Kiskorunktól együtt időztünk, családjainknak Dunaharasztiban volt nyaralója. Amint megérkeztem Harasztiba, biztosra vehettem, hogy a két hóhányó egy órán belül előkerül. Mama szerint mindkét fiú kamaszkorától szerelmes volt belém, Apánk mégis nyugodtan elengedett velük. Jó családból valók, no meg egymást figyeli a két mamlasz, így aztán nem eshet bántódásom. A társaságban megszokták, hogy Márton és Samu mindenhová elkísér, nekem nem kell gardedám. Melyik tetszett jobban? Talán Márton a komolyságával, a meleg barna szemeivel. De nem. Inkább Samu a kedves mosolyával, bohókás természetével. Jó volt velük, irigyeltek érte a lányok.
Márton apjának bőrcserző üzeme volt Újpesten, Pasaréten laktak, kőhajításnyira tőlünk. Samu családja pedig jól menő ügyvédi irodát vitt a belvárosban. Budán éltek ők is, így aztán nem esett nehezünkre, hogy ha vége lett a nyárnak, továbbra is átjárjunk egymáshoz.
Márton a piaristáknál érettségizett, lelkes tagja lett a leventemozgalomnak. Azt mondta, testedző kör, ott nem politizálnak. Nekem inkább katonásdinak tűnt, ha találkoztak, „Szebb jövőt!” köszöntéssel üdvözölték egymást. Márton előadást tartott nekünk a trianoni diktátum tarthatatlanságáról, hogy vissza kell foglalni az elcsatolt nemzetrészeket, akár az életünk árán is. Samuval csöndben hallgattuk, bár az igazához nem fért kétség, furcsa volt a sok lózung, a bokacsattogtatás.
Őszintén szólva számítottam rá, hogy Márton egy szép napon apám elé áll, és megkéri a kezem. Egy idő óta másként nézett rám, két alkalommal még ügyetlen csókot is váltottunk. Ám csak nem nyilatkozott. Ezért aztán meglepett, mikor Samu egyik este hazakísért, és kijelentette, hogy ha nem utasítom el, komolyak a szándékai. Mit mondtam volna? Hisz már kamaszként se tudtam választani közülük. Harmincban esküdtünk, Samu Mártont kérte fel tanúnak. Ez olyan természetesnek tűnt, minthogy Tamás fiunk keresztapja sem lehetett más, mint Márton. Tiszteletbeli keresztapa, merthogy Samuék zsidók voltak. Tudtuk ezt róluk, de a mi felvilágosult polgári családunkban nem volt szempont. Apánk gyakran mondogatta: nem az számí, hogy honnan jön, hanem hogy hova tart. És a tisztesség, a becsület mindenekfelett.
