Lévai Enikő: Bár operettet énekelni nehéz, mégis könnyedséget képvisel

A Csárdáskirálynő új szereposztással, Lévai Enikővel a főszerepben tér vissza az Operett online műsorára február 26-án, 27-én és 28-án. A színésznővel, operetténekessel Kálmán Imre remekművéről, Szilvia karakteréről, az operett műfaj nehézségeiről és arról is beszélgettünk, mi hiányzik leginkább az élő színházi közegből.

Fotó: [email protected]

– Már több mint száz éve töretlen népszerűségnek örvend a Csárdáskirálynő. A közönséget miért ejti rabul a mai napig?

– Kálmán Imre gyönyörű meló­diái, fülbemászó dallamai mindenki számára ismertek. Emellett magával ragadja a közönséget a szerelmi történet is, ami színes, komikus jelenetekben gazdag. Most is kedvelik, szeretik a nézők, ez mit sem változott az elmúlt több mint száz évben.

– Minderre ráerősít a jelmez, a díszlet- és látványvilág is…

– Berzsenyi Krisztina jelmezei és ­Cziegler Balázs díszletei egy másik világba repítenek bennünket. Mind az élő, mind az online előadáshoz nagyon sokat hozzátesz az a miliő, amiben az operett játszódik. Ez a csodálatos látványvilág kimozdít a mostani nehéz napokból.

Magával ragadja a közönséget a szerelmi történet
Fotó: Gordon Eszter

– Számos operettben láthatták már a nézők, köztük a Lili bárónőben, a Mágnás Miskában, a ­Riviera girlben és a Marica grófnőben is. Melyik operett áll legközelebb a szívéhez?

– Több operett is közel áll a szívemhez, hiszen legtöbbjük a szerelemről szól, ami körülvesz minket, így természetesen az én életemben is fontos szerepet játszik. Az ész és a szív csatájában általában az utóbbi győzedelmeskedik nálam, az érzelmeim vezetnek. Az operettben többféle karaktert kell megformálni, és megköveteli a klasszikus hangképzést, éneklést. Bár operettet énekelni nehéz, mégis könnyedséget képvisel, amit meg kell tudni jeleníteni a színpadon. A Csárdáskirálynő Szilviá­ja, a Marica grófnő Maricája, valamint a Sybillből Sybill karaktere állnak a legközelebb hozzám. Ám mindegyiket másért szeretem. Mindegyikben másfajta nő, másfajta szenvedély és szerelem jelenik meg.

– A Csárdáskirálynő Szilviája milyen nő?

– Szilvia sanzonett, annak minden jellemvonásával egy elegáns, kifinomult, harcias hölgy, aki megállja a helyét a hercegi udvarban is. Bár „nem a herceghez való”, felülemelkedik a társadalom kritikáján, megőrzi nőiességét, büszkeségét. Kívülről erős és büszke nő, de belül tombolnak az érzelmei, és e kettősségből alakul ki karakterének izgalmas és lángoló szenvedélye. Így végül győzedelmeskedni tud a herceg és a sanzonett szerelme.

– Klasszikus operaének szakon végzett, több operában énekelt már szólószerepet. Olvastam, hogy az operettet semmivel sem tartja könnyebb műfajnak, mint az operát.

– Minden műfaj nehéz a maga nemé­ben. Ám talán az operett az egyik legnehezebb. Mégpedig azért, mert magas színvonalú énektechnikai tudást igényel, miközben prózai színészként is meg kell felelni, illetve táncolni is tudni kell. Nagyon összetett műfajról van szó, de épp emiatt szerettem meg igazán. Kihívás volt számomra az operett világa, ugyanis táncolni nem tanultam és a prózai jeleneteknél meg kellett tanulnom, milyen hanglejtéssel, hangsúllyal beszéljek. Ám amikor egy jó rendezővel és koreográfussal dolgozik az énekes-színész, akkor sokkal könnyebben áthidalja ezeket a nehézségeket.

MInden műfaj nehéz, de az operett az egyik legnehezebb
Fotó: Gordon Eszter

– A Csárdáskirálynőben Vidnyánszky Attilával könnyű dolga volt?

– Debrecenben már korábban dolgoztam vele, ugyan még nem szólistaként, hanem énekkarosként. A Csárdáskirálynőben viszont szólistaként tapasztalhattam meg, mennyire elő tudja segíteni egy színész munkáját.

– Az online előadást kiknek ajánlja?

– Az új és a régi közönségnek is ajánlom. Kamerán keresztül ugyanis egészen másféle hangulatot és élményt ad az előadás, mint élőben. Közelebbről láthatják a színészeket, megfigyelhetnek olyan apró gesztusokat, arcmimikákat, amiket eddig esetleg nem vettek észre. Így emberközelibb élményben lehet részük.

A kamerán keresztül közelebbről látja a néző a színészeket
Fotó: Gordon Eszter

– Hónapok óta a virtuális térbe kényszerülnek a teátrumok. Mi hiányzik a legjobban az élő színházi közegből?

– A hangulata hiányzik leginkább, amit a képernyő nem képes visszaadni. Élőben minden más. Az első dalom utáni taps egy olyan adrenalinlöketet ad, amitől azt érzem, szárnyra kapok. De az érzékelés, a finom hangok – egy csettintés vagy ahogy pördül a szoknya –, a színházi székek, valamint az épület hangulata, ezek mind pótolhatatlanok.

– A járványhelyzet okozta nehézségeken mi segíti át?

– A stream előadások segítenek, hogy ne essünk ki a rutinból. Ének- és hangtechnikai órákra járok, illetve úgy próbálom magam formában tartani, hogy ami repertoáron van, azokat itthon rendszeresen előveszem, elolvasom, eljátszom. Ez tudom, viccesen hangzik, de segít kondicionálni. Nagyon várom, hogy ismét élőben játszhassunk, hogy legyen a közönséggel közös élményünk, mert igazából a színház nekem erről szól.

A stream előadáspk segítik a rutin megőrzését
Fotó: Gordon Eszter