Ha az N28-ba megyünk, nyilván össze fogunk futni MZ/X-szel is – töprengett magában Rezeda Kázmér az N28 felé menet, aztán ezt elmondta gyönyörűséges feleségének is, ám arról hallgatott, hogy egyszerűen képtelen kitalálni, miért hívják ezt a helyet N28-nak.
– Megérkeztünk, Rezeda úr! – mondta aztán a taxis. Majd Rezeda úr felesége kiszállt, Kázmér pedig fizetett. Ezalatt a taxis hozzátette:
– Azért adhattak volna jobb nevet is a helynek. Nagymező utca 28. a címe, erre elnevezik N28-nak. Röhej…
Rezeda Kázmér köszönte, kiszállt, belekarolt a feleségébe, s mielőtt beléptek volna az ajtón, még kijelentette a mindent is tudók enyhe gőgjével: – Na fiam, azért adhattak volna jobb nevet ennek a helynek. Itt van a Nagymező utca 28. szám alatt, erre elnevezik N28-nak. Tiszta röhej…
– A taxis mondta? Mert egy perce még fogalmad sem volt róla, miért ez a neve… – válaszolta az asszony, de Rezeda Kázmérnak szerencsére erre már nem kellett semmit felelnie, mert beléptek a titokzatos N28-ba. Rezeda Kázmérnak pedig két dolog jutott eszébe, látva felesége boszorkányságát, amellyel mindent kitalál szavak nélkül is.
Egyfelől eszébe jutott a régi vicc, miszerint a székely felesége egyszer elutazik egy hétre. Aznap, mikor hazajön, este ágyaz a hálószobában, tesz-vesz, rendezkedik, s egyszer csak előhúz az ágyból egy vadidegen női bugyit. Rohan ki az urához, két ujjal lóbálva a bűnjelet:
– Mózes! Ez meg itt micsoda? – Mire az ura sírós hangon, kezeit tördelve így szól: – Drágám… te olyan okos vagy… légy szíves, találj ki valamit…
Másrészt pedig arra gondolt Rezeda Kázmér, hogy ha már az asszony így felmérgesítette, akkor ma este bele fog kötni az élő fába is, ma az N28-ban semmi sem lesz jó, ha már egyszer ilyen hülye nevet adtak ennek a helynek.
Odabent az étteremben már együtt volt a társaság. Ott volt Konczolffy Jonatán, a tökfőzelék Paganinije, ott Alsó- és Felső-Mácsfalvi Mácsfalvi Oborzil, aki továbbra sem jött rá, miért kell kétszer is elmondania a Mácsfalvit bemutatkozáskor, de már úgy volt vele, hogy talán mindegy is.
S persze ott volt a sótlan és humortalan Mácsfalviné is, született Barbakáni Barbara, továbbá Alsómezővárosi-Vásárhelyi Bonifáci Stefán, a vendéglátás koronázatlan királya, valamint Barta Karcsi, a híres tokaji borász, aki mindenben, de különösen a hárslevelű terén alkotott nagyot s maradandót.
Rezeda Kázmér ekkor még nem gondolta, hogy aznap esti elhatározását sem sikerül majd betartania. Csak akkor kezdett gyanakodni, amikor a kedves, udvarias és feltűnően türelmes pincér kihozta az első előételeket. (Amúgy ehhez a társasághoz végtelen türelemre van szükség, valóban…) Szóval kijöttek azok az étkek, azok a pintxók, vagyis falatkák.
Na most, emberek… akkor sorolom: olívabogyó-válogatás – gordal, nocellara, kalamata; N28 pintxo – vagyis iberico érlelt mangalicasonka, grillezett kacsamáj, rák, balsamico igp; „Gilda” olívamininyárs, ajókával és kápiával; füstölt kápia, padlizsán, ajóka, mindez tradicionális katalán „coca” kenyérrel;
iberico érlelt mangalicasonka erdeigomba-raguval és pirított bagettel; iberico bellota chorizo – mindez balsamicóval, hagymalekvárral, brie-vel, mandulával és coca kenyérrel; grillezett padron paprika Maldon sóval; mallorcai tapenade à la Ca’s puers; libarilette tárkonyos kovászos uborkával és pirított kovászos kenyérrel;
kovászolt ördögszekérgomba; luxus Angus steak pintxo szarvasgombaolajjal és római salátával; N28 mediterrán ízelítő, amely áll articsókából, szárított paradicsomból, capriból, ajókából és olívából.
És akkor egyelőre még csak a falatkáknál tartunk, s igaz, ami igaz, Rezeda Kázmér úgy teleette magát ezekkel a pintxókkal, hogy mozdulni is alig bírt, bár, tegyük hozzá, túl nagy kedve sem volt az izgéshez-mozgáshoz.
Éppen csak pörgette poharában Barta Karcsi Egy kis furmintját, a frisset, a 2020-ast, és azon töprengett, hogy akkor most végül is, de tényleg, mi a fenéért kell meghalni…
Azután meg azon, hogy ha már egyszer meg kell halni, akkor feltétlenül intézkedni szükséges, miszerint a mennyországban naponta legyen mindenféle pintxo, innen, az N28-ból, csak az nem volt még teljesen világos, hogy ki lesz a futár, aki hozza, mert a dolgok mai állása szerint ebben a munkakörben akkor elég nagy lesz a fluktuáció, avagy sikerül találni egy Protesilaost, akit majd Laodameia naponta visszakönyörög a túlvilágról.
– Lássuk be, ez elég valószínűtlen… – osztotta meg ebbéli aggályát Rezeda Kázmér a társasággal, akik azt hitték, kissé túl sokat ivott már. Ami nagyjából fedte a valóságot, ugyanis előkerült Barta Karcsi Öreg Király dűlő hárslevelűjéből egy palack, méghozzá 2019-es, amitől Rezeda Kázmér mindig elgyöngült egy kissé.
S gyöngülésében, szinte öntudatlanul, éppen úgy, ahogy Frőhlich tanár úr feleltetni kezd Karinthynál, rendelt magának egy kacsamájpástétomot pirított brióssal és fügével, s elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában…
S azután szarvasgulyást is rendelt Rezeda Kázmér, aztán beleevett Mácsfalvi Oborzil mangalicasteakjébe, felesége beregi csirkeszuprémjébe (hozzá petrezselyem s bulgurrizottó), s falt még égetett baszk túrótortát (mellé piros erdei gyümölcs), valamint kevéske csokoládécrémaux-t (hozzá passiógyümölcs, mangó, vanília s csili dukál), de mindezt csak azért ette végig Rezeda Kázmér, hogy bele tudjon kötni végre valamibe.
De nem tudott.
Úgyhogy inkább ivott még kevés 10. szüret furmintot 2015-ből, majd Barta Karcsi előállt egy palack aszúval, amelyen nem volt címke, viszont 1956-os aszú volt az, s a nyakán egy papíron ez állt: 2/1/2 sok alj, 47 vonás.
S Barta Karcsi mesélt valamit arról az aszúról, de Rezeda Kázmér nem hallotta, mert azon merengett, mi lehet azokkal a magyarokkal, akik 1956-ban ezt a bort palackba zárták.
– Nagyon kellene egy Laodameia, aki a jó embereket sorra visszakönyörgi a túlvilágról, hogy csak egyszer elbeszélgethessek mindegyikkel – mondta még Rezeda Kázmér, hozzátéve, hogy például Krúdy Gyulát azért elhozná ide, az N28-ba, hogy nyugodjon meg, vannak még azért helyek, s azért is, hogy adjon már valami rendes nevet ennek az egységnek, ha már egyszer ennyire tökéletes itt minden, a fene egye meg…
Borítókép: Szerényi Gábor rajza
