Istenháza

Ludwig Emil Rejtőzködő Magyarország című emblematikus rovatát másfél évtizeden át követhették hétről hétre a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának olvasói.

Valóban, a XIX. században a Deák família kriptájául szolgáló kis kápolna eredetileg Kehida köz­ség Árpád-kori plébániatemploma volt. A kis Zala-völgyi falu neve elsőként 1232-ben fordul elő: a Zala vármegye oklevéltárában őrzött irat szerint ekkor „in ponte Ketud inxta fluvium Zala”, azaz Ketőd – a második fiú – birtokán vezetett át híd a Zala folyón. 1322-ben: Kedhyda, ekkor már rég megvolt a XIII. század közepén épült, a mai falun kívül, a régi szőlőhegy oldalában álló kis egyhajós, torony nélküli temploma.

Téglalap alaprajzú hajójához félköríves szentély csatlakozik, rajta kicsiny, tölcsérbélletes ablakkal. A hajó déli falán látható román kori kapuzatot és további két kis ablakot az 1974-es régészeti kutatás során tárták föl, szintén ekkor került felszínre a homlokzaton végigfutó háromsoros, farkasfogdíszes téglafríz, valamint a padlástérbe nyugat felől nyíló tölcsérablak és a keleti végfal körablaka.

Kehidának a középkorban másik temploma is épült. A Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelt, gótikus eredetű, barokk stílusban átalakított épület ma is áll a falu közepén. A kis kápolna a XVIII. század eleje óta a Deák família temetkezőhelyéül szolgált, 1719-ben renoválták, 1800 körül készült kis barokk oltára. Ide temetkezett Deák Ferenc apja, Antal is.

A ma 750 lakosú községben lévő kúriát – középkori vár helyén – a Hertelendy-család építtette 1740 körül. Az anyai ágon Hertelendy dédunoka Deák Ferenc kisebb-nagyobb megszakításokkal fél évszázadon át lakott benne 1804 és 1854 között. Ekkor a Széchenyi-, majd a Károlyi-família tulajdonába került a kastély, végül az államkincstár vette kezelésbe 1925-től. Mellette mezőgazdasági szakiskola létesült, a kúriát sokáig lakásként, községi könyvtárként használták. 

Az idei millenniumi év alkalmából hozták helyre.
Az előtte álló, Zala György által készített remek Deák-mellszobor és a műemlék kápolna emlékeztet a nagy államférfi születésének (1803. október 17.) közeli évfordulójára.
(2001. október 13.)

*

A késmárki Szent Kereszt-templom

Krisztus halálára és feltámadására emlékezik e héten a keresztény világ. A katolikusok szent ereklyeként tisztelik Jézus kínszenvedésének eszközét, az egyház külön megünnepli a keresztfa megtalálásának és felmagasztalásának emléknapját (május 3-án, illetve szeptember 14-én). A szent kereszt igazi ünnepe azonban a húsvéthoz kapcsolódik.

„A kereszt a keresztény ókor és középkor jámborságában és művészetében győzelmi jel, az üdvösség fája, amelyen Krisztus királlyá dicsőült – írja Bálint Sándor. – A keresztes háborúk Szentföld-élménye nyomán, főleg franciskánus értelmezésben, inkább az Istenemberre emlékeztet.” 

A kálvária ábrázolása a romanika évszázadaiban bontakozik ki, s az érett gótika korában éri el a csúcsát. A szepességi Késmárk Szent Kereszt-templomának 1500-ban készült, faragott-festett kálváriaoltára a német, cseh, magyar kultúrkörben virágzó szárnyasoltár-művészet egyik legszebb alkotása.

A Tátra keleti lábánál, 625 méter magasságban fekvő Késmárk városka elődje egy, az 1100-as évek közepén szászok alapította irtványtelep volt – a znióváraljai bencés szerzetesek birtoka –, amelyet a tatárjárás után IV. Béla ruházott fel vásártartási joggal. A híres Thököly várkastélyának területén a hagyomány szerint 1190-ben apácakolostor állott, a megbízhatóbb történeti adatok azonban a jeruzsálemi johannita lovagok rendházáról szólnak. 

Néhány éve Árpád-kori templom alapfalait tárták fel a várudvaron. 1348-ban villa Caseoforum – Sajtpiac – néven szerepel a Poprád folyócska partján lévő település, régi német neve, a Käsemarkt ugyanezt jelenti.

A késmárki középkori szentély (Fotó: Fortepan/Gyöngyi)

Késmárk plébániatemploma az Anjou királyok uralkodása idején nagyot nőtt város tágas főterén található. Szent Kereszt titulusa kapcsolatba hozható a szentföldi keresztes lovagok jelenlétével, akik a Krakkó, illetve Szilézia felé vezető Poprád menti út forgalmát ellenőrizték. Az 1200-as évek második felében bizonyosan olyasféle egyhajós, nyugati tornyos, román stílusú épület volt, amelyből jó másfél tucatnyi látható ma is a város tíz–tizenöt kilométeres körzetében. 

XIV. századi, kora gótikus formában történt átépítése és bővítése után 1444 és 1498 között került sor a templom nagyszabású, határozott terv alapján történt átalakítására, amelynek eredménye lett a remek arányú, háromhajós, úgynevezett álbazilika. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a mellékhajók magassága megegyezik a kétszeres szélességű főhajóéval, a fény tehát az oldalfalak tágas ablaknyílásain keresztül hatol a középtérbe. 

A csarnok karcsú pillérei sűrű hálóboltozatot tartanak, a főhajóval azonos szélességű szentélyt szintén bordás, záróköves, négyszakaszos csillagboltozat fedi. Az épület legszebb részlete a déli oldal díszes főkapuja 1498-ból. Északon csúcsíves kápolnasor és a sekrestye látható, a nyugati oldalon lévő harangtornyot azonban már jellegzetes felső-magyarországi stílusú pártázatos sisak koronázza. Felirata szerint 1536-ban készült el. 

A közeli Igló Wagner-féle műhelyében öntött gótikus bronzharang és a szentélyben lévő keresztelőkút az 1400-as évek második feléből származik. A szentélyben látható az említett kálvária-főoltár, amelynek oltárszárnyait ilyenkor, a húsvétot megelőző nagyhéten szekrényajtók módjára becsukják.

A gyakori tüzek miatt a XVI. században a szepességi templomoktól kissé távolabb álló harangtornyokat építettek. A késmárki Materer Ulrich által készített, reneszánsz pártázatú ­építmény befejeztének dátuma 1586, a vakolatdíszekkel 1591-re végzett a H. B. monogra­mú mester. (2006. április 15.)