Gallicziából a’ würtembergi huszár-ezrednek 131 főből álló százada Lenkey János kapitány és Fiáth Pompejus főhadnagy vezérlete alatt május 31-kén érkezett körünkbe. Ezen ezred már 21 év óta tanyázik lengyel földön. Debreczen vidékéről, a’ hajdu városokból sok derék magyar legényt vittek ki oda. A’ 2-ik század, Lenkeyé, ki tünőleg jeles egyénekből áll, A’ mi marcziusi napjaink folytában e’ vitézek valahogy Pesti Hírlap számaihoz jutottak. Itt olvastak a dolgok jelen helyzetét. Olvasták, hogy a’ haza veszélyben van; olvasták Petőfinek „Most, vagy soha” lelkes buzdító verseit. – A’ honszeretet érzelme mélyen dobogott fel kebleikben, és elhatározták Lenkey százada közvitézei, hogy ily vész idején távol hontól maradniok nem lehetvén, elhagyják állomásukat, és a’ kedves honba vissza fognak térni. […] Lenkeyt is kocsira ültették, és elhozták. […] A’ kétség és vész félelme erejöket megfeszítette. 21 óra alatt 17 mértföldet haladtak. A’ Dniszter folyamot lovaikkal átusztatták. Május 28-án elindultak, és 31-kén Szigeten voltak. A’ pénztárból mitsem hoztak el. A’ határszélen megesküdtek, hogy senki vagyonát sem fogják bántani. Itt Lenkeyt lóra ültetvén, kérték vezetné már most hazájukba, itt vak engedelmességet esküdvén neki.
” nádasdladány
„Mi legalább gondolunk egymásra”
„Nagyon fáj, hogy minket, magyarokat annyit támadnak. Általában igazságtalanul. Már ezért is úgy hiszem, hogy ráfér a magyarokra a hazaszeretet. Ne legyen attól gátlása senkinek, hogy magyarként jött világra…”
