Pesti krónika

Gyógyszer, tea, húsleves. Az élet esszenciái.

REKLÁMBIRSÁG

Van Budapesten egy vállalat, amely egy bizonyos országos nevű gyógyszer árusításával foglalkozik. Ezt a gyógyszert nem szokás jó társaságban megnevezni, de annál buzgóbban szokták bevenni mindazok, akiknek nincs rendben az emésztésük. Ez a vállalat kocsit is tart, amely a gyógyszereket szokta házhoz szállítani. A kocsin óriási betűk hirdetik a gyógyszer nevét.

A minap ezt a kocsit elragadták a lovak és vadul vágtattak végig az Andrássy úton. A rendőr fölírta a kocsi nevét és másnap már meg is büntették a vállalatot húsz forintra közlekedési kihágásért. Az üzlettulajdonos ragyogó arccal fizette ki a húsz forintot és amint hazaért, ráparancsolt a könyvelőjére:

– Kérem, Stern úr, legyen szíves hirdetést tenni közzé a lapokban, hogy a rendőrség húsz forintra büntetett meg engem (!) gyors hajtásért!

VEGYELEMZÉS

Egy fővárosi vegyészhez beállított egy dúlt arcú fiatalember.

– Uram, én szakítottam a menyasszonyommal, mert ő hűtlen volt hozzám!

– Uram, én vegyész vagyok!

– Tudom… A volt menyasszonyom hosszú levelet írt, amelyben ártatlanságára esküdözik és a sorok szét vannak mosva hulló könyeivel. Itt a levél.

– Uram, én vegyész vagyok és nem írásszakértő!

– Tudom, hisz éppen azért jöttem önhöz. Tudniillik arra akarom kérni, hogy vegyelemezze a könyfoltokat, mert én már nem tudok hinni az ő könye-

iben!

A vegyész el is végezte becsületesen a rábízott munkát és a vegyelemzési vélemény a következőképpen hangzott:

„A kérdezett foltokban sótartalmat nem találtam, csak csekély mennyiségű pepsinanyagot, amely nyálra enged következtetni.”

AZ UJHÁZI LEVES

Ujházi Edénél népszerűbb ember kevés van Budapesten. Sokan szeretik a mestert, de a vendéglősök egyszerűen imádják. Nem szolgálnak úgy ki vendéget Pesten semelyik vendéglőben, mint Ujházi Edét. Ahova pedig sokat jár, ott az ö kedvelt ételeit főzik neki, az ö kedvelt italait hordják elébe. Nyáron mindennap a Wampeticsben ebédel. És amint a pincér meglátja, hanyatthomlok rohan a konyhára és hozza neki az Ujházi levest, a borfiú pedig lóhalálában száguld a söntésbe és kéri az Ujházi fröcscsöt. Az Ujházi-leves igazán kitűnő találmány. Van abban minden, ami jó: tészta, tojás, paradicsom, zeller, zöldborsó, csirke-aprólék, kakastaréj, csibemáj, zúza.

Bemegy a mester egy délelőtt a vendéglő kertjébe és elfoglalja szokott helyét a teraszon. Az ételhordó rohanva hozza az Ujházi levest. Ujházi megnézi az étlapot és a szemébe ötlik ez a csábító sor: Zöldborsó leves. Felsóhajt.

– Istenem, milyen boldogok vagytok ti, fiúk!

Megkérdezi a társasága: Miért?

– Mert ti ehettek ebből a finom zöldborsó levesből. Fájdalom, én nem ehetem belőle, engem arra kötelez a népszerűség, hogy Ujházi-levest egyek. Nézzétek, már hozza is a pincér… Ujházi leves, minden áldott nap, folyton Ujházi leves.

És gyűlölettel nézett a párolgó levesre, melyet boldog vigyorgással tett elébe a pincér.

CSAK ELŐKELŐEN!

A Lipótvárosban van egy előkelő, predikátumos gazdag úriasszony, akinek a gazdagsága régibb keletű, mint a predikátuma. Hát biz ő fiatal korában nem igen vett még részt az előkelő társaság ezernyi szokásaiban, úgy hogy most százával keringenek róla az apró, kedves botlások. Például ő volt az, aki, mikor a Kereskedelmi Csarnok bálján bemutatták a királynak, a rövid párbeszéd után e nyájas szavaikkal vált meg ő felségétől:

– Felség, nálam, minden második kedden zsur van!

Aztán ő volt az, aki, amint megérkezett Abbáziába és megszállott a hotelban, így szólott a szobaleányának:

– Mari, nyissa ki az ablakot és eressze be a klímát!

Legutóbb pedig bement egy Andrássy úti fűszeresboltba és igy szólott a segédnek:

– Kérek három forintért igen finom five o’clock-teát!

(Pásztor Árpád–Szomaházy István–Tábori Kornél: Pesti krónika, 1910. Forrás: Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma)