Könyv arról, ahogyan Siófok elindult a mulató- és fürdővárossá válás útján

Siófok a harmincas évekre eljutott odáig, hogy több vendéget fogadott, mint az összes többi balatoni település együttvéve.

Siófok, 2018. június 29. A siófoki Fõ tér 2018. június 29-én. Idén ünneplik Siófok várossá válásának 50. évfordulóját. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

Eddig leginkább a Covid-járvány káros hatásairól hallhattunk, olvashattunk. Ám aki kézbe veszi a Siófok – XX. századi történetek című könyvet, meggyőződhet arról, hogy ez az időszak legalább egy pozitív következménnyel is járt: a pandémia idején öltött végleges formát ez a csaknem hétszáz oldalas, mintegy húsz tanulmányt vagy szemelvényt, továbbá számos képet tartalmazó, igényes kiállítású munka.

Gréczi Emőke tanulmánya csaknem a kezdet kezdetén rámutat: míg Fürednek a reformkori vonatkozásai és a savanyúvize, Földvárnak az arisztokrácia jelenléte, Badacsonynak és Boglárnak a szőlőtermelő kultúra adott saját arculatot, addig Siófok identitása a XIX. század középső harmadától kezdve egészen más volt: elindult a mulató- és fürdővárossá válás útján. 

Az 1910-es évek közepén – miközben lakosainak száma nem érte el a háromezret – már nyolc-tízezer vendéget fogadott évente, s a Színházi Élet című folyóirat szerkesztőségének egy része Siófokra települt, hogy tájékoztathassa az olvasóközönséget a helyi társasági élet eseményeiről, melyeknek – talán mondanunk sem kell – nem a társadalom alsó vagy kevésbé módos rétegei voltak a központi alakjai. Ahogy Várady Gyula, a helyi fürdőtelep bérlője 1916-ban fogalmazott: „Siófok nem a szegény embereknek való.”

Azzal párhuzamosan, hogy a módosabbak jól kívánták magukat érezni, a település sport- és kulturális élete is fellendült. A világhírű operettkomponistává lett Kálmán Imre Siófokon született, és ott töltötte a gyerekkorát; Mészöly Gézát és Rippl-Rónai Józsefet a magyar tenger szépségeit megörökítő festőként tartja számon a művészettörténet; az íróként és költőként egyaránt népszerű Karinthy­ ­­Frigyes többször megfordult a fürdőhelyen. 

1929-es sajtóhír szerint itt forgatták az egy hajókirándulás mulatságos megpróbáltatásait elmesélő ­Weekend című filmet. A forgatókönyvet Karinthy írta, és a főszerepet is ő alakította – barátja és pályatársa, Kosztolányi Dezső, valamint az első magyar szépségkirálynő, Simon Böske oldalán. 

Arról, hogy befejezték volna a munkát, s a közönség megtekinthette volna a filmet, a későbbiekben egyetlen forrás sem ejt szót – az a hír viszont, hogy az író a helyi Vitéz panzióban hunyt el 1938 nyarán, annak idején bejárta a sajtót.

Siófok egyébként a harmincas évekre eljutott odáig, hogy több vendéget fogadott, mint az összes többi balatoni település együttvéve. S hogy hogyan zajlottak itt a vakáció mindennapjai, gyakorlatilag a második világháborúig? 

Bognár Zoltán [szerk.]: Siófok – XX. századi történetek. (Magánkiadás, Siófok, 2022, 698 oldal. Ára: 4900 forint)

Nos, kora délelőtt a gyerekek vehettek táncórákat, délután vívóbemutató vagy kerti ünnepély kínált látnivalót és elfoglaltságot a vendégeknek. Este felgyulladtak a lampionok, és megkezdődött a tánc, éjfélkor pedig megnyitotta kapuit a kaszinó. A játékosok háromnegyed része nő volt, férjeik vagy – ahogy ma mondanánk – épp aktuális állandó kísérőik általában csak hétvégente látogattak hozzájuk a déli partra. A Színházi Élet pletykarovata így számos pikáns részletről számolhatott be az irántuk érdeklődőknek.

Siófok a munkásság nyaralásának kiemelt helyszíne lett 1945 után, de ebből persze nem következik, hogy a korabeli elit ne figyelt volna fel a településre s az ott elérhető szolgáltatásokra. 

A negyvenes évek végén itt alakították ki a Nemzeti Színház üdülőjét, s ezt követően – csaknem fél évszázadon keresztül – a korszak ünnepelt színésznagyságai töltötték itt vakációjuk heteit. És ahogy Gábor Miklós összegezte benyomásait a naplójában: „Nekem nagyon megfelelt a kádári szocializmus, a ­tenger helyett a Balaton, Cannes helyett Siófok.”

A folyamatnak ezzel nem volt vége: amint az Csatári Bence tanulmányából kiderül, Siófok a hatvanas évekre a szocialista szórakoztatás egyik fellegvárává vált. Az Országos Rendező Iroda ugyanis siófoki székhellyel bonyolította le a Halló, itt Balaton! című rendezvénysorozatát: itt szálltak meg a különféle fellépésekre felkért zenészek és előadóművészek.

Hofi Géza és Koós János egy Halló, itt Balaton! keretében adott műsor után ismerkedett meg egymással Siófokon. Az eset a következőképpen történt: borozgatással egybekötött szalonnasütés során Koós János – oroszra emlékeztető halandzsanyelven – előadta egy orosz dal paródiáját, és egyszer csak azt vette észre, hogy mellé ugrik egy különös fiatalember – Hofi Géza –, és bekapcsolódik a produkcióba. 

Művésztársaikból álló alkalmi közönségük nagyokat nevetett, majd Bilicsi Tivadar felvetette: olyan jók voltak együtt, hogy a színpadon kellene folytatniuk, amit ma este elkezdtek. 

A két főszereplő erre elvonult a Pipacs bárba, hogy megünnepeljék a frissen megalakult Hofi–Koós-duó első sikerét. Reggel hatig voltak elfoglalva e programponttal, majd – a szemtanúk elképedésére – megmártóztak a Balatonban. A korai járókelők reakcióját az váltotta ki, hogy valamiért elmulasztottak átöltözni, így szmokingban, csokornyakkendőben érkeztek a hullámok közé…

A zenészek szállásául szolgáló Kővirág bérvilla szintén számos, utólag legendássá lett eset helyszíne volt. Egyes vélemények szerint itt született a Fonográf Lökd ide a sört! című, a mai napig népszerű slágere. Az együttes aznapi fellépése ugyanis a rossz idő miatt elmaradt, és a zenekar tagjai egy rekesz sörrel vigasztalták magukat. Bródy Jánosnak ezek után már csak arra volt szüksége, hogy az asztaltól elszakadva felmenjen az emeletre, és papírra vesse a dal szövegét.

És ez csupán néhány a kötet által felidézett mozzanatok közül. Az érdeklődők az egyéb témákkal – a század sorsfordító eseményeinek helyi történéseivel vagy épp a a balatoni hajózás történetével – foglalkozó tanulmányokban is számos érdekes részletre bukkanhatnak.

A Siófok – XX. századi történetek tehát részletgazdag és szórakoztató munka, jó pár információval gyarapíthatja a befogadó ismereteit, de arra is ráveheti az olvasót, hogy (újra) felkeresse a Balaton déli partjának fővárosát, és immár szakértő szemmel nézzen körül a településen.

Borítókép: A siófoki Fő tér 2018. június 29-én (Fotó: MTI/Mohai Balázs)