info
Fonó Budai Zeneház

Nagy Csomor András és zenekara – lemezbemutató koncert a Fonóban

A Nagy Csomor András prímás által vezetett zenekar koncertjein elsősorban a Kárpát-medence zenei hagyományaira épít. Céljuk a népzene, a kávéházi cigányzene és még sok más világzenei műfaj saját képükre formálása anélkül, hogy a műfaj lényeges tartalma sérülne. Mindezt színpadképes, szakmai és laikus közönségnek is befogadható formában valósítják meg, igazi jó hangulatot varázsolva a szórakozni vágyó közönség számára.
locationFonó Budai Zeneház
clockoktóber 14. péntek 19:00 - október 14. péntek 21:00

Koncerteztek többek között Rómában a Magyar Akadémián, Argentínában, Uruguayban, Brazíliában, Lengyelországban, Csehországban, a Balatonfüredi Borhéten, rendszeres vendégei a gombaszögi fesztiváloknak. Nemrégiben megjelent lemezük zenéivel az idei évben bemutatkoznak Tusványoson, a budapesti Fonóban, a Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon és az MCC Feszten is, Esztergomban.

Közreműködik:

Nagy Csomor András – hegedű
Nagy Csomor István – hegedű
Lajti Ákos – brácsa
Lajti Gergő – cimbalom
Vörös Dániel – nagybőgő
Babindák István  – klarinét, szaxofon
Orbay Lilla, Szabó Kincső – ének

Jegyár: Elővételben 1300 Ft., az esemény napján 1500 Ft.

Jegyvásárlás: ITT

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.