Ötvenéves az Illés Human Rights című lemeze I.

Az Illés együttest 1970 tavaszától 1971 tavaszáig csaknem egy évig súlyos retorzió érte a BBC-ben adott, a magyarországi ifjúságpolitikát kritizáló nyilatkozata miatt. Az egyéves moratórium idején nem játszhattak Budapesten, de Miskolcon és Egerben sem, így lettek ők „a vidék legjobb zenekara”. A rádióban és a televízióban sem adták le dalaikat, de kikerültek Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjéből is (öt daluk azonban maradhatott, csak mások játszották el helyettük). Miután feloldották a szilenciumot, nemcsak visszatérhettek a budapesti, világot jelentő deszkákra, és szerepelhettek újra a rádió és televízió műsoraiban, hanem éppen ötven éve adhatták ki következő, Human Rights című nagylemezüket is.

Angela Davis 1972-ben Fotó: (AP)

1970 végén a zenekarvezető Illés Lajosnak informálisan megüzente a hatalom, hogy a letiltás befejezéséért kérjen személyes meghallgatást Aczél Györgytől, akinek a hivatalát fel is hívta, majd az érettségin viselt öltönyében bement a KB-titkárhoz, a kulturális élet első számú vezetőjéhez, és megállapodtak abban, hogy újra játszhatnak a fővárosban. Illés Lajos elmondása szerint Aczél György ezen a nem túl feszült hangulatú beszélgetésen némiképp méltatlankodva tette szóvá, hogy vannak ugyan polgári szabadságjogok, de azokat Magyarországon nem kell kihasználni száz százalékig, és különösen nem százegy százalékig. Ennek a beszélgetésnek külön érdekessége, hogy éppen

Illés Lajos és a dobos Pásztory Zoltán nem volt ott azon az ominózus rádióinterjún a BBC stúdiójában, mégis neki kellett raportra mennie Aczél Györgyhöz, mivel ő vezette az együttest.

Illés Lajos – a zenekar jól felfogott érdekétől vezettetve – úriember módjára és reálpolitikusként viselkedett, és ígéretet tett erre, melynek következtében másnap már szerepelhettek is a tévében. A budapesti közönséggel való élő kapcsolat újbóli felvétele 1971. március 11-én az Egyetemi Színpadon adott koncertjükkel vált kézzelfoghatóvá, másnap pedig a Fővárosi Művelődési Házban játszottak. Mindkét helyszínen felcsendültek az új nagylemez, a Human Rights dallamai, amit ebben az évben ki is adtak (külön érdekesség, hogy az LP gyári sorszáma 1970-es volt, amikor eredetileg kijött volna, nem változtattak rajta attól függetlenül, hogy egy évet késett). Az új nagylemezt Angela Davisnek, az Egyesült Államokban állítólag kíméletlenül üldözött kommunista jogvédőnek kellett ajánlaniuk. Ezt természetesen nem ők találták ki, Erdős Péter popcézár keze volt a dologban, aki még azzal is megtoldotta, hogy egy a fekete polgárjogi aktivistáról készült képet is belecsúsztattak minden elkészült lemezborítóba, amelyben leírták az amerikai aktivistával kapcsolatos propagandisztikus gondolatokat. Az Illés bízott abban, hogy ez a kis melléklet könnyedén kicsúszik a lemeztasakból, ami akár igaz is lehetett, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) urai pedig úgy gondolták, hogy ezúttal semmit nem bíznak a véletlenre, és az ajánlást a lemezcímkére is rányomtatták. Az Illés tagjai jól tudták, hogy ez volt Erdős Péter trükkös feltétele számukra, de belementek ebbe a kompromisszumba. Azért esett rá Erdős Péter választása, mert úgy gondolta, hogy ezzel védhetővé teszi az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát népszerűsítő lemezt. Erdős Péter egyébként eleinte azt szerette volna, hogy az ajánlást még a lemezborítóra is ráírják, de aztán elfogadta, hogy csak egy fényképet tesznek be a bilincsbe vert aktivistáról, de azért a lemezcímkével még egyszer megviccelte a fiúkat.

Angela Davis ellen akkoriban eljárás folyt az Egyesült Államokban, kommunista összeesküvéssel vádolták, ami miatt a szocialista országokban hősként ünnepelték.

A későbbi kommunista egyetemi oktató még egy fegyveres börtönkiszabadítási kísérletben is részt vett 1970-ben, melynek kudarca után azt mondta róla Ronald Reagan akkori kaliforniai kormányzó, hogy „ez a nő soha többet nem állhat katedrára Kaliforniában”. El is töltött tizenhat hónapot előzetes letartóztatásban, míg végül a nagy nemzetközi nyomás hatására 1972-ben felmentették a bűnszövetségben elkövetett emberölés vádja alól (a börtönakciójuknak öt halottja volt).

Angela Davis szabadlábra helyezése után egy nappal, 1972. február 25-én
Fotó: AP

Később kitüntették a szovjet Nemzetközi Lenin-békedíjjal, és végigroadshow-zta a keleti blokk országait, köztük hazánkat is. Mintegy megelőzve korát és a jelenleg világszintű mértéket öltő LMBTQ-ámokfutást, 1997-ben egy válással a háta mögött még azzal is előhozakodott, hogy leszbikus. Megszállottságára és eltökéltségére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a mai napig hangoztatja, hogy „a szocializmus az egyetlen jövő hazánk és a bolygó számára”.

Áthallásos dalok a betiltottak szájából

A Human Rights témaválasztásának az ötlete a rocktörténeti hagyományok szerint sokkal korábbra nyúlik vissza. Az történt ugyanis, hogy amikor Bródy János az Országgyűlés könyvtárában készült a műegyetemi vizsgáira, odament hozzá valaki, hogy felhívja a figyelmét az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, oda is adta neki a kötetet. Nyilvánvalóan ennek a tényleges mondanivalója szembement az akkori politikai-ideológiai elvárásokkal, mégis legális volt, mert Magyarország tagja volt az ENSZ-nek. Így nem volt tilos olvasni ezt a dokumentumot, s ez alapozta meg a Human Rights című lemez A oldalának, magának az oratóriumnak a szövegét, szó szerint is idéztek belőle. A szövegíró Bródy Jánosnak persze nem kellett a szomszédba mennie ahhoz, hogy dupla fenekű mondataival zavarba ejtse a cenzorokat ezen a nagylemezen is, akik viszont nem tudtak – vagy pártutasításra nem akartak? – belekötni a szövegbe. A dalok a szokásos módon áthallásosak voltak, és igazából a hazai kommunista viszonyokat kritizálták. Nem szerepelhetett rajta azonban a zenekar az 1971-es táncdalfesztiválon visszatérés gyanánt előadott és önmagáért beszélő, Elvonult a vihar című száma, ami nyilván saját sorsukat is beleszőtte a dalba. Nem kerülhetett fel a lemezre a Good bye, London sem, ami egyértelműen az 1970-es angliai tartózkodásuk élményeit dolgozta fel, ahonnan tulajdonképpen eredeztethető az eltiltásuk is, és sokak szerint ez a zeneileg egyik legkiérleltebb alkotásuk az Illés-korszakban. A Human Rightsra már csak azért sem fért fel, mert koncepciójában nem illett hozzá, de talán közrejátszott a késleltetett megjelentetésben az is, hogy a BBC-s nyilatkozatuk miatti büntetésük 1971-ben még nagyon friss élmény volt mind a betiltók, mind a betiltottak számára.

Szörényi Levente és Illés Lajos 1970-ben
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A Human Rightsnak már csak azért is különleges jelentősége van a magyar rocktörténelemben, mert abban az időben nem lehetett minden kockázat nélkül beszélni az emberi jogokról, illetve azok hiányáról. Márpedig ezen a lemezen megjelent egyebek mellett a polgári szabadságjogok, illetve a társadalmi szolidaritás számonkérése, amit akkoriban nyilván nem lehetett nevén nevezni. Az ENSZ közgyűlése által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát végigolvasva úgy döntöttek, hogy az első öt pontját érdemes feldolgozniuk különösebb cenzurális kockázatok nélkül, mert a továbbiak még kényesebb kérdéseket is feszegettek. Ott volt például az a kitétel, miszerint minden embernek joga van bármely ország elhagyására, még a sajátjáéra is, és ez a kommunizmusban egyértelműen a disszidálásnak nevezett emigrálásra volt vonatkoztatható, így ezzel végül nem foglalkoztak.

A lemez oratorikus elemeket is tartalmaz, bár nincsenek benne visszatérő dallamok, mindenesetre követte az ENSZ dokumentumának az első öt pontját.

Ezek közül az első Mensáros László – aki 1956-os forradalmi tevékenysége miatt ült is Kádár börtönében – tolmácsolásában a nagylemez bevezetésében úgy hangzott, hogy „Minden ember szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek ésszel és lelkiismerettel bírván egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.”

(Folytatjuk)