Balogh Melinda munkásságát már többször méltattam, így az énekesnő 2019-es Napkerék albumát, illetve a Bahorka Társulat Pletykázó asszonyok lemezét is. Utóbbi formációra afféle kortárs folkszupergrupként is tekinthetünk, a mesélői-frontasszonyi szerepkört Balogh Melindán kívül még Horváth Sára és Kaszai Lili, olykor pedig Caussanel Izabella viszi. A Bahorka improvizációs folklórszínházában kiváló muzsikusok találkoztak Bősze Tamás Jean-Pierre-től ifj. Csoóri Sándorig – az ő nevük most fölbukkan Balogh Melinda legújabb szólólemezén is. Pontosabban Jean-Pierre és Balogh Melinda társszerzőként szerepel a Tündér Ilona és Árgyélus című anyagon, a borító szerint a zenei rendezők is ők voltak ifj. Csoórival együtt, míg a szövegek összeállításában Horváth Sára volt Balogh Melinda segítségére.
A muzsikusok és instrumentumaik lajstroma impozáns: Szilágyi Tóni hegedűn és harmonikán, Sára Csobán furulyán és szaxofonon, Éri Katalin nagybőgőn, ifj. Csoóri brácsán, Jean-Pierre pedig kobzon, dobon, gardonyon, darbukán, kannán működött közre, és ő énekli a remek kettősöket is Balogh Melindával. A Bahorka említése azért is fontos, mert a Tündér Ilona esetében is zenés hangjátékról, avagy színpadra szánt zeneműről, avagy az ősi tündérmese dramatizált-muzsikált változatáról van szó.
A kritikus ilyenkor mindig heves küzdelmet folytat a meghatározásokkal, hisz a posztmodernitásból nézve többszörös műfaji határátlépésről van szó, pedig muzsikálás és mesélés összefonódása (bármelyik javára) éppoly természetes volt az elektromosság korát megelőző kultúrtörténetben, mint a munka közbeni éneklés. Ének és mese arányai egyébként körülbelül olyanok Balogh Melinda lemezén, mint a legendás Cseh–Bereményi-páros konceptalbumain, a Frontátvonuláson, a Nyugati pályaudvaron vagy a Levél nővéremnek első és második lemezén. Ám itt természetesen nem „alanyi” művészetről van szó, hanem egy ősi teremtés-, illetve beavatástörténetnek szőttek új köntöst a Kárpát-medence népi muzsikájából. A lemezborítón nincs föltüntetve, ám az internetes hírek mind Novák Péter dramaturgi közreműködéséről tanúskodnak.
Márpedig az első, ami a hallgatónak föltűnik amellett, hogy jó a zene, az a produkció dramaturgiai átgondolatlansága. Ha nemcsak zenét hallgatunk, de követjük a történetet, és van némi fogalmunk a tündérmesékről, netán zavarunkban még föl is lapozzuk az Árgyélus és Tündér Ilona valamelyik változatát, akkor ez a remek hallgatnivaló inkább tűnik vázlatnak, mint érett, zenés drámai műnek.
Pedig a készítők tökéletesen tisztában voltak azzal, milyen ősi anyaghoz nyúlnak, hisz az eredettörténet (egy csekélyke része nyilván, a teljességre törekedve egész monográfiát kellett volna mellékelni a lemezhez) ott áll a lemez kísérőfüzetkéjében, benne említve a II-III. századi görög eredetmonda, no meg Vörösmarty Csongor és Tündéje is. Azért még a János vitéz is megért volna egy fél mondatot, de aki többre kíváncsi a tényleg gigantikus mitológiai-kultúrtörténeti összefüggésrendszerből, az majd beleolvas Árgyusi Imre Tündér Ilona keresése című tanulmányába.
Lássunk pár konkrétumot – ha csak pár volna, nem is említeném, de számos akad.