Változatos hangzás, tökéletes előadói munka, hiányzó külső narrátor

Egyik szemem sír, a másik nevet, mikor a lemezt hallgatom.

„Volt ennek az Árgyélusnak egy titkos kis szelencéje, amibe ha beleszippantott, akár három nap, három éjjel le sem húnyta a szemét” – mondja a mesélő. A mesében itt dohány szerepel, lévén ez egy tubákosszelence. Miért húzták ki a szövegből? Féltik a kiskorú hallgató egészségét? Akkor írjanak bele bűvös port, vagy bármit. Vagy ne szippantson belőle, csak nyissa ki, s engedje ki belőle a fényt, mint a mese csillagmítoszi olvasatában (azért is érthetetlen a dolog, mert később a Kosárhegy nótában előkerül egy kosteleki szivar).

A gonosz boszorkány antréja a Lolo dikhlo című nótával annak ellenére sem szervesül a szerelmeseket próbára tévő dramaturgiai fordulattal, hogy a szövegbe beleírták Ilona hajtincsének levágását. Miért énekli el a banya ezt a dalt?

Az alkotók az ötszáz évvel ezelőtti erdélyi fejedelemség idejébe helyezik a mesét a bevezető narrációval. Ez igazából néhány személy- és helységnéven túl nem tesz hozzá semmit a kortalan történethez. Milyen jelentőséggel bír a tündérmese szempontjából, hogy a sánta farkasból Pargali Ibrahim pasát csináltak? Vagy az alkotók a megszámlálhatatlan történetváltozat közül olyat vettek alapul, melyet a kritikus nem ismer? Akkor miért nem tüntették ezt föl a borítón? Ha pedig csak művészi szabadságról van szó, a koncepció nem világos.

Balogh Melinda Tündér Ilona bőrébe bújva, az ő szemszögéből meséli, narrálja a történetet. A hagyományos meséknek mindig külső narrátora van. Mesélő és szereplő mindig elkülönül, mert valójában így lehet átélni a történetet, hallgatóként így helyezkedhetünk bele annak a szereplőnek a bőrébe, akit erre kiválasztunk. Természetesen a mesélő is elátssza a szereplőt, aki éppen beszél (ezt egyébként Balogh Melinda és Jean-Pierre is hallhatóan ösztönös tehetséggel, manírok nélkül teszi), de akkor is szükség van a külső narrátor hangjára. Aki nem hiszi, kérdezzen meg egy mesekutatót.
S még sok kérdést fölvet az anyag – taglalásukhoz e cikk kevés.

Szóljunk ezért az album erényeiről: az előadóművészi munka tökéletes, a nyitány gyönyörű balladájának drámai duettje Kátai Zoltán és Écsi Gyöngyi hasonlóan szuggesztív stílusát idézi.
A zene és a hangszerelés változatos és hangulatos, a hangzás nekem kicsit steril (és több atmoszférát, hangeffektet is elbírna, ha már mese), de ez már tényleg csak ízlés dolga. A keverés máskülönben arányos, minden hangszert remekül hallani. És még egyszer: Balogh Melinda és Jean-­Pierre hazánk legjobb énekesei-előadói közé ­tartoznak, akkor is kényeztetnék füleim, ha a telefonkönyvet énekelnék. Szóval egyik szemem sír, a másik nevet, mikor a lemezt hallgatom – és bízom abban, hogy a kiváló muzsikusok átgondolnak pár dramaturgiai kérdést, ha majd koncertekre kerül sor.

(Balogh Melinda–Bősze Tamás Jean-Pierre: Tündér Ilona és Árgyélus. Fonó Budai Zeneház, 2022, Budapest)

Boríókép: Balogh Melinda (Fotó: Facebook)