időjárás 1°C Balázs 2023. február 3.
logo

„A magyar bolsevizmus kemény, gyötrelmes és álnok napjai”

Regényi Huba
2022.10.27. 10:00
„A magyar bolsevizmus kemény, gyötrelmes és álnok napjai”

Az 1918 novemberében aláírt padovai fegyverszünetet követően – amely lezárta az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús szereplését – a győztes olasz fél indokoltnak látta, hogy katonai bizottságot küldjön Budapestre. E testület 1919 májusában érkezett a magyar fővárosba a negyvenes éveinek elején járó Guido Romanelli vezetésével.

Az alezredes hamar átlátta, hogy megbízatása nem pusztán katonai, de diplomáciai és humanitárius feladatok ellátására is szólítja, ezért olyan ügyekben is fellépett, amelyek – egyesek szerint – nem tartoztak (volna) a szigorúan vett feladatkörébe. Eredményesen tiltakozott például a Tanácsköztársaság megdöntését célzó – 1919. június 24-én kirobbant, s június 25-re már le is vert – felkelésben részt vevők kivégzése ellen. Így kétszáznál is több ludovikás tisztnövendék köszönheti neki az életét. A román megszállás ellen is fellépett, mire a román fél bepanaszolta a feletteseinél – abban, hogy novemberben már el is mozdították a beosztásából, bizonyára ennek is szerepe volt.

 

Romanelli 1922 novemberében tért vissza Magyarországra, hogy részt vegyen a nagyszabású ünnepségen, amelyet a tiszteletére tartottak az Országházban. 1938-tól 44-ig – immár civilként – szintén Budapesten élt, és a Magyar–Olasz Bank elnöki teendőit látta el.

 

E katona, kvázidiplomata és embermentő emlékiratai jelentek meg most magyarul. A könyvből – amelynek elején a szerző úgy jellemzi munkáját, mint „a magyar bolsevizmus kemény, gyötrelmes és álnok napjairól” szóló beszámolót – értelmes, józan gondolkodású katona képe rajzolódik ki, aki saját döntések meghozatalától s azok végrehajtásától sem riad vissza. Gördülékeny stílusban megírt szövegéből kiderül, milyen benyomást tett rá Kun Béla, amikor először tárgyalt vele – szalonnával és sörrel jóllakott német kereskedőre emlékeztette, és ellenszenvesnek találta –; ahogy az is, milyen gondolatai támadtak, amikor értesült a ludovikás fiatalok tervezett kivégzéséről:

 

Vajon közömbös szemlélője tudnék-e maradni ily mértékű embertelenségnek? […] Ha szemet hunynék, azzal nem tagadnám-e meg Olaszországom műveltségének múltját és hagyományát?

 

Ha a szerző valamiben téved, azt a szaklektori feladatokat ellátó Csorba László lábjegyzetben azonnal pontosítja, de az általa írott bevezető is segíti az olvasó tisztánlátását. Ebben például rávilágít: Romanelli – pozíciójából adódóan – bizonyára tudott arról, hogy az olasz fél részéről nemcsak gazdasági szállítmányok, de fegyver és hadianyag is érkezik a magyar tanácskormányhoz. Elképzelhető tehát, hogy részben épp emiatt törekedett arra, hogy tevékenysége meghaladja a szigorúan vett katonai feladatokat. Továbbá Romanelli kedvezőtlen képet fest Vittorio Cerruti olasz diplomatáról. A teljesebb képhez azonban az is hozzátartozik, hogy Cerruti – mivel a színigazgatóként ismert Paulay Ede lányát vette feleségül – komoly magyar kötődéssel bírt, és a második világháború után sokat segített az Olaszországba emigráló Márai Sándor helyzetének rendezésében.

Aki tehát elolvassa Romanelli visszaemlékezéseit, nemcsak rossz emlékezetű, zaklatott időszak mindennapjaiba nyer bepillantást, de arról is meggyőződhet, hogy egy akkoriban felelős pozíciót betöltő ember sorsában hogyan követik egymást a történelmi, a politikai és a személyes okokból bekövetkező fordulatok.

 

(Guido Romanelli: Küldetésem Magyarországon a Tanácsköztársaság és a román megszállás idején, 1919 május–november. Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 2022, 472 oldal. Ára: 4883 forint)

Borítókép: Guido Romanelli (Fotó: webshop.ludovika.hu)

Búcsú az egykori osztálytárstól

Hetvenéves születésnapja előtt egy nappal, október 25-én, este fél nyolckor elhunyt Korcsmáros György Jászai Mari-díjas érdemes művész, színész-rendező.

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.