Itthon minden fáj

A kiváló bariton a világ szinte valamennyi jelentős operaházában énekelt már. A székelyföldi Molnár Levente­ kemény ember, kimondja, amit gondol. Ha komoly oka van rá, összerúgja a port bárkivel, de ha szükséges, ­saját pénzén segíti a fiatal énekeseket. Szelíddé válik, ha a tanítványairól beszél, érzelmessé, ha a családjáról.

2020.10.15. Budapest Molnár Levente Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád

– Jól néz ki. Koppány szerepére készül?

– Az Operaház rám találta ki, de az egyeztetéskor végtelen rugalmatlanságot tapasztaltam. Ezért szakítottam meg a kapcsolatom az Operaházzal. Ha nem keresnek meg, akkor 16 évad után ez lesz az első, amikor nem énekelek az anyaszínházamban.

– Máris beletenyereltem valamibe?

– Érdekes dolgok történnek körülöttem. Életem legjobb formájában vagyok, és nagyszabású terveim vannak. Számos megkeresést kapok, hívnak mindenfelé. Mindenki bolondnak néz, hogy miért nem szerződöm külföldre sok pénzt keresni. Tavaly rengeteget voltam távol, de idén szigorú döntést hoztam: a jövőben nem utazom annyit, megpróbálok a Kárpát-medencei operaéletben boldogulni. Ebben most a pandémia is „segít”. Jobb itthon, figyelhetek az enyémekre. Számomra a család a legfontosabb. A járvány első hulláma alatt a párommal, Mester Viktóriával töltekeztünk, dalos üzeneteket készítettünk. Az Imádság című videóban ötéves kislányunk is énekel. Számomra az is elképzelhetetlen, hogy ne menjek haza a Székelyföldre, és ne legyek ott minden évben a csíksomlyói Szűzanyánál.

„Gyakorolom a türelmet”

– A járvány mire tanította meg?

– Türelemre.

– Azt mondja, hogy türelmes ember?

– Azt mondom, hogy gyakorolom a türelmet.

– Néhány évvel ezelőtt Bartók Béla művében, A kékszakállú herceg várában együtt lépett fel Mester Viktóriával, aki Judit szerepét énekelte. Hogyan dolgoztak együtt?

– Szabad kezet kaptunk, és nagyrészt mi rendezhettük meg a darabot. Izgalmas volt, izzott körülöttünk a levegő! Nagy dolgok születtek akkoriban, hogy mást ne mondjak, akkor fogant a kislányunk.

– Egyetértettek, vagy harcoltak egymással?

– Is-is. Ez volt benne a gyönyörű. Ezzel a darabbal kapcsolatban még készülünk meglepetéssel.

– Idén augusztusban a Margit-szigeten mutatták be Vidnyánszky Attila rendezésében a Bánk bánt…

– …életem egyik legmeghatározóbb előadását. A közönség is imádta. Vadász Dánielt, a Co-Opera igazgatóját azzal az ötlettel kerestem fel, hogy Trianon centenáriumán száz határon innen és határon túli településen mutassuk be a darabot. A száz fájó évre gyógyír a száz magyar, büszke előadás. Elvisszük mindenhová, ahol kíváncsiak rá. Már németek és olaszok is jelentkeztek. Amikor a Hazám, hazámat éneklem, néha az erő is kimegy a lábamból, annyira fáj, annyira fontos. Én az ilyen pillanatokért élek. Kevés színházi emberért tenném tűzbe a kezemet, Vidnyánszky Attiláért bármikor. Nekünk, határon túli magyaroknak nem kell eljátszanunk, hogy imádjuk a hazánkat, mert ezért éltünk, ezért sírtunk, ezért vertek minket sokszor szájba.

– Vidnyánszky a Csíksomlyói passióban felkérte Poncius Pilátus prózai szerepére.

– Boldogan elvállaltam. Számomra fontos a keresztény és nemzeti értékek közvetítése. Ha Vidnyánszky holnap hívna a Nemzetibe, mennék.

– Szeretne rendezni?

– Igen, szerepel a terveim között.

– Megrendezné a Bánk bánt?

– Egyelőre biztos nem, ezt a mostani rendezést tökéletesnek tartom. Úgy érzem, nekem a Kárpát-medencében van tennivalóm. A Székelyföldön a Bethlen Gábor Alap segítségével minden évben tartunk mesterkurzust, és jelentkezem a Kolozsvári Magyar Operaház vezetésére. Az elmúlt időszakuk talán hagy némi kívánnivalót maga után, de nem akarok senkit bántani, mert ők voltak otthon, ők tartottak ki.

– Min változtatna, ha ön lenne a kolozsvári opera vezetője?

– A teljes romániai magyarság fő kulturális központja a Kolozsvári Magyar Opera, Erdély fellegvára. Az eddigi értékeket mindenképpen megtartva, a megmaradásunkat erősítő múltunkat helyezném a jelenbe. Az erdélyi gyökerekből építkeznék, a klasszikus repertoárt pedig a legmagasabb szinten művelnénk, építve a nagyszerű kolozsvári szólistákra és a magyar művészekre. Kolozsvár nekem ügy, szerelem. Komoly támogatóim vannak, nagyot tudnánk ott alkotni, miközben azt is tudom, hogy lesznek ellenzőim, de nem az alkalmatlanságom miatt.

– Hogyan indult el az énekespálya felé?

– Úgy, hogy matekból nem voltam jó, küzdősportokban viszont igen, és a zenéhez is értettem. Édesanyám mindig tanítgatott énekekre, a népdalversenyeken szép eredményeket értem el. Szerettem szerepelni.

– Mit mondtak a barátai, amikor bejelentette, hogy operaénekes akar lenni?

– Még bokszolni jártam, miközben már énekeltem. Röhögtek rajtam. Én is többször elbizonytalanodtam, hogy ez nem elég férfias dolog. Egészen addig, míg Nagyváradon megismertem az énektanáromat, Marian Boboiát, aki fantasztikus ember, belevaló férfi, igazi Don Juan.

Fotó: Kurucz Árpád

Hungarofóbia

– A honlapján az önéletrajzában „elvadult kamaszkorról” ír, illetve arról, hogy a líceumban a magatartása hagyott némi kivetnivalót. Miket csinált? Már gyerekként is megmondó ember volt?

– Igen, vezéregyéniség voltam. Például rengeteget vitatkoztam a történelemtanárnővel… Olyan családból jövök, ahol otthon igaz történeteket meséltek el. Azóta többször visszahívtak az iskolába, és amikor csak tudok, segítek nekik. Legutóbb egyetemi szintű magánének szakot indítottunk el munkatársaimmal a Partiumi Keresztény Egyetemen. Nemrég otthon jártam, oda- és visszafelé is megálltam Nagyváradon tanítani. Vízióm és célom a Székelyföld, Kolozsvár, Nagyvárad és Budapest kulturális összekapcsolása.

– A Magyar Állami Operaházban 21 évesen a Bánk bánban Biberach szerepét énekelhette. Majd öt évig a müncheni Bayerische Staatsoper társulatának egyik vezető baritonja volt. Hosszú utat tett meg, míg a szülőfalujából, Gyergyóremetéből eljutott Berlinbe, Londonba, Tokióba, Madridba, New Yorkba, San Franciscóba.

– A Magyar Állami Operaháznak köszönhetem, hogy az lettem, aki, mert miután fölvettek, adtak szerepeket. Minden székely művész arról álmodik, hogy Budapesten ünnepeljék. Münchenben és a bécsi Staatsoperben többször megkérdezték, hogy mit szeretnék náluk énekelni. Itthon soha. Pedig bárhol a világban énekelek, mindig szabaddá teszek időpontokat, hogy haza tudjak jönni dolgozni. Sajnos az elmúlt időszakban mind a személyem, mind a véleményem zavaró lett a vezetés számára.

– Külföldön jobban megbecsülték?

– Ott csak az számít, hogy mit tudsz a színpadon. Van egy mondás nálunk: Hogyan csinálj a székelyből románt? Hozd ki Budapestre. Rám itt már mindent kiáltottak. Itt túl magyar vagyok, de voltam én már román és zsidó is. Tehetségtelen emberek mondták, olyanok, akik erővel őrzik a pozícióikat, mert csak az érdekli őket. A hungarofóbia fáj a legjobban, a többi nem érdekel.

– Nem tart attól, hogy vezetőként hasonló hibát követ majd el?

– Nem, mert engem nem a hatalom érdekel, hanem az alkotás. Nekem nem kell bizonyítanom, hogy közöm van az operához. Bennem nincsenek kisebbségi érzések, és semmilyen szándék, hogy másokat tönkretegyek irigységből, féltékenységből. És magammal szemben is van kritikám.

– Mondjon valamit.

– Hogy ne csak másokat ostorozzak? Picit könnyen engedtem magam ebbe a pocakos, nagydarab szerepbe, de ez kellett ahhoz, hogy ráérezzek Verdire.

– Rögtön fel is menti magát?

– Nem vagyok elégedett a külsőmmel, és igen, mentem magam.

– Munka közben alázatos?

– Abszolút. Számomra a munka szent, és fontos, hogy legyen benne feszültség, szenvedély.

– Hagyott már ott produkciót?

– Természetesen. Nem veszek részt gagyi darabokban, mert azzal örökre eltávolíthatjuk a közönséget.

– Egyenes, szókimondó ember. Megosztó személyiség?

– Remélem, igen. Aki nem kedvel, az nagyon mást képvisel. Tudom, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott. Ezzel a mondattal most még inkább megosztó lettem, igaz? Állok elébe. Legfeljebb nem énekelek többet itthon.

– Akkor mi lesz?

– Külföldön szeretettel várnak, bár a családommal nem szeretnénk elhagyni a Kárpát-medencét. Ha nem boldogulunk, akkor sem veszek el, parasztgyerek vagyok, sok mindenhez értek. Nyaranta gazdálkodtam, kaszáltam, kapáltam, ganyét hánytam, tudok traktort vezetni, szántani, vetni, aratni.

Tiszta nyereség

– Világhírű művészek vagy az angol királyi család tagjai, akikkel eddig találkozott, mi iránt érdeklődtek, miről beszélgetett velük?

– Ha ilyen ruhában látnak, mint amilyenben most is vagyok, megdicsérik, és megkérdezik, hogy honnan való. Érdekli őket, hogy mit képviselek. Bőszen védem az aktuálpolitikánkat, a magyarság érdekét, és ha azt kérdezik, hogy mit hőbörgünk annyit, elmagyarázom nekik a helyzetet. Ahhoz, hogy egy senki fia-borja székely gyerek ilyen helyeken énekeljen, ilyen emberekkel találkozhasson, ahhoz nemcsak jónak kell lennie, hanem tízszer jobbnak, mint másnak, és sokkal többet kell dolgoznia is.

– Mit szólna, ha megkínálnák valamelyik híres operaház vezetésével?

– Most nem vállalnám.

– Biztos?

– Biztos. Máshol is történnek butaságok, de az nekem nem fáj, mert az nem az enyém. Itthon meg minden fáj. Én imádom Magyarországot! És tiszta nyereség vagyok: a románok kitaníttattak, külföldön kerestem a pénzt, és itthon költöm el.

Névjegy

Molnár Levente 1983-ban született Gyergyóremetén. Csíkszeredában és Nagyváradon járt iskolába. A Magyar Állami Operaház az első meghallgatás után tárt karokkal fogadta. Nagy operák cím- és főszerepeit énekelte Európa, Amerika és Ázsia számos színpadán. Világhírű énekesekkel és karmesterekkel dolgozott együtt. A Liszt Ferenc- és Magyar Örökség díjas bariton első szólólemeze tavaly jelent meg Nagyok, melankolikusok, vidámak, hősök címmel.