info
Gyulai Pálinkafesztivál

21. Gyulai Pálinkafesztivál

Szeptember 16. és 18. között 21. alkalommal rendezik meg a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét a Gyulai Pálinkafesztivált. A fesztiválon az ország pálinkagyártóinak több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók.
locationGyula
clockszeptember 16. csütörtök 14:00 - szeptember 18. szombat 23:45

Kiemelt rendezvény lesz a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának palackozása. Az akciót 2018-ban indították azzal a céllal, hogy hangsúlyosabbá tegyék a pálinkának mint hungarikumnak a fontosságát, másrészt a "magyarok pálinkája" segítségével hozzájáruljanak a nemzeti összetartozás erősítéséhez. A hazai pálinkagyártók mellett Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék is párlatokkal járult hozzá a "magyarok pálinkájához".

Első évben a barack kapta a főszerepet, 2019-ben a szilva. Tavaly szőlőpálinkákat házasítottak nyílt hordóban, ám a fesztivál akkor a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így idén kerül sor az összetartozás pálinkájának megszentelésére, amelyre Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspököt kérték fel. A pálinka a Hollóházi Porcelán egyedi sorszámmal ellátott, névre szóló butéliáiba kerül majd, a palackokat a magyarságért legtöbbet áldozó személyeknek ünnepélyes keretek között adják át az eseményen, amelyen Nyerges Attila, az Ismerős Arcok énekese elénekli a Nélküled című dalt.

Pénteken adják át a korábban meghirdetett Brillante-2021 Bér- és Magánfőzők Nemzetközi Párlat Verseny díjait. A megméretésre 911 minta érkezett Magyarország szinte minden részéről, továbbá Szerbiából, Romániából és Szlovákiából.

A fesztiválnak idén is kiemelt gasztronómiai programja lesz szombaton a Pálinka Ízutazás, amelyen ősi magyar szőlőfajtákból készült hungarikum pálinkák és ételek találkozását mutatják be neves szakemberek.

A másik exkluzív programelem a Gazda és a pálinka a konyhában elnevezésű gasztronómiai látványfőzés és kóstoló, amely során Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács vezetésével a hazai pálinkavilág ismert szereplői ragadnak fakanalat, hogy az agrárvilág szakembereivel a magyar vidéki élet szezonális alapanyagaiból szőlőpálinkával készült ételeket készítsenek.

A fesztiválon felvonulnak és új tagokat avatnak tíz magyarországi és a határon túli pálinka lovagrend tagjai. Bemutatkozik 12 Békés megyei önkormányzat a közfoglalkoztatási programokban előállított gasztronómiai és kézműves termékeivel. Érkezik a fesztiválra a Közös Érték az Egészség program is, amelynek célja, hogy a kormányhivatal által koordinált családbarát egészségfejlesztési színtérprogramok valósuljanak meg Békés megyében.  

Esténként a koncerteké lesz a főszerep.

A fesztiválról részletesen a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon lehet olvasni.

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.