Színes massza

George Lucas nagyot álmodott. Makacsul hitt abban, hogy ötlete, amelyben emberek és gumifejű, kitalált lények lézerkarddal küzdenek valahol az űrben, egy képzeletbeli világban, ahol mindent összeköt egy misztikus energiamező, érdekelni fogja az embereket. A forgatás alatt még saját színészei is aggódtak, hogy mi lesz ebből.

Rohamosztagos 1976-os sisakjának árverése a Sotheby’s aukcióján Fotó: Thomas Mukoya Forrás: Reuters

Azt még Lucas sem hihette, hogy a Csillagok háborújával új szintre emeli a digitális trükkök szerepét a filmgyártásban, és meghatározó popkulturális alapművet hoz létre. Elhíresült sorait a fél világ kívülről fújja, és bő negyven évvel születése után is újabb és újabb bőröket lehet majd lehúzni róla, és még mindig milliók lesznek rá kíváncsiak. A Csillagok háborúján szó szerint generációk nőttek fel a hetvenes évektől napjainkig. Akkor is megnézzük a legújabb filmet, ha nem szerettük az előző részt. Az eredeti Csillagok háborúja-trilógiát lehet nem szeretni, de azért kimondottan utálni nehéz, hiszen igazán pozitív üzenetű, univerzális meséről van szó, amely színhelyétől és a sok színes-szagos lényen és elnagyolt baromságon túl a jó és a gonosz örök harcáról, emberi küzdésről, hitről és összetartásról szól. Egy árvának hitt, a világ szélén élő fiú megmenti a szabad világot a gonosz, elnyomó Galaktikus Birodalomtól. A recept ugyanaz, mint A Gyűrűk Ura, a Harry Potter vagy a képregények nagy részének esetében: az alábecsült figura hőssé válik.

A keményvonalas Star Wars-rajongónak azonban nem könnyű a kedvében járni. Általában a klasszikus IV–V–VI. epizódot (az 1977-es Csillagok háborúja: Egy új remény, a ’80-as A Birodalom visszavág és a ’83-as A Jedi visszatér címűt) fogadja el és tartja alapműnek, de azért minden folytatást megnéz, hogy teli szájjal tudja szidni. Lucas 1997-en nyúlt hozzá újra a régi sagához, ekkor még csak egy kis ráncfelvarrást végzett rajta, és forgatott néhány új jelenetet. A közönségnek tetszett a digitálisan feljavított kép és hang, de a változtatások annál kevésbé. A beharangozott előzménytrilógiát, amely Darth Vader felnövését, majd a Sötét Oldalra való átállását regélte el, szinte minden rajongó gyűlölte. Ezek a filmek ugyanis technikailag már nem előzték meg a korukat, a történet pocsékul volt megírva, az egyébként nagyszerű színészek Natalie Portmantől Liam

Neesonon és Samuel L. Jacksonon át Ewan McGregorig pedig úgy mozogtak a díszletekben, mintha maguk is odarakott látványelemek lennének. Lerítt a vászonról, hogy csakis a pénzért készült az egész.

Hét évvel ezelőtt sokak megkönnyebbülésére aztán a megfáradt George Lucas eladta univerzumát a Disneynek, ha lehet hinni a pletykáknak, potom négymilliárd dollárért. A profitéhes óriás pedig azóta ontja magából a hatalmas költségvetésű Star Wars-filmeket: a Solo: Egy Star Wars-történet Han Solo fiatalkoráról, a Zsivány Egyes a Halálcsillag megépítéséről szólt, a most futó Mandaloriannal pedig már a sorozatgyártás piacára is betört a stúdió. A 2010-es évek második felére aztán a Disney újabb Csillagok háborúja-trilógiát is letett az asztalra a mai nézők igényeire szabva, állítólag Lucas korábbi történetvázlatait figyelmen kívül hagyva. George Lucas egyébként még a nyolcvanas évek elején azt hangoztatta, hogy tervez majd VII–VIII–IX. részt, de később már úgy fogalmazott, hogy A Jedi visszatér annyira jól lezárult, hogy felesleges folytatni. A Skywalker család története pedig a kilencedik epizóddal most véget ért, de a könyvek, filmek, sorozatok, animációk, videójátékok sora persze a Lucas által teremtett univerzumban nem zárul le.

Az előzménytrilógia első darabjának rendezői posztját J. J. Abrams nyerte el, aki rendezőként korábban két Star Trek-filmet is jegyzett. Az ébredő Erő, mely 2015 végén került a mozikba, talán túlságosan is tisztelte a klasszikus trilógiát, cselekményszálai a régi filmekből kerültek át. Visszatértek a régi, szeretett karakterek (Luke, Han, Leia, Chewie és a droidok), akiket kiegészített a következő generáció: a rejtélyes múltú Rey, Kylo Ren, Han és Leia rossz útra tért fia, a volt rohamosztagos Finn és a pilóta Poe. A végeredményt szerették a nézők, a Disney jól berúgta vele a motort, ám még maga George Lucas is úgy nyilatkozott róla, hogy ő ezt a filmet tulajdonképpen egyszer már megcsinálta.

Rohamosztagos 1976-os sisakjának árverése a Sotheby’s aukcióján
Fotó: Reuters

Az eredeti terv szerint minden részt más rendezett volna. A másodikat (azaz a nyolcadikat, ha kronológiailag haladunk), Az utolsó Jediket Rian Johnsonra (Looper) bízta a Lucasfilm, ám ennek a döntésnek elég nagy bukás lett a vége. A filmet érdekes módon a kritikusok többsége nagyon szerette, a rajongók jelentős része viszont gyűlölte, és az 1,3 milliárd dolláros bevétel is elmaradt Az ébredő Erő kétmilliárdjától. A Disney megijedt, és visszatért a rajongók kiszolgálásához: a Skywalker kora gyáva, kiszámítható és kifejezetten giccses lezárása a bő négy évtizedes történetnek. Akadnak benne jó pillanatok, ám túlzottan uralni, irányítani akarja a nézők érzelmeit. Óraműpontossággal hozza vissza egy-egy jelenetre akár már korábban elhalálozott régi, szeretett hőseit, hogy bődületes bölcsességeket hintsenek el a végtelen űrben. Abrams odáig megy a manipulálásban, hogy egy elhagyott űrhajón talált droid által például még néha meg is mondja, mit kellene éreznünk.

Vitathatatlan persze, hogy olyan sagát, amely milliók számára vált már-már vallásos jelentőségűvé, képtelenség úgy befejezni, hogy mindenki elégedett legyen, hiszen a körülötte csapott felhajtás úgy feltornázza az elvárásokat, hogy annak biztosan nem fog tudni megfelelni a végeredmény. A Skywalker kora viszont sajnos nem jó film: ide-oda kapkod. Összecsapták. Súlytalan, mert J. J. Abrams kétségbeesetten próbál mindent belegyúrni a színes masszába, amiről úgy hiszi, hogy a rajongók elvárják tőle.

A Star Wars-átok pedig továbbra is létezik: az új trilógiában is kitűnő színészek (Benicio Del Toro, Laura Dern, Richard E. Grant) alakítanak felejthetőt, és annak ellenére, hogy az új trilógiában jók és odaillők a fiatal, új szereplők, eddig egyedül Adam Drivernek sikerült tehetségével a filmipart meghódítania. Érdekes módon az őstrilógia szereplői közül is egyetlen színész, Harrison Ford vált szupersztárrá, bár tegyük hozzá, hogy belőle azért nem lett összetett színészóriás. Egyedül a két fő karakternek, Reynek (Daisy Ridley) és Kylo Rennek (Driver) van bármilyen belső konfliktusa és karakteríve a szűk két és fél óra játékidő alatt. A többi szereplő csak mérgezett egérként ide-oda rohangáló díszletként szolgál.

A szeretett hangulat szinte teljesen elvész a rohanásban, és nincs olyan jóérzésű nosztalgiánk, mint Az ébredő Erő esetében, amely szégyentelenül lenyúlta az Egy új remény cselekményét.

A Skywalker kora A Jedi visszatér bújtatott remake-je, amely semmibe veszi közvetlen elődjét, Az utolsó Jediket, és félresöpör több elkezdett gondolat- és cselekményszálat, hogy szolgai módon csakis a rajongók elvárásainak kedvezzen. Nincs izgalom, és nyoma sincs annak az emelkedettségnek, amelyért oly sokan szeretik jobban ezt az univerzumot bármilyen más fantáziavilágnál. Iparos hozzáállást, munkavégzést látunk. Fantáziátlan és dühítő lezárás ez egy fantáziadús világban. A varázslat elmarad.

A galaxis viszont kifogyhatatlan sztorikból és újabb, kitalált figurákból. Valósággal eteti magát, ezért lélekben felkészülhetünk mondjuk a K-892-es rohamosztagos könnyfakasztó sztorijára, Yoda mester unokatestvérének eredettörténetére vagy esetleg a csigatestű Jabba fiatalkori kalandozásainak megfilmesítésére is. A jelenleg futó Mandalorian sorozat egyelőre sikeres, bár a forgatókönyvírói teljesítmény itt is hagy kívánnivalót maga után. A Disney korábban tervezett egy újabb trilógiát a fiatal Obi-Wan Kenobi életéről, állítólag újfent Ewan McGregorral a szerepben, ám a Skywalker korával a Lucasfilm most elengedi a háromrészenkénti építkezést.

Kathleen Kennedy, a stúdió mindenható ura nemrég úgy nyilatkozott, hogy a jövőben minden sztori annyi időt kap majd, amennyit ér, ráadásul most nagyobb szünet is következik. Nem valószínű, hogy sokáig ki fog tartani.