Ha valamire, akkor erre biztosan kevesen mertek volna fogadni: az év legjobb filmje, az őrület fázisait plasztikusan bemutató dráma született. Todd Phillips eredetmozija igazi reveláció, Joaquin Phoenix pedig annyi érzelmet képes a nézőből kifacsarni, amennyit a kultikus gonosz szerepében előtte senki: együttérzést, szánalmat és nyugtalan borzongást. Joker a tragédiából komédiát, a rendező képregényfilmből kőkemény társadalomkritikát gyárt.
Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy a Velencei Filmfesztiválon, európai kultúrsznob közönség előtt mutassák be a filmet. Az A listás filmfesztiválokon nem tapsolnak állva a filmipart éppen jóízűen felzabáló, bugyuta szuperhősöknek. Aztán mégis megtörtént az elképzelhetetlen: a korábban kanbulis vígjátékokról ismert (Másnaposok-trilógia, Sulihuligánok) Todd Phillips filmje elhozta a a fesztivál fődíját, pedig a forgalmazó nem is akarta betenni a versenyprogramba.
A Joker a címszereplő eredettörténete, ám nem szuperhősfilm. A sötét tónusú Gotham városában járunk, a bűncselekmények mindennaposak, az épületek és a szociális ellátórendszer roskadozik. A Christopher Nolan Batman-trilógiájában bemutatott környezet itt valahogy még lehangolóbb, köszönhetően annak, hogy Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) szemszögéből látjuk.
Arthur egyedül él ágyhoz kötött, beteg édesanyjával málló falú lakásukban, ő maga is gyógyszeres kezelés alatt áll, mentális zavarai vannak. Folyamatosan sötét gondolatok gyötrik, illetve a Tourette-szindrómához hasonló betegségben szenved, kényszeres nevetési roham tör ki rajta a legkülönfélébb helyzetekben. Mindez nagyban hátráltatja, ugyanis bohóc- és stand up komikus karrierre vágyik. Sokszor bántják fura viselkedése és mássága miatt, a nyitójelenetben például egy csapat suhanc veri meg szimpla gonoszságból. Az ilyen esetekre ad neki egy pisztolyt bohóc kollégája, Randall (Glenn Fleshler), hogy meg tudja védeni magát, de Fleck ekkor még szánni való áldozat, aki nem tud mit kezdeni a fegyverrel.
Fotó: Intercom
Todd Phillips Jokere sérült, de tisztességes ember, akit az úgynevezett jófiúk aláznak meg kedvenc tévés műsorvezetőjétől (Robert De Niro) a munka utáni iszogatásból hazafele metrózó fiatal férfiakig. A város dúsgazdag polgármesterjelöltje (Bruce Wayne, azaz a későbbi Batman édesapja) hiába akar segíteni, nem méri fel az emberek helyzetét, jó szándékával is csak dühöt gerjeszt. Eközben Gotham Cityben összeomlik a szociális háló, Fleck pedig nem kap több államilag támogatott gyógyszert. Az őt szemmel tartó szociális dolgozó kimondja: ,,nem törődnek az olyanokkal, mint maga, és az olyanokkal sem, mint én”. Az Egyesült Államokban eközben valóban megszűnt az államilag támogatott, bentlakásos mentálhigiénés intézmények zöme, szélesre nyílt az árok a nyugati jóléti államokban az elit és a leszakadó, alsó társadalmi csoportok között. A cserben hagyott munkásosztály tömegei Gothamben pedig megunták az ígérgetést, és az anarchiának kezdtek szurkolni.
