Korona a háztetőn

A két Komárom a közéjük emelt határ ellenére egy város. A helyiek – talán dacból – nem is alkottak külön nevet a két oldalnak, számukra mindkettő Komárom, és ha átmennek a hídon, az érthetőség kedvéért csak azt mondják: megyek túlra. A „túl” és az „innen” egyre közelebb kerül egymáshoz a hamarosan elkészülő Monostori hídnak köszönhetően is.

Szakemberek dolgoznak a hatszáz méter hosszú új komáromi Duna-híd próbaterhelésén 2020. május 16-án. Közeledés Fotó: MTI–Krizsán Csaba

A volt vármegyeháza felújított épülete előtt elsétálva a pompázatos barokk Szent András-­bazilikához érünk, amelynek harangzúgása a „túlon” is megdobogtatta a magyar szíveket a szétválasztottság évtizedeiben. Idegenvezetőnk, Legát­ István komáromi lokálpatrióta meséli, hogy nagyapja az erőszakos lakosságcsere során kijelölt kényszerlakhelyéről visszaköltözött a magyarországi Dél-Komáromba, hogy legalább onnan, a „túlról” hallhassa a harangokat. A templommal szemben a Duna Múzeum, előtte a város híres szülötte, Jókai Mór üldögél. Aztán a kávézókban és cukrászdákban bővelkedő sétálóutcán eljutunk a Klapka György térig, ahol Komárom hős védőjének, a szabadságharc egyik legsikeresebb tábornokának bronzba öntött alakja mögött feltűnik a városháza impozáns épülete jellegzetes óratornyával. Egy kis átriumon keresztül érjük el az Európa udvart, amely, ha tetszik, érdekesség, ha nem, akkor furcsaság. Az a koncepciója, hogy a Komárom építészetétől távol álló európai stílusok díszletszerűen keverednek egy tér körül. Egy középkori városokat idéző épület teteje a magyar Szent Koronát formázza kupolányi méretben. Legát István úgy fogalmaz, hogy ha az Európa tér volt az ára a Szent Koronának, akkor már megérte.

A temető felé vesszük az irányt, ahol találkozunk Pallag Györggyel, a Kárpátia Sport Polgári Társulás tagjával. A társulás szervezi többek között az Aranycsapat Focikupát Kárpát-medencei diákcsapatok számára. Azért éppen e szomorú állapotú temetőben van a találkozó, mert együtt mentik az enyészettől a régi magyar sírköveket.

Szakemberek dolgoznak a hatszáz méter hosszú új komáromi Duna-híd próbaterhelésén 2020. május 16-án. Közeledés
Fotó: MTI–Krizsán Csaba

Egy ügyvéd-vállalkozó bérli ugyanis az egyháztól az üzemeltetést, de az illető csak a profitra hajt. Amint lejár egy sírhely bérlete, már jön is a tolólap, hogy újra kiadhassák a helyet, és a korszellem szerinti csillogó fekete műmárvány sírkövek foglalják el a száz-százötven éves síremlékek helyét. Megérdemelné a temető a műemléki védettséget, de itt borítékolható, hogy pár éven belül nyomuk sem lesz az ősöknek. Egy 1848–49-es honvédemlékmű előtt sittkonténer parkol, a szabadságharc idején pestisben elhunyt híres komáromi orvos sírköve pedig sokadmagával a falnak támasztva várja sorsát, míg egy műanyag budi mellett kitúrt évszázados síremlékek és kovácsoltvas díszkerítések vannak egymásra halmozva, köztük egy kerékpáros olimpikoné, aki a római olimpián tizedik lett.

Nem messze innen betérünk a magyar tan-nyelvű Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatójához, Madarász Róberthez, aki ősi csallóközi család sarja. Igaz, ennek ellenére felmenői nagy részét 1947-ben Magyarországra kényszerítették át. Ő maga a Mečiar-féle nyelvtörvény idején járt egyetemre, amikor nagyon nem volt kellemes magyarnak lenni Szlovákiában.

– Amikor a határőr átengedett a hídon, úgy tűnt, még a nap is erősebben süt odaát, ahol mindenféle korlátozás nélkül lehet magyarul beszélni. Az uniós csatlakozás volt életem legnagyobb eufóriája – emlékszik vissza, majd megmutatja fényképen a két városházát összekötő 2004-es élő láncot, amelynek ekkor egyik fő szervezője volt.

A tankönyvekre terelődik a szó, és megtudjuk, hogy a magyar iskolák számára továbbra sincs szabad tankönyvválasztás, pontosabban egyetlen fajtából szabad „választani”. A történelemkönyvet kommentálni sem érdemes, miután egyik első leckéjének címe: Szlovákia a kőkorban. A Magyar Királyságról egy szó sem esik benne, helyette kreáltak egy „Uhorsko” szót, melyen olyan birodalmat értenek, amelyben a „bevándorló” magyar kisebbség ezer éven át elnyomta az őshonos szlovákokat. Szerencsére megengedi a rendszer, hogy segédtankönyvet használjanak az iskolák, amelynek megválasztása már a pedagóguson múlik. Náluk tehát a magyar történelmet tanulják a gyerekek – biztosít az intézményvezető, majd a szlovákok általános történelmi ismereteiről elmond egy személyes élményt:

– Iskolaigazgatóként rendszeres továbbképzésekre járok, ahol általában kiderül, honnan jöttem. És nemegyszer megkérdezték már a szlovák kollégák, hogy Komáromban valóban vannak-e magyarok. Miután mondtam, hogy én is az vagyok, az volt a következő kérdés, hogy hogy érzem magam az országukban. Felvilágosítottam őket, hogy az én családom a XVII. századig visszamenőleg bizonyítottan Komárom környéki, úgyhogy nem az a kérdés, hogy én jól érzem-e magam őseim szülőföldjén, hanem hogy ők hogy érzik magukat minálunk.

A magyar közadakozásból épült régi iskola falai után lakótelepi magyar óvodába tartunk, amelyet a magyar kormány támogatásából újítottak fel nemrégiben. A környékbeliek által csak Tulipán óvoda néven ismert intézmény falát majolikatulipánok díszítik, innen a név. A pedagógiai program deklaráltan a hagyományőrzés.

– Évek óta telt házzal üzemelünk – mondja büszkén a Csallóközből származó igazgatónő, Michač Szilvia. Bár a gyerekek zöme magyar, előfordul egy-két szlovák is, legutóbb pedig az elukránosodás határán lévő kárpátaljai magyarok íratták ide gyereküket, hogy megtanuljanak magyarul. – Van úgy, hogy napjában kétszer is átmegyek a hídon, tudniillik csak odaát szeretek vásárolni. Nekem a nehezen megkeresett pénzemért ne mondja a boltos azt, hogy „proszím”, de még az automata géphangja se szlovákul mondja, hogy „érintse oda a kártyát”! Hogy az óvoda melletti patikán nincsen egy árva magyar felirat sem, azt tudomásul veszem, ez az üzletvezetőn múlik. De hogy én be nem teszem oda a lábam, az is biztos! A Covid-járvány miatt nem tudtunk a Trianon-megemlékezésre átmenni.

A történelmi negyed Klapka György szobrával és a városházával. A toronyóra szebb időket jelez
Fotó: Havran Zoltán

A Duna partjáról néztünk át sóvárogva, ami fájdalmasan emlékeztetett arra, hogy mégiscsak egy másik országban élek…

Visszatérünk Dél-Komáromba, ahol találkozunk Egyed Gábor általános iskolai magyartanárral, a dél-komáromi cserkészek egyik vezetőjével, akik az észak-komáromi cserkészcsapat „ide­áti” részeként működnek. Természetesen nyolcvan cserkészük zöme dél-komáromi, de néhányan odaátról járnak, pusztán a foglalkozások számukra kedvezőbb időpontja miatt. Míg kevesebben voltak, teljes volt a szimbiózis észak és dél között, de a mai létszám mellett már inkább testvércsapatként szerveznek közös táborokat, rendezvényeket. Mivel tanárként is, cserkészvezetőként is ismeri mindkét „gyerekanyagot”, figyelemre méltó megfigyelése, hogy a „túliak” magyarságtudata, vallásossága sokkal erősebb, mint az ittenieké.

Ezt erősíti meg Radziwonné Vörös Zsuzsa, a dél-komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatónője is. Ő Keszthelyről került ide, és megdöbbentette, hogy a határ menti magyarok „mennyire magyarok”, és hogy az odaáti blueskocsma falán a történelmi Magyarország térképe lóg, illetve a táncházat is mennyire komolyan működtetik. Itt természetes, hogy a két városrésznek közös vízilabdacsapata van, magyarul tudó szlovák edzővel. Neki mint vízilabdás anyukának csupa jó tapasztalata van az odaáti szlovákokkal. Egyetlenegyszer, tíz éve találkozott magyarellenes megjegyzéssel, amit lengyel férje – a szlovákok pechjére – tökéletesen értett, de az is Pozsonyban történt.

A két városrész együttéléséről a déli oldal polgármesteri hivatalában beszélgetünk a fideszes városvezetővel, Molnár Attilával. Elmondja, hogy a város két része régóta összehangolja rendezési tervét, fejlesztési pályázatokat nyernek közösen, ennek megfelelően önkormányzati portáljuk is tudatosan az újjáéledő szimbiózist tükrözi. Dél-Komárom bevételi szempontból kedvezőbb helyzetben van, hiszen a régió legnagyobb ipari parkjával büszkélkedik, ennek megfelelően az iparűzésiadó-bevétele is jelentős. Ezt növelni fogja az az akkumulátorgyár, amelyet a dél-koreai SK Battery épít 340 milliárd forintból. Ez ma az ország legnagyobb zöldmezős beruházása. Miután Dél-Komáromban lassacskán már nincs hová növelni az ipart, ezért a városvezetés új fejlesztési iránynak az idegenforgalmat tartja, összhangban a város északi felének elképzeléseivel.

– A Monostori híd urbanisztikai szempontból is új távlatokat nyit mindkét Komárom számára – mondja Siklósi József, Dél-Komárom Ybl-díjas főépítésze, mert a tranzitforgalomtól megszabaduló Erzsébet híd városi híddá lényegülhet át kevesebb autóval és több gyalogossal.

A főépítész a küszöbön álló útfejlesztések ismeretében bízik abban is, hogy mielőbb teljessé válik a tervezett külső gyűrű, amely az Esztergom és Lábatlan felől érkező kamionforgalmat is a városon kívül vezeti el az M1-es sztráda, illetve a Monostori híd irányába. Dél-Komárom történelmi adottsága, hogy nincs igazi városközpontja, az ugyanis odaát maradt.

Az új átkelőhely és a Monarchia idején épült vasúti híd. Magyar és szlovák történelem eltérő vágányokon
Fotó: Havran Zoltán

A főépítész szerint a forgalomcsökkenéssel megteremtődik a lehetőség arra, hogy a hídra vezető Igmándi út környéke korzóvá váljék üzletekkel, utcára kitelepülő fagylaltozókkal, kávézókkal, éttermekkel, kulturált szórakozást kínáló pubokkal, amire nagy igény volna az együttesen 55 ezres Komáromban.

Hogy végső soron az új híddal valóban összeforrjon az, ami mindig is összetartozott.

Ferde kábel

Egyre nagyobb igény mutatkozik a V4-országokat összekapcsoló észak–déli tranzitutakra, amelyeket az Európai Unió közlekedési törzshálózatának kiépítéséről szóló fejlesztési stratégiája, a TEN-T is tartalmaz. A magyar és a szlovák állam 2011-ben állapodott meg az új komáromi hídról és arról, hogy közösen fordulnak az Európai Unióhoz finanszírozásért, amelyet meg is kapott a két ország.

A ma már kivitelezése utolsó szakaszában lévő, a tervek szerint a nyár végére elkészülő híd építése 2017. október 17-én a két miniszterelnök jelenlétében kezdődött meg. A hatszáz méter hosszú, úgynevezett ferde kábeles acél hídszerkezetet 118 méter magas, ugyancsak ferdén álló pilon tartja a rajta átfűzött kábelek segítségével.

A kétszer egysávos hídon kerékpársáv és járda is létesül, illetve a híd közvilágítást, a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak. A projekt összértéke 28 milliárd forint. A kétoldali útcsatlakozás két külön beruházásban valósul meg. Magyarországon az M1-es autópályára való rávezetést a Komárom déli elkerülő úthoz csatlakozó 131-es főút, két körforgalom és két kisebb közúti híd építésével oldják meg. Az észak-komáromi oldal közúti kapcsolatainak Nyitra felé kiépítése azonban késlekedik, mivel a majdani út lápos természetvédelmi területet és a Vág folyót is érinti, a szlovák fél pedig még csak a koncepciótervnél tart. Ez azt jelenti, hogy a Monostori híd megnyitása után a tranzitforgalom kénytelen lesz keresztüldübörögni a történelmi Komáromon, vagyis alighanem fogunk még hallani e nem jelentéktelen problémáról.

Halál a szigeten

A trianoni határkijelölés abszurditásának egyik legnyilvánvalóbb bizonyítéka Komárom bal parti történelmi részének és jobb parti ipari zónájának erőszakos szétválasztása volt. A jobb parti Komárom régész-történésze, Számadó Emese és a bal parti Komárom történész-muzeo­lógusa, Galo Vilmos egybehangzóan állítják, hogy az új dunai átkelőnek szimbolikus jelentősége is van, mint ahogy 1919-ben az Erzsébet híd cseh katonák általi lezárása is szimbolikusan – és a gyakorlatban is – a két oldalon élő magyarság szétszakítását fejezte ki.

A város fejlődését az egyre összetettebb erődítményrendszer és az itt állomásozó garnizon növekedése a török kori háborúktól a XIX. század végéig meghatározta. Az 1870-es évek közepén merült fel a komáromi helyőrségparancsnok részéről, hogy szükség volna állandó hídra, amely lehetővé teszi a katonák gyors mozgatását a Duna két partján lévő erődök között. A katonai igény egybevágott az iparosítani igyekvő városvezetés törekvéseivel. A Duna jobb partján lévő Új-Szőny település ipartelepítés szempontjából ideális terület volt, és az 1892-ben átadott Erzsébet híd megteremtette a két település egyesülésének feltételeit, ami 1896-ban meg is történt.

A döntően magyarok lakta város északi oldala első ízben 1919. január 10-én került a mindössze három hónappal korábban megalakult Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá. A cseh legionáriusok ellenállás nélkül foglalhatták el, ugyanis mindenki csak ideiglenesnek hitte a megszállást.

Miután kiderült az igazság, leszerelt katonákból és civil hazafiakból álló fegyveres csapat szerveződött a déli oldalon, akik Kun Béla akkori külügyi népbiztos tiltása ellenére 1919. május 1-jére virradó hajnalban megkísérelték felszabadítani a megszállt Komáromot. A csehek azonban vasúton erősítést kaptak, és a magyaroknak vissza kellett vonulniuk. Az Erzsébet-szigeten rekedt mintegy háromszáz magyar végül megadta magát.

A cseh katonák azonban ahelyett, hogy hadifogolyként bántak volna velük, legyilkolták őket, így a 12 éves Mayer Lajost is, akinek a holttestét a Dunába hajították. Az elkeseredett akció „komáromi magánakció”, illetve „áttörés” néven vonult be a történelembe, de az eseményről a 2010-es évek elejéig nem sok szó esett.