– Jól néz ki. Koppány szerepére készül?
– Az Operaház rám találta ki, de az egyeztetéskor végtelen rugalmatlanságot tapasztaltam. Ezért szakítottam meg a kapcsolatom az Operaházzal. Ha nem keresnek meg, akkor 16 évad után ez lesz az első, amikor nem énekelek az anyaszínházamban.
– Máris beletenyereltem valamibe?
– Érdekes dolgok történnek körülöttem. Életem legjobb formájában vagyok, és nagyszabású terveim vannak. Számos megkeresést kapok, hívnak mindenfelé. Mindenki bolondnak néz, hogy miért nem szerződöm külföldre sok pénzt keresni. Tavaly rengeteget voltam távol, de idén szigorú döntést hoztam: a jövőben nem utazom annyit, megpróbálok a Kárpát-medencei operaéletben boldogulni. Ebben most a pandémia is „segít”. Jobb itthon, figyelhetek az enyémekre. Számomra a család a legfontosabb. A járvány első hulláma alatt a párommal, Mester Viktóriával töltekeztünk, dalos üzeneteket készítettünk. Az Imádság című videóban ötéves kislányunk is énekel. Számomra az is elképzelhetetlen, hogy ne menjek haza a Székelyföldre, és ne legyek ott minden évben a csíksomlyói Szűzanyánál.
„Gyakorolom a türelmet”
– A járvány mire tanította meg?
– Türelemre.
– Azt mondja, hogy türelmes ember?
– Azt mondom, hogy gyakorolom a türelmet.
– Néhány évvel ezelőtt Bartók Béla művében, A kékszakállú herceg várában együtt lépett fel Mester Viktóriával, aki Judit szerepét énekelte. Hogyan dolgoztak együtt?
– Szabad kezet kaptunk, és nagyrészt mi rendezhettük meg a darabot. Izgalmas volt, izzott körülöttünk a levegő! Nagy dolgok születtek akkoriban, hogy mást ne mondjak, akkor fogant a kislányunk.
– Egyetértettek, vagy harcoltak egymással?
– Is-is. Ez volt benne a gyönyörű. Ezzel a darabbal kapcsolatban még készülünk meglepetéssel.
– Idén augusztusban a Margit-szigeten mutatták be Vidnyánszky Attila rendezésében a Bánk bánt…
– …életem egyik legmeghatározóbb előadását. A közönség is imádta. Vadász Dánielt, a Co-Opera igazgatóját azzal az ötlettel kerestem fel, hogy Trianon centenáriumán száz határon innen és határon túli településen mutassuk be a darabot. A száz fájó évre gyógyír a száz magyar, büszke előadás. Elvisszük mindenhová, ahol kíváncsiak rá. Már németek és olaszok is jelentkeztek. Amikor a Hazám, hazámat éneklem, néha az erő is kimegy a lábamból, annyira fáj, annyira fontos. Én az ilyen pillanatokért élek. Kevés színházi emberért tenném tűzbe a kezemet, Vidnyánszky Attiláért bármikor. Nekünk, határon túli magyaroknak nem kell eljátszanunk, hogy imádjuk a hazánkat, mert ezért éltünk, ezért sírtunk, ezért vertek minket sokszor szájba.