Érdekes, Márton nem nősült meg, pedig rajzottak a leányzók körülötte. Szeretetben, békességben éltünk, bár a nácik hatalomra kerülése szinte mindenkit aggodalommal töltött el. Egyedül Márton beszélt arról, hogy ez nemzetközi konstellációban még jól jöhet nekünk.
És akkor beütött az az átkozott 1938. esztendő. Először kijött a törvény, álságosan úgy mondták, hogy a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról. Valójában az első zsidótörvény volt, mely kimondta, hogy a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató cégeknél húsz százalék lehet a zsidók maximális aránya. Szeretett apósom, Ármin bácsi erre kijelentette, hogy kész, legjobb lesz, ha csomagolunk, és kitelepülünk Amerikába, mert ez csak a kezdet. Apám vitatkozott vele: ugyan Ármin, nem eszik olyan forrón a kását. Csak nem fogod föladni a praxist, amit három generáció óta építetek?
Harmincnyolc novemberében aztán megszületett az első bécsi döntés. Visszakaptuk a Felvidék déli, magyarlakta sávját. Márton díszmagyart öltött, vacsorát adott, ahova mi is hivatalosak voltunk, és kijelentette: ott a helye. Amint visszaáll a magyar közigazgatás, hivatalt vállal Kassán.
Ármin bácsinak lett igaza, a helyzet egyre tarthatatlanabb lett. Családunkba beköltözött a félelem és a feszültség, ami egy napon kirobbant. Márton azt találta mondani, hogy ha rettegünk, mikor örülnünk kellene, akkor Samu családja nem is igaz magyar, legjobb lesz, ha valóban elmegyünk innen. Kívül tágasabb. El se köszönt, úgy ment át Kassára táblabírónak.
Nem cifrázom. Apósomék kitelepültek, Samu maradt. Elvitték munkaszolgálatra, ahol eltűnt. Eltemetni sem tudtuk tisztességgel. Márton kint rekedt a háború idején a Felvidéken, csak a lakosságcserével került vissza. Özvegységemben vigasztalt, gyámolított. Egy idő után, még mielőtt Rákosiék hatalomra kerültek volna, egybekeltünk. Egy hónapra rá előkerült Samu. Orosz fogságban volt, nem írhatott. A két férfi egy napon ökölre ment. Azt hittem, megölik egymást. Mit tehettem? Fogtam a kisfiamat, elköltöztünk ebből a pokolból. Harasztiban húztuk meg magunkat. Ott élek azóta is. Annyit tudok, hogy Samu kiköltözött Amerikába, Mártont pedig lefogták, börtönbe zárták, többet nem láttam egyiküket sem. Nem maradt más utánuk, mint ez a fénykép, huszonötből. Békésen róttuk a köröket a Duna jegén.
Borítókép: Szabadidő, téli sportolás. 1925 (Fotó: Fortepan)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!