– Püspök úr munkássága az 1989-es romániai forradalom kapcsán vált közismertté Magyarországon, különösen azok előtt, akik figyelemmel kísérték az akkori rendszer döntéseit, és joggal veszélyeztetve érezték a magyar kisebbség létét. Az akkori szándékok miképpen teljesültek az emberi méltóság, a vallásszabadság és a nemzeti kisebbség jogait illetően, hiszen az én generációm, amely már a kilencvenes évek második felében született, ezt a forradalmat is csak úgy tudja igazán értékelni, ha a küzdelem eredményeit is látja.
– Nehéz volna pusztán a siker és a kudarc kategóriáiban gondolkozni. Hisz mindenképpen félrevezető volna, ha azt mondanánk, hogy nagypéntek Krisztus Urunknak a kudarca volt, húsvét pedig a sikere! Ennél sokkalta másabb a hit dialektikája. Nézzük a kereszténységet! Évente 4000 üldözött embert gyilkolnak le a hitéért. Kétségtelen tehát, hogy nem azért követjük a kereszténységet, mert „sikeres vallás” volna. Visszatérve pedig az alapkérdéshez: a temesvári népfelkelésnek, a hit ellenállásának megvolt az értelme – annak ellenére is, hogy harminc év után messze nem valósultak meg azok a remények, tervek, elképzelések, amelyekre joggal számíthattunk volna. Dániel prófétát idézve ugyanis „az arany állókép összedőlt”, az ateista-kommunista diktatúra egészében véve megbukott. Az érem másik oldala viszont az, hogy mégsem virradt ránk „a szabadság fényes napja”, s „a bőség kosarából” azóta sem részesül mindenki egyként, sőt jól ismerjük mind Magyarországot, mind pedig a volt kommunista országok átlagát és általános képét tekintve, hogy mi következett a kelet-közép-európai szovjet típusú kommunista rendszerek bukása után: a visszarendeződés. Folyamatában nézve az eseményeket: elindultunk Egyiptomból, s most a pusztai vándorlás hosszan tartó időszakában találjuk magunkat. Nehéz megítélni, hogy ez végül harminc vagy negyven esztendő lesz-e. Elhamarkodott volna kijelentenünk, hogy tíz év múlva célhoz fogunk érni. Meglehet azonban, hogy mégis így lesz! Meglehet, hogy tíz év múlva ér véget az a „vándorlási folyamat”, amelyben most még benne vagyunk. Konkrétabbra fordítva a szót: sajnos nincs okunk a dicsekvésre. A temesvári gyülekezet fogyatkozóban van. Mert bár az egyik arca Temesvárnak az épülő Új Ezredév templom és egyházi központ – amelyet Isten segedelmével idén fogunk felavatni decemberben, a harmincadik évforduló alkalmával –, a másik arca viszont éppen a kipusztuló reformátusság és magyarság helyzete: egyfelől az elhalálozás és kihalás, másfelől az asszimiláció és kivándorlás. Maholnap nem lesz kinek autonómiát kérnünk Erdélyországban.