Juhász Elődöt az is ismeri, akinek nem tölti ki mindennapjait a zene. A múlt század hatvanas éveitől szóló rádiós műsorai szaktudása mellett a hangját adták el az embereknek, majd 1981-ben betoppant a Magyar Televízióba, hogy 2002 tavaszáig összesen 266 darabból álló Zenebutik-Zenehíd sorozattal művelje, tágítsa a nézők ízlését. Műfajhatárokat nem ismerő, havi átlagban egyszer jelentkező műsoraiban a könnyű- és a komolyzene megannyi leágazása megfért egymás mellett. A popimádó így kapta meg bónuszként Bachot és Mozartot, Leonard Bernstein szerelmese a Korál együttest. Vasárnapi mozaik volt ez a javából.
Eleinte országon belül talált bemutatásra érdemes helyszíneket, majd a Kárpát-medence következett, később egyre tágult a világ, mind sokszínűbb lett a körítés. Világsztárokat csípett el itthon és külföldön, ám ez a könyv most elsősorban nem Juhász Előd és a világhír kapcsolatáról szól – de persze majd mindegyik oldalon olvasható, hogy ki mindenkivel került kapcsolatba az elmúlt évtizedekben. Sztárok sorával. Azt mutatja meg, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori zenetörténész hallgatója mit tapasztalt meg a világ különböző szegleteiben. Ráróspusztán és Grönlandon, Borneón és Sopronban. Becsülendő, hogy a hihetetlen helyszínek egyikét sem akarja úgy eladni, hogy nála jobban azt senki sem ismeri. Benyomásokat közöl, amelyeket zenei aspektusok színesítenek – táncok Hawaiin, egzotikus helyi hangok, ismert és ismeretlen zenészek. Átható a zeneiség jelenléte, de hiszen nincs mit csodálkozni, ha a munka zeneközelben született.
A könyv koncepciója nem túl bonyolult. Az ábécésorban adagolt helyszínek – amelyek lehetnek apró települések és kontinensnyi országok – legfeljebb egy gépelt oldalt kapnak némi képanyaggal. Kezdés Alaszkával, zárás Namíbiával. Közben a világ személyes beszámolókkal bemutatva, olykor olyanokkal, amelyek bár több évtizedes sztorik, ma is érdekesek. És olyanok is akadnak, amelyeket a kellően nyitott ember is feleslegesnek érez, mert csak a felületet viszi, semmit sem ad. A fotók olykor lenyűgözőek, olykor csak családi albumba valók. Némelyik nagyon apró és semmitmondó, a másikat órákon át nézheti az ember, mégsem tud betelni a látvánnyal. Számosat kihagytam volna, hogy a megmaradók nagyobb felületet kapjanak.
