyanús volt, hogy vajon miért nincs? Ahogy a hősénekeinket és a tombolást eltemették, őseink idézésének a szövegét is. A zenében, ha igazi, van egyfajta időtlenség, és szerintem ebben és más számainkban is van – mondta a zenész.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=n7rgvnUx3sw[/embed]

Grandpierre Atilla most éppen az Ősi Magyarország című könyvének folytatásán dolgozik, a kéziratot nemrég adta le a kiadójának.

Forrás: Grandpierre.hu

A második kötet közelebbről kirajzolja azt, hogy milyen volt az ősi magyar filozófia, tudomány, állam, gazdaság és intézményrendszer.

– Általában úgy vélik, hogy az emberek az őstörténelmünk korában is úgy gondolkodtak, ahogy manapság Nyugaton szokás; de ez nem így volt. Ha megismerjük a Világegyetem – ez a szó nagybetűvel írandó, ha az Élő Világegyetemet, a Legfelsőbb Lényt jelöli –, azaz minden létező egységes egészének lényegét, ez lehetővé teszi azt, hogy minden létezőhöz közelebb kerüljünk, lényegét jobban megismerjük. Csillagászként a Világegyetem lényegére voltam kíváncsi, évtizedeken keresztül dolgoztam ezen a munkám, most úgy érzem, hogy végre célba értem. A Világegyetem lényege három kozmikus alapelv – az anyag, az élet és az értelem – egységéből áll. Ezek közül az élet az, ami ezt a hármat egységbe fogja, ezt fejezi ki a kettős kereszt is, a kozmikus Életfa és az Egyháromság jelképe. A magyarság ősi jelképrendszerében olyan tudás maradt ránk, amely világmagyarázó elveket foglal magába. Nem az anyag és az értelem az élet lényege, hanem az élet legmélyebb átéléséből fakadó érzés, az életösztön ösztönzése, hogy mit kezdjünk az életünkkel és milyen irányba vigyük. Az ősi időkben a filozófia, a tudomány, a vallás és az ökológiai jellegű világnézet összekapcsolódtak, a magyarok ezt tudták: egész jelképrendszerünk erről beszél, ez a legjellemzőbb vonása nemzetünknek. Ez az út vezet az ősi magyar filozófiához. Nemcsak az anyagi fejlődés számít, a lélekben, az érzések és az értelem terén is fejlődnünk kell, ha teljesebb életet akarunk élni, hogy az égig érjen az élet lángja. Ebben az ősi és a modern világnézet megegyezik, erről írok a könyvben – mondta Grandpierre Atilla.