Oroszországban járunk, az 1990-es évek végén. A Szovjetunió összeomlása után a látszólagos szabadság légkörében az értelmiségi Vagyim Baranov kísérleti színházi útra indul. A sors azonban más irányba tereli, a művészet nem fizet, ezért népszerű valóságshow-t készít, majd Borisz Berezovszkij oligarcha jobbkeze lesz, és Borisz Jelcin elnök stábjában is számítanak rá. Végül a felemelkedőben lévő Vlagyimir Putyin, az egykori KGB-ügynök, utóbb orosz elnök bizalmasa és kommunikációs stratégája lesz. A többek között az Oscar-díjas Tizenkét év rabszolgaság című filmből megismert Paul Dano karaktere a valós életben dolgozó bűnözőn, Vlagyiszlav Szurkovon alapul, akinek a nevét Putyin felemelkedésének koreográfiájában is elismerik.
Da Empoli nyomdokaiba lépve Assayas feltárja a posztszovjet orosz vezetés megtévesztő, marketingalapú kommunikációs modelljét. (Ami persze nem moszkvai találmány, s nem csupán a Kremlben visz sikerre.) Baranov ahhoz, hogy kommunikációs stratégiáját Putyin szolgálatában megvalósítsa, „elárulja” saját mentorát, Berezovszkijt. A kommunikációs arzenálja a valós torzulások és a széles körben elterjedt társadalmi igazságtalanság ellenére is segített a tömeges konszenzus megteremtésében, ami egy új, csak látszólag demokratikus rezsimhez vezetett.
