Szendvics államtitokkal

A mérnöki képzésen aligha tanították, hogyan kell Virginia-osztályú tengeralattjárók műszaki dokumentációját memóriakártyán kicsempészni.

Jonathan Pollard egykori amerikai hírszerzési elemző harminc évet ült börtönben, mert Izraelt szolgálta. Tavaly év végén telepedhetett le a zsidó államban. A Toebbe házaspár is külföldre akart szökni az FBI információi szerint, és a feleségnek legalábbis nem voltak morális fenntartásai. 

„Nincs gondom az egésszel. Nem érzek hűséget absztrakciókhoz” – írta egy kódolt üzenetben a férjének, amikor az felvetette: „Erkölcsileg ez nem védhető. Meggyőzzük magunkat, hogy rendben van, de valójában nincs.” Tevékenységük főleg Donald Trump fehér házi éveire esett, és arra az esetre különösen a külföldet vették célba, ha a republikánus elnököt egy éve újraválasztották volna.

A periratokba beleolvasva az is kiderül, a pár jól ismerte a szükséges konspirációs technikákat, a ProtonMail szolgáltatás révén tudott üzenetet kódolni, és volt fogalma róla, hogyan kell –fényképezőgéppel a nyakukban – belesimulni az arra járó kirándulók tömegébe az amerikai kémfilmekből dead drop néven ismerős titkos „postaládánál”. De Jonathan Toebbe – a levelezésben „Alice” – érezhetően aggódott e dead dropok miatt.

 „Remélem, nem veszi ezt nyílt ­bírálatnak. Biztos vagyok benne, hogy egy profinak ez meg sem kottyanna, én azonban ­fájdalmasan a tudatában vagyok, hogy nem kaptam a megfigyeléssel és az elvegyüléssel kapcsolatos képzést” – írta „külföldi kapcsolatának”.

Mindenesetre a mérnöki képzésen aligha tanították, hogyan kell Virginia-osztályú tengeralattjárók műszaki dokumentációját memóriakártyán kicsempészni egy szupertitkos fejlesztőközpontból 

– egyelőre az FBI sem tudja, hogyan sikerült ez az egyébként a legmagasabb szintű átvilágítással rendelkező és 2012 óta az államnak dolgozó férfinak. Aki aztán a kártyát mogyoróvajkrémes szendvicsbe vagy rágógumiba csomagolva juttatta el azoknak, akiket a megbízóinak vélt.

A szomszédok előtt főleg a nő személye rejtélyes az elég rátartinak megismert házaspárból. Diana Toebbe a közösségi médiában is aktív helyi pedagógus volt, aki a közeli iskola előkészítő részlegében dolgozott. „Az online személyi­sége nagyon eltért attól, mint amilyen a valóságban volt” – fogalmazott egy ismerőse. 

Ez a jóra­valónak látszó kertvárosi típus egyáltalán nem ismeretlen az amerikai kémkedés és hazaárulás történetében. Robert Hanssen – aki már húsz éve ül a Szovjetuniónak, majd Oroszországnak való kémkedésért, és soha nem fog szabadulni – joviális, hatgyermekes FBI-ügynökként minden reggel fél hétkor katolikus misén kezdte a ­napot. Kettős ügynöki tevékenysége mellett ­bizarr ­kapcsolatot ápolt egy sztriptíztáncos­nővel, aki szépen nyelte a KGB-től kapott dollárkötegeket.

A saját feleségével való együttléteit pedig kamerán közvetítette az érdeklődőknek.

Hanssen – aki vádalkut kötött, elkerülve, hogy halálbüntetést kérjenek rá – nagyon hasonló pályát futott be, mint a szintén a szovjeteknek kémkedő és tőlük dollárszázezreket bezsebelő Aldrich „Rick” Ames. Utóbbi is évtizedek óta ül, és soha nem látja majd szabad emberként a napot. De teljesen más karakter, mint Hanssen. Az iszákos, nőcsábász férfi kalandos életet élt CIA-rezidensként. De hanyag ügynökként tartották számon (egyszer például titkos anyagot felejtett a New York-i metrón), a dollároknak pedig még más függőségeinél is kevésbé tudott ellenállni.

 – A pénz motivált – mondta meg nyíltan a The New York Times riporterének, aki elítélése évében, 1994-ben készített vele interjút. Persze Hanssennek és Amesnek is a szakmája volt a „megfigyelés” és az „elvegyülés”.

Amerika történelmét – ahogyan más országokét is – nemcsak írják, de folyamatosan újraírják. Nemrég jelent meg Anne Sebba tollából az első életrajz Ethel Rosenbergről, a Szovjetunió javára való kémkedésért 1953-ban kivégzett amerikai házaspár nőtagjáról. A szerző nem kérdőjelezi meg a kommunista nő bűnösségét, de a halálos ítéletet – amelyet a hidegháború legkeményebb évei is kikényszerítettek – Ethel Rosenberg öccse, David Greenglass árulásának, valamint a pert kísérő nőgyűlöletnek és antiszemitizmusnak tulajdonítja. 

A Rosenberg gyerekek – Michael és Robert, akiket a kivégzés után Meeropol vezetéknéven fogadtak örökbe – a mai napig szüleik méltányos megítéléséért, anyjuk esetében a posztumusz rehabilitálásáért kampányolnak. A Toebbe házaspár most még kamasz gyerekeit rokonok vették gondozásba. Rájuk szintén emberpróbáló évek várnak a későbbiekben.

Borítókép: Pexels