Hogy nem választottam volna e a török földre való ki menetelt inkább a fegyverletételnél, ha mindazokat előreláthattam volna akkor, a mik ennek utána, és, a mint közönségesen tartják, ennek következtében történtek Magyarországon? – ezen kérdés, véleményem szerint, sem nem jogosult, sem nem loyalis.
Nem jogosult az, – mert a fegyverletétel egyátalában nem volt politikai számitás szüleménye, hanem volt egyedül és tisztán eredménye az e kettő közti kényszerü, kétségbeejtő választásnak: vagy elpusztulnunk physice a hazában, – vagy elpusztulnunk physice és erkölcsileg egyszersmind, a külföldön. Egy harmadik választás nem volt előttünk.
De ama kérdés ép oly kevéssé loyalis, – legkevésbé akkor, ha jóakaró szándékkal intéztetik hozzám.
A jóakaró szándék irányomban csak ez lehet: rehabilitálni engem a nemzet jó véleményében. – Ugyan nem tudnak-e erre barátaim egyéb eszközt annál, hogy én enmagam előtt alacsonyitsam le magamat azáltal, hogy a fegyverletétel meg a bécsi kormánynak reá következett hőstettei között nexus causalisnak létezését ismerjem el – hunyt szemmel – ott; hol a történetvizsgáló nyilt szeme hasztalan keresi az összefüggést?!
Olyat ne várjanak tőlem barátaim, mit magamévá tenni tilt önérzetem.
Hahogy azon szerencsét, miszerint kortársaim foruma előtt minden reám fogott mulasztási bünök terhe alól felmentessem, csak egy képmutató „mea culpa” árán lehet elnyernem: akkor le kell tennem róla.
De midőn ez egyik arasznyi időszak igazságtalan itéletének minden következményeit megadással végig tűröm: egyúttal feljebb viszem ügyemet azon másik arasznyi idő foruma elé, a mely időt még ezután meg leszen engedve élnem hazám történetében.
Egyébiránt ama kérdésnek – a mint előbb felvetém, s a mint énnékem azt ismételten valósággal fölvetették – vitatása meddő is lenne egészen. Mert: állitsatok ma ujból, ugyanazon körülmények közt Orsova és Világos közé: és köztem meg Orsova közt megint ugyanazon legyőzhetlen akadály fog emelkedni. És ezen akadály megint nem az osztrák császári hadsereg leend, hanem ma épen ugy, mint ezelőtt 13 esztendővel, egyedűl e varázsige:
„Itt élned, halnod kell!”
Hogy e varázsszó éppen én rajtam mind e mai napig be nem teljesedett: az sem nem az én érdemem, sem nem az én bűnöm.
(Viktring, 1862. sept. 23-án)
*
Leolvastam Önnek arczáról kételyét, vajjon áll-e igazán abbeli nézetem, miszerint a bécsi kormánynak emlitett hős tetteit nem a világosi fegyverletétel okozta.
Hiszen, hogy ama kivégzések, börtönözések, üldözések – melyekkel Haynau és a bécsi ministerium Magyarországot pacificálni, nyomban a komáromi capitulatió után, hozzáfogtak, a világosi fegyverletétel által legalább kimenthetők, ha nem is épen igazolvák: ezen állitást annyiszor kelle hallgatnom 13 év óta, hogy szinte leteszek már a reményről, hogy ezen közönségesen elterjedt balitélet megczáfoltatását valaha megérjem.
És pedig mily közel fekszik mégis ezen czáfolat!
Avagy talán a világosi fegyverletétel előtt nem végeztetett ki Haynau kötél és golyó által magyar hadi foglyokat? Báró Mednyánszky Lászlóra, Gruber Fülöpre, Hruby Györgyre s több hasonló sorsú áldozataira Haynaunak talán már senki sem emlékezik?!
Avagy talán azok közt, kiket ugyan e sors Világos után ére, nem valának-e olyanok is, kik a világosi fegyverletételben részt nem vettek volt?
Vajjon mi köze lehetett gróf Battyányi Lajosnak a világosi fegyverletételhez?
És nincsen-e ott a 13 aradi áldozat közt Dessewffy Arisztid, ki sem nem Világosnál, sem nem az oroszok előtt, hanem az osztrákok előtt, és nem is kényszeritve általuk (mivelhogy nyitva volt mögötte a török határra az út,) hanem szabad önhatározásból rakta le a fegyvert?
Avagy talán Magyar-Erdélyország törvényes intézményeit kevésbé teszik vala szántszándékos gúny tárgyává, – kevésbé tapodják-e lábbal az e kettős hazát elözönlő, s hozzá tapadván, rajta magukat kövérre szivó külföldi hivatalnokok, – avagy legalább kevesebb lesz-e ezek közt az erőszakos, a kaján, a hasznavehetetlen, ellenben több lesz-e köztük a tisztalelkü és kezü, akkor, ha én Orsovánál a törökök előtt, nem pedig Világosnál az oroszok előtt rakom le a fegyvert?!
(Viktring, 1862. sept. 24-én. Az idézetek forrása: Görgei Artúr: Gazdátlan levelek, 1867)
Kétszázöt éve, 1818. január 30-án született Görgői és toporci Görgei Artúr, az 1848–49-es szabadságharc honvéd tábornoka, hadügyminisztere, a honvédsereg fővezére.
