Újratöltött puskaporos hordó

Koszovó nem mondott le Nagy-Albánia létrehozásáról. Ma már nem az a kérdés, hogy ez a terület létre fog-e jönni, hanem az, hogy mikor, és milyen pénzből.

Európában két őshonos muzulmán népcsoport van: Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban. Az előbbi állam létrejöttekor komoly támogatást kapott az arab világtól, a második esetében a döntést Washingtonban hozták meg. Merkel úgy fogalmazott, hogy Bosznia-Hercegovina nélkül nincs sikeres Nyugat. A daytoni megállapodásban Bosznia-Hercegovina területének 51 százalékát kapta a horvát–muzulmán koalíció, de hozzájuk került a lakosság 66 százaléka.

A koszovói háború során a szerb vezetés – élén Miloševićcsel – a negyedik háborúját vesztette el. Az eddigi jugoszláv fegyveres konfliktusok háromszögháborúk voltak: mindhárom fél gyűlölte a másikat, de kettő mindig összefogott a harmadik, a szerbek ellen. Korábban a balkáni helyzetet meghatározta a horvát–szerb ellentét, ez mára albán–szerb ellentétre változott.

Horvátország az Európai Unió tagja lett, Szerbia nem. Belgrád célja az EU-tagság elérése, de megfigyelők úgy fogalmaznak, hogy a lány (Szerbia) nem szép és nem gazdag. Ugyanakkor Nagy-Albánia meghirdetésének mintájára Szerbia is egyesülni szeretne a többi tagköztársaságban élő szerbekkel. A szerb politikában ma Koszovó a fő kérdés, és ez alá van rendelve még az ország EU-s integrációjának is. Amíg 1999-ben egy Jelcin vezette, gyenge Oroszország a nyugati kölcsönöktől függött, addig mára egy sokkal erősebb putyini vezetés keményebben lép fel az orosz célok érvényesítéséért a Balkánon.

A volt jugoszláv tagköztársaságok közül Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Koszovóban és Macedóniában általánossá vált a korrupció. Az egész térséget az jellemzi, hogy sehol nem ment végbe demokratikus átalakulás.

Koszovó jövője összefügg Bosznia-Hercegovina és Macedónia jövőjével. A térség mára már nem prioritás az amerikai politikán belül. A helyzetet jól jellemzi, hogy mindkét résztvevő számára nincs elfogadható jó megoldás. Koszovóban a költségvetésből több mint egyharmad a külföldi segély, 13 százalék a külföldön élő albánok hazautalása.

Az albán többségű állammal kötött nyugati szerződésben benne van, hogy Koszovó független lesz, és nem következik be szerb exodus (bekövetkezett!), az ország nem egyesülhet másokkal (azaz nem lehet Nagy-Albánia, és eszerint nem egyesülhet Szerbiával sem), és nem mondhat le területéről. (Ettől kezdve elvileg lehetetlen a területcsere Szerbiával.)

Az USA álláspontja az volt, hogy Koszovó legyen független az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával vagy sok állam elismerésével. Az USA hajlandó az ehhez szükséges pénzeszközöket biztosítani. Ez a követelés a korábbi ENSZ-határozat megsértése volt, és gyakorlatilag elvették Szerbiától Koszovót. Az Európai Unió egy része: a spanyolok, a románok, a szlovákok, a ciprusiak nem voltak hajlandók saját nemzetiségi problémáik miatt Koszovó elismerésére. A függetlenség kikiáltásakor, 2008 tavaszán a feketegazdaság aránya nyolcvan százalék körül volt, a munkanélküliek száma pedig elérte az ötven százalékot.

Bush kijelentette, hogy Koszovó mint önálló állam békét hoz a Balkánon. Az amerikai elnök tévedett. Miközben az ország nyomorgott és nyomorog, szinte valamennyi politikus eurómilliomossá vált. A Nyugat úgy jellemezte Koszovót, mint a lehetőségek és a tolerancia országát. A valóságban a nemzetközi felmérések szerint Koszovó a világ legkorruptabb államává vált. Drasztikusan csökkent az export és ennek következményeként a külföldi beruházás is.

Koszovóban a legnépszerűbb államok az USA és a Koszovót elismerő EU-tagállamok lettek. A NATO azt hirdette, hogy közbe kell avatkozni, mert 300 ezer albánt öltek meg. A valóságban a halottak száma 11 ezer fő körül mozgott. Napjainkra a koszovói gazdaság még mindig nem indult be, de óriási mértékű a csempészés, a feketegazdaság és a szervkereskedelem.

Neumann tábornok úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi erőknek legalább tíz évig Koszovóban kell maradniuk. A bevonulás viszonylag egyszerű volt, a kivonulás ennél sokkal összetettebb feladat lesz. A tábornok e beszédéért rengeteg kritikát kapott, de az idő őt igazolta. A háború után húsz évvel a nemzetközi erők továbbra is ott vannak. Egy katona egynapi költsége Koszovóban 485 dollár volt, és ez húsz év távlatában óriási összeg.

Egon Bahr, a német biztonságpolitika akkor még élő legnagyobb alakja azt írta, hogy nem dőlt el a jövőbeni európai biztonsági struktúra kérdése. Galtung Nobel-díjas professzor úgy fogalmazott, hogy a balkáni népek két dolgot szeretnének: gyűlölni egymást, ahogy évszázadok óta teszik, és nyugat-európai jólétben élni. A kettő együtt nem működik.

Jugoszlávia szétesése direkt és indirekt módon egyaránt a versailles-i békerendszer csődje is. A brit és a francia politika veresége, a német politika sikere.

Amíg az öbölháború az első globális észak–dél-konfliktus volt, addig a jugoszláv konfliktusok észak–dél- és kelet–nyugat-konfliktusok voltak. Máig nem tudjuk, hogy mikor lesz a jugoszláv bomlási folyamat vége. Az eddigi jugoszláv háborúkat az jellemezte, hogy a menekültek nem akarnak hazatérni, ez Bosznia-Hercegovina menekültjeinek esetében 85 százalékot jelent.

A Nyugat úgy fogalmazott, hogy a koszovói háború az ENSZ szellemében, de nélküle az emberi jogokért folyt. Az idő ezt a megállapítást sem igazolta. A térség komplex rendezésének még a víziója is hiányzik.

Valamennyi jugoszláviai háborút iszonyú brutalitás jellemzett, és mindez azt bizonyítja, hogy az ottani történelmi tapasztalatok fényében csak a nemzetiségileg „tiszta” települések az életképesek. A háború után jött az „igazság órája”: ki mennyivel hajlandó a békét támogatni.

A koszovói háború kapcsán jó páran feltették a kérdést, hogy ha Koszovónak joga van a függetlenségre, miért nem tehetik meg ugyanezt a kurdok is, akiknek a fegyveres összecsapásokban a halottaik száma sokszorosa valamennyi eddigi jugoszláv háború halottainak.

Az 1990-es évek elején Bismarck herceg, aki akkor nyolcvanas éveinek végén járt, megismételte egyik ősének, a korábbi kancellárnak a kijelentését, hogy a Balkán puskaporos hordó. Ugyanakkor hozzátette, hogy azok a népek, amelyek száz évvel ezelőtt szegények voltak, ma is szegények.

A jövő a Balkánon bizonytalan. Szerbia nem mond le az egyesülésről, főleg a Bosznia-Hercegovinában élő nemzettársaival, ugyanakkor Bosznia-Hercegovina felbomlása azt jelentené, hogy létrejön egy olyan muzulmán állam, ahol a politika irányát nem Brüsszelben, hanem valahol az arab világban, valószínűleg Szaúd-Arábiában fogják meghatározni. Az ellentétek 2019 februárjára újra kiéleződtek a két fél között. Koszovó nem először és nem utoljára megfenyegette Szerbiát. Belgrád számára a koszovói hadsereg létrehozása, amelyre napjainkban kerül sor, elfogadhatatlan. Az a kétoldalú lakosságcsere, amely még pár évvel ezelőtt lehetséges lett volna, mára már – részint a Koszovóval kötött nyugati szerződések, részint a mindkét fél részéről fellángoló nacionalizmus miatt – elképzelhetetlen.

Koszovó soha nem mondott le Nagy-Albánia létrehozásáról. Ez magába foglalná Albániát, Koszovót, Macedónia muzulmánok lakta területeit, a bosznia-hercegovinai muzulmán területeket, a szerbiai szandzsákot és Montenegró egyes határvidékeit. Ma már nem az a kérdés, hogy ez a terület létre fog-e jönni, hanem az, hogy mikor, és milyen pénzből. Erre a mai válasz az, hogy a leginkább szóba jövő két támogató állam Szaúd-Arábia vagy Törökország lesz. Mindkettő más koncepciót jelent.