Minden reggel az egyik, több mint száz éve létező deonari hulladékhegyhez indul Farha Shaikh, és várja a szemeteskocsik megérkezését. A 19 éves nőnek, mióta az eszét tudja, ez a jelenleg 18 emeletnyi, nagyjából 36,5 méter magas szeméthegy jelentette a megélhetését. A mindenféle szemétből általában műanyag palackokat, üvegeket és drótokat szed össze, hogy eladja azokat a város virágzó hulladékpiacain. De leginkább a törött mobiltelefonokra figyel.
Farha – a brit BBC írt róla – általában néhány hetente talál egy „halottnak” tűnő mobiltelefont. Kijavítja, majd az ingyen jött informatikának köszönhetően estéit filmnézéssel, videójátékokkal, SMS-ezéssel és a barátok hívásával tölti. Amikor napok, esetleg hetek múlva a telefon végleg leáll, Farha kapcsolata a külső világgal megint megszakad. Gyűjti tovább a város maradványait, hogy tovább értékesítse azokat – és közben keres egy másik javítható mobilt.
A fiatal lánynak az SMS-ezés élményén túl akár aranyélete lehetne. Szó szerint.
Ugyancsak a BBC írta meg, s tette közzé az MTI, hogy a kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát. A Világgazdasági Fórum 2019-es jelentése alapján a világ elektronikus hulladékának értéke 62,5 milliárd dollár, több, mint számos ország GDP-je. – Egy tonna leselejtezett mobiltelefonban több az arany, mint egy tonna aranyércben – mondta a brit portálnak Rüdiger Kühr, az ENSZ fenntarthatósági programjának igazgatója. A mobiltelefonokon kívül – többek között – hűtőszekrények, vízforralók, tévék, elektronikus játékok és sporteszközök alkotják az elektronikai hulladékot, amelynek mennyisége évente kétmillió tonnával nő a világon. A becslések szerint kevesebb mint húsz százalékát gyűjtik össze és hasznosítják újra.
Ami hihetetlen pocsékolás, hiszen az arany mellett sok értékes és ritka anyag rejtőzik a leselejtezett elektromos eszközökben, melyekre több iparágban is szükség van.
A mobiltelefonokban lévő gallium orvosi hőmérőkben, napelemekben, távcsövekben alkalmazható, az arzén tűzijátékhoz és favédő anyagok előállításához kell, az ezüstöt tükrök, napra sötétedő, úgynevezett reaktív lencsék, érintőképernyőkhöz való antibakteriális textilek és kesztyűk előállításához használják. Az indiumra tranzisztorokhoz, mikrocsipekhez, a Forma–1-es autók golyóscsapágyainak bevonatához van szükség.
Arra nincs adat, hogy mennyi az elektronikai hulladék a több mint 16 millió tonnára saccolt deonari szeméthegyekben, amelyek India legnagyobb és legrégebbi ilyen jellegű képződményei. A hegyek részben a tengerben végződnek, de több nyomornegyed is épült a szemétdombokra, illetve mellé. Annak ellenére élnek ott emberek, hogy a bomló hulladék káros gázokat, például metánt, hidrogén-szulfidot és szén-monoxidot bocsát ki. 2016-ban hónapokon át égett a szemét, hatalmas füsttel takarta be a nagyvárost. Egy 2011-es tanulmány szerint a hulladéklerakókban keletkezett szeméttüzekből származó részecskék adják a városi légszennyezés 11 százalékát. Mumbaiban 26 éve folyik bírósági eljárás Deonar bezárásáért, de a hulladéklerakás folytatódik. (Egy 2020-as tanulmány 3159 ehhez hasonló szeméthegyről szólt az országban, amelyek összesen nyolcszázmillió tonna szemetet tartalmaznak.)
India hulladékhegyei régóta bosszantják a tisztviselőket és a politikusokat.
Október elsején Narendra Modi miniszterelnök közel 13 milliárd dolláros nemzeti tisztasági program elindítását jelentette be. Ennek elemeként számos hulladékfeldolgozó épül, amelyek fokozatosan felváltanák a szabadtéri szeméttelepeket, mint amilyen a deonari. A szakértők azonban borúlátók. Azt mondják, a terv kisebb városokban működhet, de nehezen számolhatók fel a metropoliszok gigantikus szeméthegyei.
– A politikusok elismerik, hogy ez probléma, de közben mintha elfogadnák, ha nagyvárosokban akarunk élni, mint például Mumbai vagy Delhi, ezek a szeméthegyek vele járnak – mondta a brit hírügynökségnek Dharmesh Shah, a Global Alliance for Incinerator Alternatives (Globális Szövetség a Hulladékégetés Alternatíváiért) nevű szervezet helyi koordinátora. Ez a szervezet a hulladék csökkentését szorgalmazó csoportok koalíciója.
Az indiai állam 2000 óta kéri szemetük feldolgozását az önkormányzatoktól, de a legtöbb érintett csak részleges sikerről számol be, például azért, mert nincs elegendő hulladékkezelő.
Mumbai, India kereskedelmi és szórakoztató-fővárosa, mintegy húszmillió ember otthona, csak egy ilyen üzemmel rendelkezik. Most terveznek egy hulladékégetőt – éppen Deonarban. Modi miniszterelnök zöld munkahelyeket vár a programtól, de ez aggasztja a hulladékgyűjtőket, akik egész életükben ezt a munkát végezték. A 2016-os tűzvész után egyébként is sokkal nehezebbé vált számukra a hulladékhegyek elérése. Az önkormányzat biztonsági őrökkel védi a területet, hogy a hulladékgyűjtők ne menjenek be és ne gyújtsanak tüzet. Akiknek mégis sikerül besurranniuk, azokat megverik, őrizetbe veszik. Néhányan megvesztegetik az őröket – naponta legalább ötven rúpiát kérnek az elnéző biztonságiak a bejutásért fejében –, vagy az őrjáratok érkezése előtt lelépnek a gyűjtött értékkel.
A szigorúbb ellenőrzés mellett a gyűjtőket más is sújtja: a város lassan beindítja a szemét szelektálását, ennek következtében csökken a hegyeket növelő szemét mennyisége. Farhának talán emiatt nincs hónapok óta telefonja. – Ha nem a betegség, akkor az éhség öl meg – mondja a fiatal nő, aki nehezen képzeli el, hogy másként is élhetne.
Borítókép: Deonar szeméttelepe nyomornegyeddel határos. Az élet velejárója? (Fotó: Getty Images)
