Kassai Lajos íjkészítő, lovasíjász-versenyző a kilencvenes évek közepén korszerű anyagokból rekonstruálta a honfoglalás kori visszacsapó íjat és kidolgozta az új sport versenyszabályzatát. Mottója nyomán – „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit ők követtek” – országszerte és határainkon túl tíz lovasíjászcsapat szerveződött, melyeket hagyományosan törzseknek neveznek. Ezek egyike a Balaton-felvidéki Barnagon alapított Szmrecsányi-törzs, a névadó közgazdász-informatikus Szmrecsányi Márton irányításával. Ő és felesége, Veszely Beáta a Nemzeti Lovasakadémia tanárai.

Fotó: Bach Máté
Veszely Beáta a Képzőművészeti Egyetem elvégzése után Nagy-Britanniába utazott. Meghívták a Glasgow-i Művészeti Iskola (Glasgow School of Art) festő szakára. Később Londonban a hírneves Goldsmiths College-ban – első magyarként – mesterfokozatot szerzett, végül doktori disszertációjába fogott. Munkáját immár három gyermek édesanyjaként – itthon akart szülni – egy Balaton-felvidéki falucskában fejezte be.
Doktori disszertációját Beke László és Keserü Katalin támogatásával a Képzőművészeti Egyetemen védte meg. Tárgya egy mostanában alig kutatott terület: a ló a magyar képzőművészetben, annak szépségeivel, hibáival és félreértéseivel együtt, továbbá nomád múltunk és kortárs ábrázolóművészetünk a világban.
Veszely Beáta a lovaglással és az alkotással kislány korában kötelezte el magát, édesapja, Veszely Ferenc festő-grafikus művész mellett. Jóval később lett a lovasíjászat rajongója és művelője, végül férjével Barnagon vettek egy romos gazdaságot.
Az oktatást gyerekeikkel kezdték, majd kiterjesztették a Balaton-felvidék ifjaira, felnőttekre, hazai és külföldi vendégekre. Lovastanyájuk és művésztelepük évről évre fejlődik: új épületek, istállók, egy méretes jurta, traktor, munkagép a legelőkhöz, lószállító, gyakorlópálya, fedett lovarda és műtermek vannak itt – a régi épületek korszerűsítése folyamatosan zajlik. A program lényege a festészet, a grafika, a rézkarc, a mintázás és a hagyományos harcművészeti képzés Magyarország egyik legszebb erdős-lankás kistelepülésén.