A megmentő minlej

A szamojéd népeknek eddig nem volt eposzuk. Pusztay János azonban gondolt egy merészet, és kísérletet tett a megalkotására. 

Ha a finnek nemzeti eposzát kellene megnevezni, olvasóink többsége habozás nélkül rávágná: a Kalevala az! Ám annak hallatára, hogy a szamojéd népeknek is megvan a maguk eposza, még a témában járatos szakemberek és kutatók is felvonnák a szemöldöküket, és okkal: a szamojédok esetében eposzról nem, csupán hősi énekekről lehet beszélni. Eddig legalábbis így volt.

Pusztay János nyelvész, egyetemi tanár, az uráli nyelvek és népek kutatója ugyanis tovább haladt az ösvényen, amelyet eddig járt: két balti eposz (a szetu Pekó, valamint a lett Medveölő) lefordítása után kísérletet tett az eddig hiányzó szamojéd eposz megalkotására.

A munkához felhasznált történeteket zömmel a Tundraföldi öreg – Szamojéd mesék című, 1975-ben megjelent válogatáskötetből merítette. A forrásokat igyekezett úgy összeválogatni, hogy valamennyi szamojéd nép – nyenyecek, enyecek, nganaszánok és szölkupok – folklórjából felvillantsanak néhány motívumot, így a végeredmény bepillantást engedjen a sarkvidéki népek világlátásába és mitológiájába.

A szomatu egy tundrai nyenyec törzs neve, az eposzi kísérlet során tehát ez változott a főszereplő tulajdonnevévé. Formai megoldások tekintetében pedig a Kalevala szolgált sorvezetőül: a szamojéd eposz ugyanúgy nyolc-kilenc szótagos, rímtelen sorokból áll, mint finn „előzménye”, és a szerző sűrűn alkalmazza a finn alkotás mellett a Bibliából is ismert paralelizmust, vagyis gondolatpárhuzamot.

A járvány első két hulláma alatt papírra vetett műeposz a világ teremtésének történetével kezdődik, hogy aztán megismerjünk egy csecsemőt, akire kitépett fűből emelt boglyában talál rá egy öreganyó, így magához veszi, és elnevezi Füvecskének. Az égből a földre érkező, különös jövevény, Dia azonban felfedi a gyerek előtt, hogy távolról sem árva: két isten, Égfia és Földlánya nászából született.

Nevelőanyjától ezek után új nevet kap – Szomatu –, és a vénség feltárja előtte: sorsa, hogy egy napon maga is istenné legyen!

Az eposz innentől kezdve a címszereplő megpróbáltatásait s küzdelmeit követi nyomon egy olyan világban, melyben a roppant távolságokat rénszarvas vonta szánokkal küzdik le, a vagyont a birtokolt nyájak és sátrak számával mérik, és amelyben egy éles kés vagy egy ritka állat bundája olykor még az emberéletnél is értékesebb. Egy olyan világban, melyben a keménykezűségnek legalább akkora szerep jut, mint az irgalmasságnak; egy olyan világban, melyben viharszellemek és démonok leselkednek az óvatlanokra, s a minlej, a mitikus madár nemcsak megmentheti az utazót, de el is veszejtheti: súlyos vasszárnyainak csapásai nyomán támad a hóvihar…

Szomatu megpróbáltatásainak követése közben rácsodálkozhatunk a nyenyecek képes beszédének egy-egy fordulatára („a tűzhely vasához ütődött a lába” kifejezés például azt jelenti, hogy az illető meghalt); megismerhetjük e tundrai nép legfontosabb gesztusait (a vendég nyers hússal kínálása a tisztelet és megbecsülés jele) s néhány szokását (a gazdát a tulajdonát képező állat néhány szembeötlő vonása, jellemzője után nevezik el).

Persze nem árt felkészülni arra, hogy az énekek (fejezetek) sorrendje nem következetes: a harmadikban szereplő Szomatu mintha idősebb lenne a negyedik énekben elénk lépő, gyerekből fiatalemberré serdülő alaknál, sőt a harmadik ének úgy, ahogy van, erősen kilóg a cselekményből. Az a bizonyos balladai homály pedig némely mozzanatok esetében sűrűbb a kelleténél.

„Tudom, hogy eljárásom önkényes. […] Egy kísérletről van szó, amelynek elvégzése sok örömet szerzett nekem”, jegyzi meg a szerző, és ehhez csak annyit lehet hozzáfűzni: azon olvasók, akik kedvelik a kalandos történeteket – származzanak a folklórból, vagy legyenek a fantasy műfaj részei –, szintén örömüket lelhetik e kötetben.

(Pusztay János: Szomatu – Szamojéd eposz. Nap Kiadó, 2021, 133 oldal. Ára: 2188 forint)