Aszály: felkészülni a szélsőségekre

A hűvös tavasz ellenére a tavalyi rendkívüli szárazság az idei évben is folytatódhat. Magyarország számára egyre sürgetőbb, hogy korszerű szemlélettel alakítsa át vízgazdálkodását – de vajon hol vannak még tartalékaink?

Hajdúszovát, 2022. július 18. Repedezett termõföld egy kukoricatáblában a Hajdú-Bihar megyei Hajdúszovát térségében 2022. július 18-án. Az Országos Meteorológiai Szolgálat közleménye szerint a tavalyi év is száraz volt hazánkban, majd idén ez tovább folytatódott és most is tart a csapadékszegény idõjárás. A legsúlyosabb aszály az Alföld középsõ és tiszántúli részén van. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt

Vízvisszatartással az aszály ellen

Magyarország sűrűn lakott, itt nincsenek olyan nagy, gazdátlan térségek, ahol sok vizet lehet tárolni víztározókon kívül. Minden földnek van gazdája, és mindegyikhez különböző mezőgazdasági vagy éppen környezetvédelmi, természetvédelmi érdekek kötődnek. Nyilvánvalóan azt kérik az OVF-től, mint azt Siklós Gabriella említi, hogy tartsanak vissza minden vizet, de nem feltétlenül az adott területen, tehát az ő területükön, mert mondjuk állatok vagy növényi társulások vannak ott, vagy éppen olyan gazdálkodás folyik, amely miatt ez nem szerencsés. Komoly konszenzust igénylő feladat az összes résztvevő számára, hogy meg tudjanak egyezni, a környezetvédelemnek vagy éppen a gazdálkodóknak mi felelne meg. A csapadékosabb időszakokban, januárban vagy a tavaszi esőzésekkor ráadásul hamar megérkeznek az igények például a gazdálkodók részéről, hogy azonnal vezessék le a vizeket a területről. 

A Velencei-tó tavalyi alacsony vízszintjét a turizmus is megsínylette. Fotó: Teknős Miklós

A WWF (World Wide Fund for Nature) a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete. A WWF Magyarország legelső programjai között volt a vizekkel foglalkozó, amelynek célja a Duna, a Tisza és a Dráva helyreállítása, illetve a folyók és környezetük kapcsolatának a javítása. Gruber Tamás, az Élő Folyók program vezetője szerint ezek a folyók a kis vízfolyásokhoz hasonlóan szabályozottak, árvízvédelmi töltések között folynak, ezért nem képesek már azt a funkciót ellátni, amellyel környezetükben a vízpótlást, a vízellátást fenn tudják tartani. 

– Mindez nemcsak természetvédelmi, de olyan gazdálkodási területeket is érint, amelyeknek szükségük van a vízellátásra. A mellékágak, holtágak, védett területek állapotának javítását, helyreállítását igyekszünk a helyi érintettek bevonásával elérni, emellett értékeljük a vízgazdálkodási szabályokat, irányelveket, és javaslatokat teszünk a szükséges változásokra. Az elmúlt két évtizedben sok helyreállítási munka zajlott: mellékágak visszacsatolása, holtágak vízellátásának javítása, az eredmények pedig azt mutatják, hogy érdemes energiát, pénzt és tudást fektetni ebbe. A csapadékhiányos időszakok egyre hosszabbak, ami miatt a vízhiány már nemcsak a folyóktól távolabbi, de a közvetlen közelükben lévő területeket is fenyegeti. Régóta mondjuk, hogy a természetes vízvisszatartó megoldások elterjedése kulcsfontosságú. Szerencsére egyre több gazdálkodó tartja hozzánk hasonlóan fontosnak a meglévő vízkészletek visszatartását, de azt az áttörést egyelőre nem látjuk, amely valóban felkészültté tudna tenni minket hosszú aszályos időszakokkal szemben – számol be a programvezető. 

Módosult igények

A hazai folyók természetes árterei eredetileg az ország mai területének közel 23 százalékát, összesen több mint 21 ezer négyzetkilométert érintettek. A folyószabályozások következtében azonban méretük jelentősen csökkent, a természetes árterek kilencven százaléka eltűnt. Ha pedig ennyivel kisebb terület áll ma rendelkezésre a vízkincs befogadására, akkor nem csoda, hogy beindultak az elsivatagosodási folyamatok szerte az országban. A nagyüzemi mezőgazdasági termelés a XIX. század közepe és a XX. század eleje között átalakította a területeket. Ez idő alatt a nagy folyószabályozási munkák is lezajlottak, ugyanakkor az elmúlt évtizedek folyamatai, az éghajlatváltozás hatásai, az egyre csökkenő csapadékmennyiség és az egyre intenzívebb – lakossági vagy mezőgazdasági – használat átalakult. A lakosság vizeinkkel, folyóinkkal szembeni igénye módosult, tehát ma már sokkal többen vágynak turistaként például vízpartra, mint néhány évtizede. A folyók és környezetük szerepét mai ismereteink birtokában szükséges átgondolni Gruber Tamás szerint: az Európát tavaly sújtó szárazság nem kivételes esemény, hanem az gyakran meg fog történni.  

Belvizes legelő Kaba határában drónnal készített képen 2022. december 19-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

– Tisztában kell lenni azzal, hogy a víz megtartása természetes, alacsony fekvésű területeken legalább annyira támogatandó földhasználat, mint bármilyen gazdálkodási mód. Hiszen ha egy területen vizet tudunk visszatartani, akkor az a környező területek vízpótlását, vízellátását is biztosítja, feltölti a talajvízkészleteket, ráadásul a mikroklímaviszonyokat is javítja. Át kell állni továbbá olyan termelési módokra, amelyek az időszakos vízellátást méltányolják: ebből is lehet olyan mezőgazdasági termelést vagy erdőgazdálkodást folytatni, amely gazdálkodói szemmel is eredményessé tehető. A vizeink által biztosított ökoszisztéma-szolgáltatások fenntartása is fontos, társadalmi szempontból hozzáadott érték, elég a kutatásra, ökoturizmusra gondolni, vagy a folyók kavicságyának mélyén lévő ivóvízbázisokra. A természetalapú megoldások ma már társadalmi kihívásokra is választ tudnak adni, hiszen számos területről a reménytelenség miatti elvándorlás a jellemző, de ha valamilyen megélhetési forrást lehet teremteni a helyreállítási munkáknak köszönhetően, akkor ezek a negatív folyamatok is visszafordíthatók – emeli ki a szakember. 

Az OVF sikertörténetként könyvelte el tavaly nyáron a több vízügyi igazgatóságot is összefogó öntözési rendszer, a Tisza–Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer (Tikevir) elindítását. Visszatartott víz segítségével azoknak a gazdálkodóknak a rendkívüli öntözési igényeit is ki tudták elégíteni, akik esetleg nem tervezték, hogy öntözniük kell, de a tavalyi nyár szárazsága nyomán mégis úgy alakult. 

– Vízügyes szakembereink a szélsőségekre készülnek – summáz Siklós Gabriella. – Tehát ugyanúgy készülnek komoly vízhiányra, mint a valaha volt legnagyobb árvízre. Munkájuk effajta kettőssége, összetettsége az, ami a vízgazdálkodásban egészen más utakra vezetett. A klímaváltozás nem mai kérdés, és nem tegnapi, hanem többéves feladat, amellyel szakembereink folyamatosan foglalkoznak. Fel kell készülni az aszályra, de arra is, hogy a nyár elején például valamelyik nagy folyónk vízgyűjtő területén olyan szélsőséges mennyiségű csapadék zúdul le, hogy az komoly árhullámot okoz. Egyik lehetőséget sem szabad elfelejtenünk egy másodpercre sem – figyelmeztet az OVF szóvivője, akinek elmondása szerint a Balaton és a Velencei-tó vízminősége egyébként kiváló, de jó lenne egy legalább átlagos csapadékú tavasz, még ha azt a városi ember például utálja is: a reggeli dugóban próbáljuk magunkat emlékeztetni arra, hogy az eső bizony fontos! 

Árterek, hullámterek szerepe

Gruber Tamás szerint az előrejelzések, klímamodellek egyértelműen jelzik, hogy szárazodásra kell számítani régiónkban, és ami még ennél is fontosabb, hogy a szárazabb időszakok a vegetációs periódust fogják érinteni. Mindez cseppet sem biztató, ami a csapadékmennyiségeket és annak eloszlását mutatja, ugyanakkor azt is látni kell, hogy természeti adottságainknak köszönhetően a környező hegyvidékeken elegendő csapadék hullik, ami a folyóinkon elér a Kárpát-medencébe.  

– Minél szélesebb, nagyobb árterek, hullámterek vannak, annál jobbak a lehetőségek ezek befogadására, szétterítésére. Ha ezek a vízkészletek folyamatosan el tudnak jutni a vizek megtartására szánt területekre, akkor a téli hónapok alatt hulló csapadékot is meg lehet tartani a tavaszi, nyári hónapokra, amikor nagy szükség van a vízre. A víztakarékosságnak is egyre nagyobb szerepe lesz mind a lakossági, mezőgazdasági, mind pedig az ipari vízfelhasználás terén, hiszen minden vízpótlási munka vagy projekt a víztakarékosság jegyében létezhet – figyelmeztet a szakember, aki szerint igenis fel lehet készülni a szélsőségekre. 

Fehér gólyák gyülekeznek a Tócó patak völgyében és indulnak téli szálláshelyükre. Az aszály miatt lecsökkent táplálékuk, ezért tavaly korábban indultak útnak. Fotó: MTVA/Oláh Tibor

A folyók és a vizes élőhelyek éppen az időjárás változékonyságát, a klímaváltozás ingadozásait tudják kiegyenlíteni, így, ha a vízpartokon a terepviszonyokat figyelembe vevő tájhasználat terjed el, azaz kellőképpen mozaikos tájat alakítunk ki, és nem mindenhol nagy kiterjedésű gabonaföldek vannak, akkor csökken az időjárási egyenlőtlenségek okozta kockázat. A vizes élőhelyek megőrzésével van mód az egyszer nagyon aszályos, egyszer nagyon csapadékos évek váltakozásának hatásait tompítani. A természetes vízvisszatartás technikája a helyi adottságok alapján sokféle lehet, azonos jellemzőjük, hogy a domborzati viszonyok alapján alkalmas területeken szükséges ezek megvalósítása. A területek kiválasztása, azonosítása és ott a megfelelő területhasználati mód váltása nagyon fontos, és ezzel az elkerülhető kár mértéke sem csekély, hiszen aszály vagy belvíz esetén nincs terméskiesés.

Borítókép: Repedezett termőföld egy kukoricatáblában a Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúszovát térségében 2022. július 18-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)