– Normális vagy? Ide akarsz hazajönni, ahonnan menekül, aki csak teheti? A te perfekt angol- és spanyolnyelv-tudásoddal, ráadásul egy isten háta mögötti porfészekben akarod elásatni magad? – ehhez hasonló kérdésekkel egy éve még gyakran támadták le Cornejo (Ángyán) Krisztinát, aki kacskaringós utakat bejárva, argentin párjával és két kisgyermekével – Pilarral és Nicolassal – több évtizedes világjárás után hazatért a Balaton-felvidéki Gyulakeszire. Ő ilyenkor a sokat látott asszonyok türelmes magabiztosságával válaszolt: – Bocsánat, de éppen hogy most érzem magam csak igazán normálisnak. Szerencsés természetem lehet, mert minden földrészen, ahol megfordultam, rövid időn belül feltaláltam magam, pörögtem, mégis – hiába hangzik közhelyesnek – igazán itthon vagyok otthon. Belső harmóniámat itt, a szülőhelyemen találtam meg. Valamiféle állandó jóleső lebegésről van szó, amelyet csak olyan valaki képes értékelni, aki már megszenvedte a lappangó honvágy gyötrelmeit.
Krisztinával a Tapolcai-medencében megbújó falucska szélén, a három nemzedéknek is kényelmet nyújtó szülői ház ebédlőjében beszélgetünk. A hazatért „tékozló lány” a kertben álló régi garázst rendezte be keramikusműhelynek.
A véletlen Isten művészneve – tartja a mondás. Krisztina útjának egyengetésében a Teremtő különösen ihlető kedvében lehetett. Életét meghökkentő fordulatok tarkítják. A fiatal lány mint kezdő szakácsnő egy révfülöpi családi kisvendéglő konyháján kóstolt bele a vendéglátásba. Aztán felkeresett egy angliai munkákat kínáló tapolcai „fejvadászt”. Akkoriban, a rendszerváltás igézetében már sokan akartak Nyugaton szerencsét próbálni, jó üzlet volt a közvetítés.
– Néhány hét múlva rám üzent a hölgy, hogy London mellett egy család magyar bébiszittert keres – emlékezik vissza a kezdetekre. Nem sokat gondolkodott, felült az első buszra, hogy nekivágjon a világnak. Angolul annyit tudott: yes, no. A dél-angliai Checkendon faluhoz közeli hatalmas birtokon épült házban felső középosztálybeli, tehetős házaspár várta három apró gyerekével. Kezdetben az elbizonytalanodás, a honvágy miatt esténként gyakran belealudt a sírásba. De a gyerekekkel gyorsan egy hullámhosszra került, tőlük tanult meg angolul. Két év elteltével a família Angliából áttelepült a spanyolországi Marbellára, és visszautasíthatatlan ajánlattal az immár szinte családtagként kezelt mindenes magyar lányt is magukkal csábították. Krisztinának az aranyketrec azonban kezdett szűknek bizonyulni, önállóságra vágyott. Egy újabb év elteltével a háziaktól barátságosan elköszönve visszaköltözött Londonba, és egy nagy olajcégnél dokumentátorként keresve kenyerét saját lábára állt.
