Sebtapasz

A járvány idején sokan vesztették el munkájukat, bevételi forrásukat, köztük számos zenész, képzőművész és színész. Velük és róluk beszélgettünk: ki és hogyan vészeli át ezt az időszakot, illetve mások hogyan próbálnak segíteni rajtuk.

Kurkó József Kristóf szerint két lábon kell állni Forrás: Kurkó József családi archívuma

Bebe – Abebe Dániel – 2000-ben lett a Back II Black együttes énekese.

A siker ellenére 15 év után bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból, és karrierjét szólóban folytatja. Őt is lehangolta, hogy a járvány miatt nem léphet fel, hogy kimozdították a komfortzónájából, és át kellett alakítania az életét. Tavasszal pizzafutár lett egy barátja éttermében:

– Nagyon jó fejek voltak az emberek – emlékszik vissza –, de egy-egy címen jó fél órát töltöttem, ráadásul rengeteg helyre engem kértek. Napi 13-14 órát dolgoztam, de nem elég hatékonyan. A második héten már lehetetlenné vált a munka, úgyhogy leültem a barátommal, hogy ezt gondoljuk át. Az ismertségem miatt nem lehet órákat késni az ételekkel. Mi, zenészek elég sok támadást kaptunk, hogy miért „csipogunk”. És hogy a zenélés nem munka. El kell mondanom, hogy a művészet igenis sok munkával jár, bár az embereknek nem feltétlenül kell tudniuk, hogy mi zajlik a színfalak mögött.

A műterem magánya

Bebe később más állás után nézett, közgazdászként próbálkozott. Rengeteg helyre elküldte az önéletrajzát, de alig néhányan válaszoltak. Túlkoros vagy túlképzett – írták vissza. Az Artisjus, a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda és az EJI, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület különített el pénzt a zenészek támogatására, de mindenkin nem tudnak segíteni. Bebének van még valamennyi félretett pénze, de jövőre már bajba kerülhet.

– Akkor új szakmát tanulok – jelenti ki –, bár 45 évesen ez nem olyan egyszerű…

Mindig érdekelte a filmvágás, most éppen azt tanulja. Tevékenyen éli a mindennapokat, főleg zeneszerzéssel tölti az időt, nemrég megírta harmadik lemezét. A jövőben megpróbál még többet tartalékolni, sok mindenre előre felkészülni. Egyszer fenn, egyszer lenn – ez mindenkire érvényes.

– A műtárgyvásárlás és -gyűjtés jó befektetés, de ha a vállalkozók nem keresnek pénzt, akkor műtárgyat is nehezebben vesznek – fogalmaz Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének vezetője. – Mi is átköltöztünk az online világba. Én most is éppen „távoktatok”. A hallgatók elküldik interneten, amit rajzoltak, festettek, mintáztak, én pedig a digitális felületen szólok hozzá a látottakhoz. Jelenleg a gyakorlati képzés a virtuális térben zajlik – igyekszünk megfelelni a kihívásoknak.

A járvány magát az alkotói folyamatot nem dúlta fel, mert a művész a műterem magányában ugyanúgy alkot, ahogy korábban tette, az anyagokat pedig interneten is meg tudja rendelni. Hivatásos képzőművészként megközelítőleg hatezren dolgoznak az országban, de azt eddig senki nem kérdezte, hogy miből élnek meg – sem most, sem korábban. Sokan nem a művészetből. A legtöbben tanítanak, szakköröket szerveznek, díszleteket, könyveket terveznek, alkalmazott grafikai munkákat vállalnak, illusztrálnak, 30-35 évesen kocsmákban mosogatnak, felszolgálnak, diplomával, felsőfokú nyelvvizsgával takarítani járnak, de most még ezek a lehetőségek is szűkültek. A pandémia talán egyetlen pozitív hozadéka a művészek számára, hogy több időt tudnak a műteremben tölteni. Jóval nagyobb számban mutatják be alkotásaikat a közösségi oldalukon, online­ kiállításokon, virtuális galériákban, mint korábban. Nem reménytelen, de most nem könnyű kereskedni és eladni.

Március 17-én Schell Judit színésznő és Kálomista Gábor, a Thália Színház ügyvezető igazgatója megalapították a Színházi Szolidaritási Alapot. Az alapítvány célja, hogy a korona­vírus miatt bezárt színházakban dolgozó – elsősorban állandó szerződéssel nem rendelkező – színészeket anyagilag támogassák. Tavasszal 23 millió forintot osztottak szét, amelyből 15 millió forintot a Thália Színház ajánlott fel.

A beérkezett több mint hatszáz kérelmet szakmai kuratórium vizsgálta meg. A kuratórium tagjai művészeti titkárok, a pénz elosztása az ő belátásuk szerint történik, a két alapító tagnak ebbe nincs beleszólása. Akkor 168-an kaptak a minimálbérrel nagyságrendileg megegyező adómentes támogatást, kétszer nyolcvanezer forintot.

Hiányzik a szolidaritás?

– Ez nem sok pénz, csak egy kis sebtapasz. Számos más kezdeményezés is indult akkoriban, a Nemzeti Színház és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is próbált segíteni, de még összefogva sem tudtuk azt a hatalmas sebet befedni, amelyet a vírus okozott – mondja Kálomista ­Gábor, aki úgy véli, kötelességük odafigyelni azokra, akik reménytelen helyzetbe kerültek.

A Thália Színház majdnem minden ­művésze támogatta az alapot – közülük Molnár Piroska­ és Szerednyei Béla jelentősebb összeggel –, de egyetlen színház képtelen az egész szakmát megmenteni.

– Meglepő, hogy miközben mást sem hallunk, mint hogy mentsük meg a színészeket, a Játékszínen kívül egyetlen színház sem mozdult meg a kezdeményezésünkre – jegyzi meg Kálomista Gábor, aki személyes kudarcként éli meg, hogy ennyire hiányzik a szolidaritás a színházi világból. Ősszel ismét rengetegen fordultak az alaphoz, ezért úgy döntöttek, hogy újraindítják a működését. Az első felajánlás – 49,5 millió forint – újfent a Thália Színháztól érkezett. – Szabad forrásuk általában nincs a színházaknak, nekünk is olyan lehetőség után kellett néznünk, amelyet később nem élünk meg veszteségként – magyarázza az igazgató. – Jelenleg nagyjából 52 millió forint áll rendelkezésre, amellyel 350-360 embernek tudunk segítséget nyújtani. Érezhető, hogy fogynak a tartalékok, hogy közeleg a karácsony, és mások is gyűjtenek adományokat. Már jóval több mint 350 színész jelentkezett támogatásért. Az elmúlt hónapokban több művész beállt futárnak, sofőrnek, árukiadónak, segédmunkásnak. Azért kell a színészeket most segíteni, hogy később ne veszítsük el őket – vallja Kálomista Gábor.

A székelyföldi Csíkszentdomokosról származó színművész, Kurkó József Kristóf az Újszínházban hét, a Turay Ida Színházban öt előadásban játszik. Évek óta darabokra szerződik. Épp hazafelé tart Erdélybe, amikor utolérem telefonon.

Kurkó József Kristóf szerint két lábon kell állni
Fotó: Kurkó József családi archívuma

– Karácsonyra mindenképp haza akartam menni a családomhoz. Január elején jövök csak vissza, addig faragni fogok otthon. A színházon kívül az a másik nagy szenvedélyem. Engem otthon arra tanítottak, hogy még egy művésznek is legalább két lábon kell állnia, és hogy az embernek mindig legyen tartaléka – mondja a színész, akit gyerekkorában a nagybátyja, Kurkó János fafaragó tanított a mesterségre.

A járvány idején azok a színészek kerültek nehéz helyzetbe, akik darabokra szerződnek, és nincs fix fizetésük. Kurkó egyik kollégája, jó barátja a BKV-nál kapott munkát, mások ételt hordanak ki. A színész szerencsésnek tartja magát, mert van még egy kis megtakarítása, és a fafaragással hasznosan töltheti az idejét. Jövő nyáron szeretne kiállítást rendezni az alkotásaiból. Huszonhét éve foglalkozik fafaragással, fali díszeket, házak oromzatára domborműveket készít. Tavasszal, miután március 11-én leállt a színház, hazautazott a szülőföldjére. Májusban visszajött Magyarországra, próbált, majd nyáron és október elejétől november elejéig néhány darabban fellépett.

Online siker

A színészeknek lelkileg nehéz megélni ezt az időszakot. Hiányzik nekik a játék, a színpad, a taps. Kurkó nemrég Benkő Péterrel a Magyarok a Kárpát-medencében című esttel lépett fel online előadáson.

– Bár nem hiszek az efféle színházban, nagyon örültem, hogy így is előadhattuk a darabot – magyarázza. – Jólesett, hogy utána sokan felhívtak, és annyi szeretetet kaptam, hogy egy pillanatra fellélegeztem.

Marjai Virág 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Többek között a budapesti Radnóti és az egri Gárdonyi Géza Színház színésznője volt. Rádióban műsorvezetőként, az Echo Tv-ben építészeti műsor házigazdájaként dolgozott. Jelenleg szabadúszó. Soha nem riadt vissza a kétkezi munkától, dolgozott konzerv- és kefegyárban, diákként pedig takarított – ahogy most is. Közel áll hozzá a segítő szakma, családi érintettség miatt is szívén viseli a fogyatékkal élők sorsát. Tavasszal konyhai önkéntesként dolgozott, akkor a Hős utcában élő gyerekeknek osztott ételt. Színészként szívesen forgatna filmeket, ami közelebb áll hozzá, mint a színházi munka. Addig is szabadidejében novellákat ír. Negyven írását művész kollégái olvasták fel az interneten. Estéről estére jelentek meg novellái, amelyek olyan visszhangot keltettek, amely őt is meglepte.

– A jövőben több lábon szeretnék állni, hogy többé ne legyek kiszolgáltatott – szögezi le

– Két képzésen veszek részt, a vállalati tréner és felnőttoktató online képzést már elkezdtem, a második, az esküvőiszertartás-szervező januárban indul.

Ha hívják, színészi feladatokat is szívesen vállal majd. Ő is jelentkezett a Színházi Szolidaritási Alaphoz támogatásért, nemrég kapta meg az értesítést, pozitív elbírálásban részesült. Minden lehetőséget megragad. Nincs más választása, fenn kell tartania az albérletét, és csak magára számíthat. Ahogy sokan mások is.