Rendszerkritikus alkotásokkal jelentkező dokumentumfilmesből sokoldalú televíziós szakember, televíziós szakemberből irodalmi és történelmi ihletésű tévéfilmek készítője. A Kamerapárbaj című könyv alapján így foglalható össze a Balázs Béla-díjas, Sára–Csoóri-életműdíjjal kitüntetett Vitézy László pályája.
Medgyessy Éva könyvéből kiderül: a főszereplő édesapja, idősebb Vitézy László sikeres üzletember volt, elegáns papír- és írószer-kereskedést vitt, amelyet az államosításkor elvettek tőle. Mivel a rendszer osztályidegennek minősítette a családját – amiből az is következett, hogy gyermekei nem tanulhattak tovább –, László nevű fia műanyagfröccsöntőnek állt.
Hogy aztán a filmgyárba került, az leginkább furcsa egyezésnek volt köszönhető: édesapjának volt egy Daubner István nevű ismerőse, ugyanakkor a filmgyárban is dolgozott ugyanilyen nevű gyártásvezető. Ezért nemegyszer előfordult, hogy a gyártásvezetőnek szánt üzenetekkel az apai ismerőst hívták fel a filmgyárból. És miután a Daubnerek végre találkoztak, idősebb Vitézy László félrevonta ismerősét: tudna-e segíteni abban, hogy a fiát felvegyék abba a gyárba – mondjuk, világosítónak?
Így esett, hogy az ifjabb László a gyakorlatban sajátíthatta el a filmkészítés szakmai fortélyait – előbb világosítóként, majd operatőrként. És amikor bevonult, hogy letöltse két és fél éves sorkatonai szolgálatát, megismerkedett egy rákosligeti fiatalemberrel, aki hasonló problémával küzdött, mint ő. A fiú nem volt más, mint Ragályi Elemér, aki később a magyar operatőri iskola egyik nagy alakjává vált.
