Kincsesbánya

A magyar film százhúsz éves idei évfordulóján az ünneplés mellett teendő is akad bőven. Vissza­ kell például vezetni a magyar nézőt a magyar filmhez. Ebben lesz jelentős szerepe a Filmio streamingszolgáltatónak, a forgalmazóknak és az oktatásnak. Káel Csaba Kossuth-díjas rendező,­ a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet vezetője a közép-európai országok együttműködésében is lehetőséget lát.

Jelenet az Ítélet és kegyelem című történelmi játékfilm utolsó forgatási napján Csákberényben tavaly novemberben Fotó: Vasvári Tamás Forrás: Vasvári Tamás

– A fiatalokat meg fogják tudni szólítani?

– A rendszeren keresztül a szervezett oktatásba is szeretnénk eljuttatni a mozgóképes tartalmakat. Ezt a Filmio egyik speciális csatornájával oldjuk meg, amelyet a filmklubok fognak tudni használni, főként az egyetemek, illetve azok a települések, ahol nincs mozi. A filmklub rendkívül fontos közösségi mozizási forma. Amikor műegyetemi diák voltam, három filmklubunk is volt, ezek közül az egyik különösképpen nagy hatással volt rám, de az egyetem színházában, a Szkénében is nagyon sok időt töltöttem. Mindennek köszönhetően mentem el felvételizni a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakára. Makk Károly vett fel az osztályába.

– Műszaki tudásának hasznát vette rendezői pályafutásában?

– A Műegyetemnek kiváló strukturális gondolkodást köszönhetek, ez mindenkori tevékenységemben sokat segített, hiszen csak első ránézésre van messze egymástól a mérnöki és a filmes szakma. Mindkettő arról szól, hogy megtervezünk valamit, majd kivitelezzük azt. Amikor az ember forgatókönyvet ír, aztán technikai forgatókönyvet, storyboardot, amelyben képenként rajzolja le a jeleneteket, beállításokat, akkor ugyanúgy, megadott paraméterek mentén, a megvalósítás minden részletére figyelve tervez, mint egy épület esetében. A kreativitásnak a mérnöki és a filmes munka is fantasztikus formája.

– Arra nézve milyen tervei vannak, hogy újból sikeres legyen a magyar mozgóképágazat?

– Amikor elvállaltam a kormánybiztosi felkérést, kidolgoztam egy fejlesztési programot. Ezt valósítjuk most meg. Először is megteremtettük a magyar mozgóképágazat egységes támogatási rendszerét a Nemzeti Filmintézet létrehozásával, amely nemcsak mozifilmmel foglalkozik, hanem televíziós filmekkel, sorozatokkal és a streamingre készülő mozgóképes tartalmakkal is. Ezen belül két fő stratégiai irányt tűztem ki célul. Az egyik, hogy javítsunk a magyar mozgóképes termékek minőségén, a másik, hogy ezeket minél több nézőhöz juttassuk el. Közel húszezren dolgoznak ezen a területen, amely a bérmunkáknak, a külföldi produkciók Magyarországon történő forgatásának köszönhetően a GDP (bruttó hazai termék) 0,15 százalékát termelte ki a pandémia előtti években. További feladat, hogy összekapcsoljuk az ágazat két területét, a bérmunkát és a magyar kreativitást. Ha ugyanazokkal a szakemberekkel dolgozunk, akikkel a nagy nemzetközi produkciók, saját filmjeink minőségén is javítunk.

– Európában London után Budapest az egyik legfontosabb filmipari központ, ám a stúdiókapacitás nem elégséges. Lesz bővítés?

– A koronavírus-járvány okozta helyzetben különösen fontosnak tartottuk, hogy kreatívan reagáljunk a krízisre, megkeressük a hátrányban az előnyt. A kormányzat kiírt egy gazdaságélénkítő programot, ennek támogatásával kezdhetjük fejleszteni fóti bázisunkat, ahol már régóta működnek filmstúdiók. Most felépíthetünk még négyet. Ez a külföldiek számára is kedvező, másfelől a magyar alkotások forgatásához is helyszínt biztosít. Az újabb négy stúdióból kettő-kettő egymásba nyitható lesz, így nagyobb sorozatdíszleteket is el lehet majd helyezni bennük.

Jelenet az Ítélet és kegyelem című történelmi játékfilm utolsó forgatási napján Csákberényben tavaly novemberben
Fotó: Vasvári Tamás

– Kiemelten támogatja a koprodukciókat. Miért gondolja, hogy ez jó irány?

– A koprodukcióknak két fő előnyük van. Egyfelől a filmek költségvetése eloszlik: nemcsak nekünk kell finanszíroznunk a produkciót, hanem bárki, akár magánbefektető is beszállhat a filmek létrehozásának finanszírozásába. A külföldi részvételű kezdeményezések emellett azért is előnyösek, mert ha dolgozni kezdünk egy koprodukciós filmen, akkor ez nemcsak a tízmilliós Magyarországnak vagy a tizenötmilliós magyarságnak készül. Ha például van benne lengyel partner, máris ötvenmilliós piacról beszélünk, ha pedig Közép-Európát tekintjük felvevőpiacnak, azt a kört, amely a baltikumi államoktól a volt jugoszláv országokig terjed, százmilliónál több potenciális nézővel számolhatunk. Bevételünk is lesz, és mivel az NFI nonprofit szervezet, a befolyt összeget újabb mozgóképek előállítására használhatjuk.

– Mindeközben a népszerűségünk is nő…

– Született néhány lengyel–magyar és cseh–magyar produkció a szocializmusban, ezeket a lengyelek és a csehek azóta is emlegetik. De az osztrákok, az olaszok és a szerbek is nyitottak az együttműködésre. Mindenki lát benne lehetőséget. Azon vagyunk, hogy ezek ne eseti koprodukciók legyenek, hanem rendszerszintűek. Olyan visegrádi négyes forrást szeretnénk megteremteni, hogy amennyiben felmerülnek ötletek, az egyes országok által nyújtott támogatások mellett létezzen olyan alap is, amelyből ezeket finanszírozni lehet. Hiszek ebben a térségben, mivel közös a kultúránk, az örökségünk, a történelmünk. Ha például történelmi filmben gondolkodunk, nagyon könnyű kapcsolatot találnunk a lengyelekkel, az osztrákokkal, de még az oroszokkal is. Értjük egymást, hiszen az őseink közösen élték meg a sok esetben sorsfordító eseményeket, időszakokat. Sőt értjük egymás humorát is. A csehek értik Karinthyt, mi értjük Hrabalt.

– A filmes szakmai képzést épp most alakítják át a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Melyek a reform elsődleges szempontjai?

– Az egyetem új vezetésével azon dolgozunk, hogy szinkronba hozzuk a szakma elvárásait az egyetem kínálatával. Sokkal élőbb kapcsolatot kívánunk teremteni, bevonni az egyetemet az NFI munkáiba. Olyan gyakornoki rendszert szeretnénk kiépíteni, amelyben a hallgatók valós produkciókban szerezhetik meg a tudást. Míg az alapképzésben a gyakorlati ismeretek átadása, megszerzése lenne a cél, a művészképzés eltolódna a mesterképzés éveire. A mai mozgóképkészítésnek elképesztő technikai elvárásai vannak, ezekkel is fontos tisztában lenni. Erősebben fogunk koncentrálni arra is, hogy beépüljön a fiatal alkotók gondolkodásába, mennyire lényeges, hogy filmjeikkel minél több nézőt érjenek el, és hogy ebben mennyire nagy szerepe van a forgalmazásnak. Sajnos korábban, főként az 1980-as években sokan azt hangoztatták, hogy a nézői elvárás nem elsődleges. Ahol ez a szempont kevésbé érvényesült, mint a lengyeleknél, cseheknél, a mai napig sokkal többen néznek nemzeti produkciókat. Nekünk viszont vissza kell vezetnünk a magyar nézőket a magyar filmekhez. Ezt a törekvést az egyetemi oktatásban is érdemes fő szempontként kezelni. Emellett be kellene kapcsolódnunk egy rendkívül dinamikus európai forgalmazási rendszerbe, amely még nem létezik. A legnagyobb potenciált abban látom, ha itt, Közép-­Európában találunk újra egymásra.