A kereskedelmi televíziók a 18–49 közötti korosztályok kegyeit keresik, az idősebbeknek, leghűségesebb híveiknek még elsősorban protézisragasztót és reumakenőcsöt kínálnak. Pedig a szeniorpiac ma már nem éledezik, hanem dübörög. Egyre kevesebb a néhány tízezer forintból tengődő, szegény nyugdíjas – még ha szeretnek is velük példálózni a politikusok –, és már itthon, illetve a kelet-európai országokban is megjelent az a módos réteg, amelyik időskorára színvonalas szolgáltatásokat akar és tud is vásárolni. A keresletet követi a kínálat, ki munkát, ki állást kínál, a bentlakásos otthonok piacán megjelentek a magánvállalkozások, amelyek néhány milliótól több tízmillióig ajánlják élethosszig tartó minőségi szolgáltatásaikat, közösségi oldalakon szerveződnek a házi ápolást vállalók. A kínálat egyre gazdagabb és színvonalasabb, az árak egyre magasabbak.
Százötven éve született Winston Churchill, a „sors keze”
John Lukacs szerint alig volt olyan nyugati államférfi, aki úgy kedvelte volna Magyarországot, mint Churchill. Ezt azért árnyalnánk.