A ködös Albion gomolygó őszi reggelén egy férfialak jár körbe méhészetében. A fehér kaptárak belevesznek a felhős háttérbe, de a fű és a fák sápadtzöldje, a háttérben magasodó szürkésbarna, kő farmház elég kontrasztot ad a tájképnek. David Beckham méhészkedik épp cotswoldi otthonában. A Netflix október 4. óta elérhető dokumentumsorozatában Beckhamről számos hasonló vágókép látható, amint éppen a konyhát takarítja vagy látszólag ok nélkül süt egyetlen gombafejet a kerti sütőlapon. A nyugodt, családos, minden luxus ellenére hétköznapi életet élő ember képe szöges ellentétben áll az ezredforduló focista világsztárjának allűrjeivel. Felesége, a korábbi Spice Girl, Victoria meg is jegyzi az egyik jelenetben, hogy szinte nem ismer magukra a régi képeken. Az üzenet pedig egyértelmű: Beckhamék felnőttek, de márkájuk örök.

A négyrészes széria óriási sikerként kezdett a platformon, már az első héten 12,4 millió nézőt vonzott. Az Oscar-díjas dokumentumrendező és legutóbb az Utódlásban jeleskedő Fisher Stevens meggyőző, intim portrét alkotott, amelyet a kritikusok világszerte szinte egybehangzóan a legjobb dokumentumfilmnek titulálnak a 2020-as Michael Jordanről szóló sorozat óta. Tény, hogy a Beckham a Schwarzeneggerről szóló Arnoldhoz hasonlóan ünnepélyes, dicsérő hangnemet használ, de nem hallgatja el David Beckham életének és profi karrierjének mélypontjait sem.
Stevens amerikaiként alapvetően érdekes választás, ugyanakkor valóban friss szemmel tekint a Beckham-brandre. Bár a sorozat számos bulvárelemet és meccsbevágást tartalmaz, a történet mégis éteribb magasságokban játszódik. Adott egy munkásosztálybeli, félénk kisfiú, aki felnőve többször apa-fiú problémákkal szembesül, illetve az ezredforduló környéke túlzott férfiasságának ideáljával. Különösen szívszorítóak azok a jelenetek, amikor David Beckham szülei az apa túl szigorú edzésmódszeréről beszélnek, vagy amikor Sir Alex Ferguson, a Manchester United mindenható edzője a kisfiúval való mentorságáról, majd a felnőtt Beckhammel való megromlott kapcsolatáról mesél.