Zenehídépítő

Juhász Elődöt az is ismeri, akinek nem tölti ki mindennapjait a zene. A múlt század hatvanas éveitől szóló rádiós műsorai szaktudása mellett a hangját adták el az embereknek, majd 1981-ben betoppant a Magyar Televízióba, hogy 2002 tavaszáig összesen 266 darabból álló Zenebutik-Zenehíd sorozattal művelje, tágítsa a nézők ízlését. Műfajhatárokat nem ismerő, havi átlagban egyszer jelentkező műsoraiban a könnyű- és a komolyzene megannyi leágazása megfért egymás mellett. A popimádó így kapta meg bónuszként Bachot és Mozartot, Leonard Bernstein szerelmese a Korál együttest. Vasárnapi mozaik volt ez a javából.

Eleinte országon belül talált bemutatásra érdemes helyszíneket, majd a Kárpát-medence következett, később egyre tágult a világ, mind sokszínűbb lett a körítés. Világsztárokat csípett el itthon és külföldön, ám ez a könyv most elsősorban nem Juhász Előd és a világhír kapcsolatáról szól – de persze majd mindegyik oldalon olvasható, hogy ki mindenkivel került kapcsolatba az elmúlt évtizedekben. Sztárok sorával. Azt mutatja meg, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori zenetörténész hallgatója mit tapasztalt meg a világ különböző szegleteiben. Ráróspusztán és Grönlandon, Borneón és Sopronban. Becsülendő, hogy a hihetetlen helyszínek egyikét sem akarja úgy eladni, hogy nála jobban azt senki sem ismeri. Benyomásokat közöl, amelyeket zenei aspektusok színesítenek – táncok Hawaiin, egzotikus helyi hangok, ismert és ismeretlen zenészek. Átható a zeneiség jelenléte, de hiszen nincs mit csodálkozni, ha a munka zeneközelben született.

A könyv koncepciója nem túl bonyolult. Az ábécésorban adagolt helyszínek – amelyek lehetnek apró települések és kontinensnyi országok – legfeljebb egy gépelt oldalt kapnak némi képanyaggal. Kezdés Alaszkával, zárás Namíbiával. Közben a világ személyes beszámolókkal bemutatva, olykor olyanokkal, amelyek bár több évtizedes sztorik, ma is érdekesek. És olyanok is akadnak, amelyeket a kellően nyitott ember is feleslegesnek érez, mert csak a felületet viszi, semmit sem ad. A fotók olykor lenyűgözőek, olykor csak családi albumba valók. Némelyik nagyon apró és semmitmondó, a másikat órákon át nézheti az ember, mégsem tud betelni a látvánnyal. Számosat kihagytam volna, hogy a megmaradók nagyobb felületet kapjanak.

„Az írás, a könyvek sora számomra ugyanaz, mint a tévé vagy a rádió: eszköz élmények, értékek, érdekességek, különlegességek megosztására. És aszerint, hogy mikor milyen lehetőség adódik erre, úgy változnak a közlésmódok. De a cél, a továbbadás, átadás, a zenehídépítés tudatossága mindig ugyanaz!” – vallja a szerző a ráhangoló fejezetben, amit a következő oldalon azzal egészít ki, hogy számára tökéletesen ismeretlen fogalom az irigység és a szakmai féltékenység. Ennek fényében különös értelmet kap a Budapestnek szentelt oldalon olvasható kínai mondás: „Válassz olyan munkát, amelyet szeretsz, és attól kezdve soha többé nem kell dolgoznod.”

A nyolcvan fölött járó Juhász Előd szerencsés kézzel ilyen munkát választott. Irigyelhetnénk, hogy mi mindenben volt része, de valószínűleg nem jut ilyen messzire, ha érdemtelen lett volna erre az útra. Friss szellemű, bizonyosan nem áll le. Készülőben lehet néhány kötete, amelyekben azt üzenheti, hogy hozzá hasonlóan kíváncsian, nyitottan fogadjuk be a világot, találkozzunk ezekkel a csodákkal, hogy mindezt majd lelkesen továbbadhassuk utódainknak.

Legyünk korrektek: ezt a lányainak üzente, utalva az unokákra, de mi, olvasók is megfogadhatjuk.

(Juhász Előd: Élmények világszerte – Zeneközelben. Nap Kiadó, Budapest, 2019, 220 oldal. Ára: 4700 forint)